Kotródó

Még mindig a Káfé-s "örökségben" turkálok, nézegetem, mi minden gyűlt össze az évek folyamán a portál fotóanyaga-

ként... Hát sok...

De megakad a szemem ezen a fekete eben, Ady András 2005-ös fotóján (amely egy akkori galéria részét képezi - sajnos, a galéria most eltűnt a "semmiben", csak én szemlélhetem elrévedezve ), s felébrednek bennem ugyanazok a gondolatok, amikor először megpillantottam ezt az amatőr szívvel és lélekkel készített, kopár és puritán életképet.

No igen: kutya oldalog az utcán. Háttal. Kotródva menekül. Ami biztos, az biztos. Még ha kamera vizslat is utána, jobb félni, mint megijedni. A kép terét átlósan megosztó, sorshatározó kerítés mentén ismerős az út. Gondolom, minden rést, kitörött foghíjat, kidőlt oszlopot, titkos zugot ismer rajta, körülötte és mögötte. Azt is tudja, honnan leshet rá váratlan veszély. A közeli saroknál ajánlatos ügyelni. De addig is csak óvatosan a repedezett aszfalton. Más ebek könnyedén, kecses léptekkel száguldoznak tova, ha gazdájuk elrepít valami érdekes holmit. Egy botot. Vagy egy labdát. Nyargalásznak, hancúroznak. Ez az eb nem csak a farkát húzza be, de a lépteit is cammogóra, rogyadozóra fogja. Ruganyos, de tétova. Biztosan elér a sarokig, de hogy utána mi lesz vele, azt már sose tudjuk meg. Csak sejthetjük, ha tovább éljük helyette a kép helyszíne által árasztott hangulatot.

Ezt a minden kopott, elhanyagolt, magára hagyott, saját mocskában fetrengő kisvárosra jellemző számkivetettséget bontja le konkrét képiségre ("makrózva") Ady amatőrképe. Ami nem nagy durrantás, elismerem. De makacsul figyelemkeltő, belénk akad, mint kutya szőrébe a bogáncs...

Torony

A párizsi Eiffelt fotózni manapság felér egy szentségtöréssel - legalább is a szakma szemében. Úgy tűnik, hogy a turisták százmillióinak ostroma után ma már alig van olyan otthon, ahol valamiképpen ne lenne jelen az Eiffel torony lenyomata.

Legtöbbször, persze, fotó formájában.

De azért sokan akadnak, akik mit sem törődnek a téma inflálódásával, s ha Párizsban járnak, mindenáron tanúságot tesznek arról, hogy bizony, ők is megfordultak a francia főváros jelképe körül, amely még az 1889-es párizsi világkiállításra készült.

Ady András az idén nyáron barangolta be Párizst, kamerával a kezében, s nem átallotta vele alaposan szemügyre vétetni Eiffel mérnök hihetetlen gyorsasággal épült tornyát, amely sokáig A toronyként büszkélkedett nem csak Európában, hanem világviszonylatban is. Építése az akkori kor legfejlettebb technikai színvonalán történt, hihetetlen gyorsasággal - állítják a szakemberek -, havonta 12 métert emelkedett a láthatóan ma is jól összeszerelt csupa-traverz acélépítmény.

A több mint száz felvételből közel másfél tucatot emeltem ki egy itt megtekinthető galériába, amelyből ez a vidám piros kabinos felvétel az, amit a szokványtól elütőnek érzek, s ezért is válogattam be a Fotótanúba. Az iszonyatos kuszaságnak tűnő, ám tüzetesebben megnézve a rend bonyolultságát és összetettségét sugalló kivágást az éppen fel vagy lefelé igyekvő színes kabin élettel tölti meg. Amúgy az élet eltörpül egy ilyen méretű felkiáltójel mellett, az emberek hangyák, az arányok összezsugorodnak, a távlatok megnőnek, de marad a biztonság, ami több mint száz évet hidal át annyi történelmi változás, reménység és pusztulás, építés és rombolás dacára - még akkor is, ha sok párizsi ma már haragszik rá, akár egy kiöregedett, minden lében kanál, lábatlankodó cselédre...

Kopár ünnep

A napokban Ady András barátom e képét küldtem szanaszét, e-ismerőseimnek, barátaimnak és rokonaimnak, a közelgő húsvéti ünnepek fejében. Természetesen, a bal felső sarokba egy köszöntő szöveget bigyyesztettem, a bal alsóban pedig feltüntettem magát a szerzőt.

Aki 2006 nyarán követte el Horvátországban ezt a látszólag dísztelen, rajzában mélyen esztétikus kopár mementót. Archívumomban kutatva, sokszor megcsodáltam ezt a szűkszavú üzenetet, mely a világ mai hangulatához igazítva majdhogynem telitalálat ünnepeink ízére, fanyar meghittségére.

A sziklarésben megkapaszkodó gyomnövény napjaink marokra fogható reménységét sűríti magába. Vállalva az ünneprontást, üzenetet küldtem vele - illúzió helyett.

Ady horvátországi-magyarországi utazásáról készített képsor - ahonnan ezt kiemeltem - itt látható, a Káfé honlap képtárában.

A fagy szerelmese

Ady András csíkszeredai költő itt látható, Reggeli zúzmara c. fotójáról eszembe jut egy három évvel ezelőtti feljegyzésem. Ugyancsak február volt...

- Ma reggel minusz 32-t mértek. Ismét. Ezen a télen már sokadszor. Csíkszeredában.

Erről eszembe jut egy olvasmányom, amit 2004 folyamán került a kezembe, de egy 2002-es karácsonyi emlékhez fűződik. Szerzője egy nagybányai fiatalember, aki szenvedélyesen figyeli az időjárásjelentéseket, hogy idejében értesülhessen, merre van kilátásban egy kis rekordhideg. Mert akkor ő fogja magát, és odautazik, ahogy ezt 2002-ben is tette.

Orbán Sebestyén Zsombor írja:

"2002 Karácsonyának tájára a meteorológusok alapos hidegeket jósoltak. Rossz hír az országnak, jó hír nekem. Ezért vonatra ülök Nagybányán, a Szentestét Marosvásárhelyen, rokonaimmal ünneplem, majd másnap elindulok "hidegvadászatra". A cél Bodzaforduló. Brassóig vonattal utaztam. Éjjel három felé érek Brassóba. Ebben a napszakban nem járnak vonatok Bodzafordulóra, gyalog meg túl messze van ahhoz, hogy napkelte előtt, a legnagyobb hideg idejére odaérjek, így kénytelen vagyok az út felét taxival megtenni... Teliu falutól kezdődik a történet extrém része. Hajnali 3.30 körül indulok lábbusszal a kb. 20 km-re lévő bodzafordulói meteorológiai állomás felé. Csillagos az ég, kemény hideg..."

És így tovább.

Persze, nem érdektelen a hidegvadász teljes öltözéke: egy blúz (nem pulóver), egy ing, egy szál farmernadrág, egy Adidas (félcipő) egyetlen pár zoknival és egy egyszerű kesztyű. Mert az a hobbija, hogy minél könnyebben öltözve minél nagyobb hidegeket kibirjon. És ebben élvezetet találjon. A türténet papirra vetése közben tudja, hogy mindez bizarrul hangzik, magyarán nehéz megemészteni józan ésszel, de jó edzéssel az ember oda fejlődhet, hogy sokmindent kibír.

"Ahhoz, hogy valaki jól bírja a hideget, sokat kell fáznia. Ez nem veszélytelen, mert az emberek nagy része, ha fázik, hajlamos a megbetegedésre. Ajánlatos ezért azok számára, akik kezdők ebben a műfajban, lazán kezdeni a dolgot. Ugyanolyan ez, mint a súlyzókkal történő edzés: kezdőknek kis súlyokkal kell kezdeni, hogy elkerüljék a túlerőltetést. Az idő teltével fokozatosan lehet növelni a terhet, mivel a szervezet alkalmazkodik a nagyobb és nagyobb kihívásokhoz."

Aztán következett a kaland leírása:

"Utam első fele felfelé halad a szerpentineken. Az aszfalt szépen le van takarítva, nincs bajom a síkos tereppel. Az arcom nemsokára elzsibbad a hidegtől, melyet a néha-néha megélénkülő hegy-völgyi szél is fokoz. Jó tempóban haladok, de érzem, hogy izmaim nem dolgoznak a szokásos teljesítménnyel, mintha fékezne valami. Ez minden bizonnyal a nagy hideg számlájára írható. Azért csak fogynak a kilométerek, s különösebb nehézségek nélkül érek fel a hágóra, ahonnan már lejt az út. Igaz, közben meggyűlt a bajom néhány hazafias juhászkutyával, de végül senki sem harapta meg a másikat. A Bodzafordulói medencébe ereszkedve érzem, hogy fokozódik a hideg. Hogy mennyivel, nemigen tudnám megmondani, mert már túlságosan tompák az érzékszerveim. A hidegtől könnyezik a szemem, másodpercek alatt rám is fagynak a cseppek. Az egész fejem el van zsibbadva, szinte az agyamig érzem. Füleim nem fájnak, s közben sem fájtak, így nem lehet baj velük. Hajam némileg védi őket. Sapka van zsákomban, de csak vészhelyzetre alkalmazom. Lábizmaim jócskán meg vannak merevedve az egy szál farmerban, tudom, nem lesz jó, ha útközben megállok. Nem is teszem, habár pillanatnyilag jólesne egy kis pihenő. Ismerem az állapotot, a fagyás egyik jellegzetes tünete: kellemes álmosság uralkodik el az emberen. Ilyenkor életveszélyes megállni.

Már világosodik, mikor hét óra előtt tíz perccel, három óra húsz perces megállás nélküli gyaloglás után "mélyhűtött" állapotban bekopogtatok a meteorológiai intézet ajtaján. Tudja a meteorológus, hogy kell érkezzem, telefonon értesítettem tegnap. Mikor meglát, azt mondja nevetve: Văd că ai transpirat! (Látom, megizzadtál!), mivel kilégzés során a pára vékony fehér porréteg formájában a hajamra, s a hátizsákomra fagyott. Vajon hány fok lehet? Olyan -25 fokra tippelek. Ezúttal jól melléfogtam, sokkal hidegebb van, mint gondoltam. Eleinte azt hiszem, viccel a meteorológus. Pedig bizony -34 fok van! Erről saját hőmérőm is meggyőz.

Nemsokára intenzív reszketésbe kezdek a meteorológiai intézet fűtött épületében. A sok felgyülemlett hideg hatása most nyilvánul meg: leállt a mozgás, más módon kell termelje a hőt a szervezet. Úgy negyed óra múlva normál kerékvágásba billen az állapotom, eszem, iszom, beszélgetek a meteorológussal."

Szóval, kibírta. És biztos, továbbra is kéjesen keresi a hideg pontokat. Gondolom, azóta mifelénk is megfordult, nem is egyszer. Az extrém fagy tárt karokkal fogadja bármikor...