A kép tárgyának most nincsen szezonja: a krumpliföldek már elvirágoztak az idén, a gazdák most a fészkek sorsának alakulásával, a gumósűrűséggel és -nagysággal foglalkoznak gondolatban és gyakorlatban.Azt is mondhatnám: az élet megy előre, a fotóban megfagy a pillanat. A jó fotóból pedig könnyűszerrel ki is olvad, függetlenül attól, hogy milyen közegbe, konjunktúrába kerül.
Szabó Józsefnek nem ez az egyetlen képe, amit becsülök. Július 13-án a kaszálás univerzális félfordulatát illusztráltam általa, ma a krumpliföld gondozóinak talán legihletettebb pillanatát: amikor a földön minden csupa ígéret. Harsányzöld remény, feszülő, termékenyülésre alkalmas virág, a föld párás, fülledt lélegzete, a permetező tartály csípős szaga, a szórófej sziszegése - szóval, az egész koranyár úgy, ahogy az a székelyföldön lezajlik.
A kép székelyudvarhelyi szerzője egy időben lelkesen tudósította a Romániai Magyar Szót természetfotóival. Legtöbb képe megmaradt a becsületes információ szintén: madarak, rovarok, kishüllők, virágok, gyümölcsök, évszakok, egy-egy ritkásabb életkép, riport. Nagy erényük: a hitelesség.
E képén valamivel több van: ott a látvány átéltsége, a munkamozzanat és a természet közötti organikus összekötőkapocs - a minden lében kanál ember.
