 |
| Haris 56-os fotóiról a Fotóművészetben |
Haris László több ízben is, s nem csak Magyarországon, kiállította ’56-os „túlélő” felvételeit. Előhívásuk, kidolgozásuk, majd megsemmisítésük körülményeiről az alábbiakat mesélte:
„November 2-án biztos, hogy nem hívtam elő, utána következett november 4-e! Szörnyűséges reggel köszöntött ránk, hiszen 2-án és 3-án nyugalom volt, de 4-én, ami vasárnapra esett, hajnalban óriási lövöldözésre ébredtünk, soha nem hallott mennyiségű lövedék csapódott be – hallhatóan egész közel (lehet, hogy ötszáz méterre!) -, mindenesetre nagyon ijesztő volt. Bekapcsoltuk a rádiót, hallottuk Nagy Imre beszédét, hallgattuk, amint segítséget kér a világtól, hallottuk, hogy csapataink harcban állnak, hallottuk, hogy megtámadták a szovjet csapatok Budapestet; és láttuk, hogy nagy baj van. Szüleim emlékeztek még a háborúra, úgyhogy az egész ház szépen levonult a pincébe. Talán egy hetet töltöttünk ott, ugyanúgy az óvóhelyen, mint a háború alatt... Fontosnak tartottam, hogy ezek a felvételek elkészültek. Hosszasan nem mentünk iskolába, szénszünet is volt, talán valamikor január végén kezdődött csak el az iskola. Bőven volt időm arra, hogy előhívjam a képeket és megcsináljam a nagyításokat. Nem félhettem nagyon, mert bevittem ezeket a képeket az iskolába, amikor újra elkezdődött a tanítás, és rég bevált szokásom szerint, ahogy az iskolai kirándulások után is, mutogattam az osztályban őket, és adtam belőlük a barátaimnak. Így volt 1957 elején, és biztos vagyok abban, hogy még mindig akad olyan osztálytársam, aki őriz talán egy-két fotót.”
1957 őszén Haris László elsős gimnazista lett. Következett az illegális cserkészcsapatban való részvétele: a kis társaság természetjáró csoportként álcázta magát, s ilyen akkoriban sok működött Magyarországon. A súlyos ’56-os perek lezajlása után a hatóságok rendre „rászálltak” az ilyen és ehhez hasonló illegális szerveződésekre is. Embereket építettek be, másokat lekaptak, behívtak. Házkutattak.
1960-ban Haris László és társai úgy gondolták: jobb, ha meghúzzák magukat. A vészjelet egy barátjuk esete adta meg, aki elmondta nekik, hogy jelentést kell írnia róluk, tehát ne beszéljenek előtte kompromittáló dolgokat... Az első letartóztatások hírére Haris László úgy döntött: az ’56-os képeket a hatóságnak nem szabad megtalálnia!
„Fogtam magam – ez 1960 őszén történt –, és az összes negatívot (amelyeket egész rendesen karbantartottam) és kópiát, amit össze tudtam szedni – elégettem!... Pontosabban akkor azt hittem, hogy mindet. Beledobtam a tűzbe, s magam láttam, hogy elégnek! A negatívok is, meg a kópiák is, hogy ne legyen semminek nyoma.”
A leendő művész ekkor 17 esztendős volt. A történet pedig így folytatódik:
„Teljesen véletlenül, valamikor 2000-ben, itthon, már itt a Mátyás téren (ahol 1976 óta lakunk), a régi dolgok közt kutatva fölfedeztem két 1956-os képemet! Ezek nem a kockák, hanem a 6×9-es nagyítások, mert a negatívokat tényleg elégettem! Nincs remény tehát, hogy belőlük találok valamit. De ezt a két kópiát jó negyven évre rá, megtaláltam. Ekkor én már ismert fotográfus voltam, egy cikk is kerekedett a történetből, a Népszabadságban jelentette meg Trencsényi Zoli barátom 2000. október 23-a környékén, talán pontosan 23-án! Ebben én elmondtam az 1956-tal kapcsolatos élményeimet, és azt is, hogy ez a két kópia véletlenül került elő, jóval az „elégetés” után. Egy kép is megjelent a lapban, „A NÉP" című fotóm.”
8.
Ezután már ismert a történet.
Haris László történelmet írt 1956-os fotóival. Természetesen, nem ezek teszik őt jelentős fotóművésszé, inkább csak árnyalják szakmai életútját, művészi etikájának hitelét.
Erdélyben, a Székelyföldön jól ismerik munkásságát, igénybe veszik jelentős szakmai tapasztalatát, alkotó táborokba hívják, kiállításokon szerepeltetik képeit. Szakmai remekléseknek tartott panoráma-felvételei ugyanazt a totalitás-igényt juttatják kifejezésre, amely valamikor elindította őt Budapesten, 1956 harcos helyszínein.
Felhasznált források:
Haris László: 73 év fontosabb állomásai – kéziratban
Baki Péter: 15 előkerült fénykép. Haris László 56-os felvételei - Fotóművészet, 2006. 3-4. szám.
Szakolczay Lajos: Jövőkép – gyerekszemmel. Magyar Napló, 2006 / 10. szám
Medveczky Attila: Az értékes fénykép nem ég el. 2012; http://www.eredetimiep.hu/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése