Dicsfény és szivárvány

Most aztán végér-

vényesen rám-

húzható a vizes lepedő, hogy úgymond a máramarosi "szakasznak" kedvezek (ahogy az egyik odavaló fotós tréfásan megjegyezte - igaz, ő ezt a máramarosiak érdemének tudta be), de az az igazság, hogy ott lehet ám valami a levegőben... Ha már a képzőművészeknek sikerült felfedezniük a különleges máramarosi fényeket (nagybányai iskola), úgy kijuthat belőlük a fotósoknak is.

Vasile Dorolţi gyarapodó termését - legalább is azt, amit megoszt a nagyközönséggel - nagy rokonszenvvel és kíváncsisággal követem, mert egy hozzám igen közelálló, a világot, környezetét nem csupán leképező, hanem értelmező alkotói elképzelés jegyében dolgozik. Ötletes, szellemes, nem szorul magyarázó szavakra, legalább is, ez az egyik utolsó képe hatványozottan ilyen (amelynek a Floreşti címet adta - nyilván, a helységről, amely e szokatlan jelenést számára produkálta).

Ha jól megnézzük, minden a helyén van - de nem azért, mert így rendezte az alkotó, hanem mert ő volt ott jó időben s olyan szögbe sikerült beállnia, amelyben a valóság már meglévő, tőle független elemei kellő módon érvényesültek. Ez a kis "apróság", amikor a látszólag közömbös, kegyetlen, mozdíthatatlan világ egy pillanatra kegyesen megmoccan és vágyaink alá fekszik, a valódi művész valutája. Ez élteti művét és ez az a fizetség, amiért érdemes dolgozni, és remélni, hogy az éppen utolsó képünk (munkánk) nem volt a legutolsó is egyben...

Mélyen vasárnapi kép ez, ráadásul Nagy Boldogasszony napja...

Lisztinas

2003 tavaszán Kathlen Laraia McLaughlin két kiállítást (Bukarest, Kolozsvár) is megnyitott, Máramarosban készített mesés fotóiból.

Az amerikai fiatalasszony férjével együtt már évek óta járta Romániát, különös tekintettel a máramarosi vidékre, hogy megörökítse azt a hagyományos életformát, amelynek látványaiba valósággal beleszerelmesedett. Olyannyira, hogy ittléte alatt munkát is vállalt a vizuális művészetek kolozsvári egyetemén.

A korábbi, a bukaresti kiállítást magam is láttam, amelynek katalógusát megőrizve most képet kaphatunk arról, hogy milyen szemmel értelmezte sajátos világunkat egy más hagyományokon nevelkedett művész.

Mindenek előtt a tiszta, már-már bukolikus szépség, a tiszteletteljes komolyság és ünnepélyesség, a vidéki élet kategorikus szigora az, ami testet ölt tiszta, világos kontúrú, egyértelműen értelmezhető fotóin, amelyek mégis eléggé sejtelmesek ahhoz érezzük e zárt, rideg vidék legendás transzcendenciáját...