Pár óra leforgása alatt ismétlődő képi élményben volt részem: a felső fotót Molnár Attila barátom legutolsó szerzeményei közül "akasztottam le" és a Dunky fivérek rendelésre készült dokumentumfotója ama épület udvaráról, mely ma a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem bölcsészkarának székhelyéül szolgál. A sokat látott falak, a belső udvar ma is éppen úgy állnak, mint közel száz évvel ezelőtt, talán csak a rendeltetése "emelkedett" néhány szintet - az akkori, egyenruhás nebulókból - egyáltalán az egész seregletből - ma már a képi emléken kívül csak néhány utolsó mohikán maradt még.
De "udvari" emlékei sokunknak vannak, ilyen emlékek sokunkban élnek - ezeken a nyilvános udvarokon, akár a stadionokban vagy a cirkuszi arénákban, történelmi szelek söpörtek és tartottak egybe intézményeket, csoportokat, nemzedékeket. Kiképzésük a várakéra emlékeztet: kifelé védelem, befelé látvány, egybefogás, ellenőrzés...
A ceremóniák ugyanazok. A színterek mára behálózták az egész földet - jelzi Dancs Artur ma hajnalban New Yorkból küldött friss felvétele. Kolozsvár vagy Manhattan - mit számít az már? A cirkusz él - és ölelése egyre szorosabb...
