Egy ideje nem jártam már Fülöp Lóránt Elemlámpa c. blogján, s ahogy gyanítottam, az agyagfalvi fotóműhelyben szépen felgyűlt a friss termés. Az ősz ködével nincs mit kukoricázni, el kell fogadni, hogy "ez van!" és meg kell tanulni témává szublimálni.Számomra meglepő, hogy bármennyire is elkoptatott legyen a ködös téma, ha a fotós helyesen értelmezi, akkor mindig tud egyedi, sajátos jelentést adni ugyanannak a nyirkos közegnek.
Fülöp Lóránt vidéki focipályája egy képsor középső eleme, s érdemes megnézni a másik kettőt is - az elhagyatottság, a szorongató, fojtogató magány a néptelen, szinte szabad tér ellenére ott lapul a köd mélyén. A szilárdan álló focikapu mögött felsejlő agyagfalvi emlékmű, ahol évente összegyűlnek a történelmi emlékezetre hangolt környékbeliek, a láthatárt lezáró jegenyékkel együtt valósággal hátterét adja ennek az álomszerű sivárságnak, amely mögött, tudjuk, ugyanolyan további bizonytalanság húzódik meg.
És mégis, a táj rendjéből nem hiányzik az ember jelenléte: ha más nem, a fotós látványszervező elképzelése a számontartó, felelős emberi cselekvést juttatja eszembe. Agyagfalvát jól őrzi Fülöp Lóránt objektívje...
