2012. január 28., szombat

Korniss folytatja

Öröm a fotóművészet kedvelőinek, de öröm magának a fotográfusnak is, amikor egy nagy formátumú alkotó képes kitörni abból a megrögzött világból, mely őt eljegyezte a megismerés és a felmutatás varázsos sikerével. Mostanig úgy néztem Korniss Péter világára, mint zárt egységre, mely elkötelezettje a fekete-fehér tartománynak, mintegy klasszicizálva magát a népélet huszadik század végi krónikásának szerepében.


Sejtem, hogy az alkotó Korniss erősen vívódott a kiállításokra invitált, albumokat megjelentető, a megbecsült, az értelmezett, már-már kanonizált Kornissal. Hírek szerint - hiszen a január 26-i, Várfok Galériában megtartott tárlatnyitóra nem jutottam el - a Folytatás című kiállítása ezt a vívódást hivatott feloldani. Ebben segített neki az a Jerger Krisztina (művészettörténész), aki az 1998-as, a művészt a siker szárnyára emelő nagy tárlatot gondozta a Műcsarnokban. A Folytatás Korniss régi és új fotográfiáit szembesíti, illetve illeszti egységbe. A szintézis értékelőjeként Colin Ford, a brit Nemzeti Fénykép, Film és Televízió Múzeum (ma Nemzeti Média Múzeum) alapítója, egykori igazgatója a megnyitón azt hangsúlyozta, hogy Korniss és a hozzá hasonló alkotók művészetét az egészséges, csillapíthatatlan kíváncsiság és a példás műgond, a szakszerűség avatja egyetemessé - akkor is, ha partikuláris értékeket emelnek be a látványba.


Ádám Gyula helyszíni képsora a tárlatnyitás hangulatáról és a korniss-i "folytatás" képeiről baráti fotótanúság.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése