Diafelvételek Amerikából

Budapesti barátom hívta fel a figyelmemet az amerikai Denverpost.com fotóblogjára, amely a huszadik század nagy társadalmi és történelmi eseményeiről gyűjt össze vallomásos, dokumentum erejű, remek képeket. A blog - mondhatni - valóságos aranybánya, érdemes oda időről időre visszatérni, akár a Fotótanúnak, akár a kíváncsi olvasónak, akinek elárulom az oda vezető utat, s ezúttal azt a képsort szeretném kiemelni, mely az 1939-1943 közötti amerikai valóság legkeményebb tudósításait tartalmazza a hétköznapi életről. Érdekességük az, hogy színes diák őrzik a valóság lenyomatát - munkát, családi életet, gyermekkort, utcai jeleneteket, embersorsokra utaló portrékat - s hitelességükön, nagyfokú realizmusukon túl a fotográfia professzionális tökélyre vitelében jeleskednek. Álljon itt tanúságul három jellegzetes jenki munkásportré: a felső (Jack Delano munkája) az Iowa állambeli Clinton állomásán készült 1943-ban, amint Mrs. Viola Sievers gőzfuvattal tisztítja kormos mozdonyát. De Jack Delano a jobboldali alsó kép szerzője is, aki Mike Evans hegesztőt kapta lencsevégre Chicagoban, 1943-ban. A munka kellékei között és helyszínén való ábrázolás annyira tökéletes látleletet ad, hogy a művészi üzeneten túl akár technikatörténeti forrásanyagnak is beillenek ezek a fotók.

Az alsó baloldali fotó kormos, megkeményedett, szigorú munkásarca Texasból hoz üzenetet (John Vachon fotós révén) 1942 idejéből s cseppet sem hagy kétséget afelől, hogy a ma oly áhított amerikai civilizáció és demokrácia egy nagyon sarkos és kegyetlen élet-halál küzdelem során nőtte ki magát "világszabvánnyá", amihez manapság mindenki mérni szereti magát - sokszor gépiesen és alaptalanul.

Útjavítók Bukarestben

A képet szemlélve tulajdonképpen 1964-et írunk, s a bukaresti Dorobanti sugárút egy részét látjuk, ha elindulnánk a kép baloldala irányában, akkor hamarost a Dorobanti térre jutnánk, majd onnan még tovább, a televízió stúdiójáig...

Tudom, mert évtizedeken át ettem Bukarest kenyerét. Legelőször 1962 elején csöppentem be, egy téli szünidőben, s emlékszem, akkoriban még villamos járt ezen az úton, mint ahogy még évekig, amíg végleg fel nem szedték a síneket...

1964-ben egy francia fotós, bizonyos M. Monestier látogatott el Romániába, hogy az akkori román valóságot diapozitíveken megörökítse. Nem sokat lehet ma már tudni arról a misszióról: sem arról, hogy kinek a vendége volt, ki hordozta végig az országon, honnan szerezte a képek helyszínére vonatkozó információkat, mi volt a lényegi szándéka a képsorozat elkészítésének, egy biztos: a képek egy svájci kiadó kezébe kerültek, akivel Kanadában élő jóbarátaim, Pusztai Péter és Georgeta képzőművészek szoros munka-kapcsolatban állnak, tőlük jutottak Péterhez. A kiadó azzal érvelt, nincs mit kezdenie a mintegy 120 diát felölelő anyaggal s mivel tudta, hogy Péterék Romániából származnak, nekik ajándékozta a titokzatos Monestier úr archívumát (megtekinthető itt).

Péteréktől aztán e nyáron hozzám került a képriport, azzal a magyarázattal, hogy látván a Fotótanú részben erőteljes dokumentáris érdeklődését, talán inkább hasznát veszem. Szó se róla, volt mit töprengenem e képek láttán, amíg szerény házi eszközeimmel digitalizáltam a meglehetősen kirakatízűre sikerült útiriportot, de ha visszagondolok azokra az időkre, amikor e felvételek készültek s őszinte akarok lenni, azt mondhatom, hogy ilyen szemmel láttuk azt a világot, hiányzott hozzá az összehasonlítási alapunk, hogy azt mondhassuk: az, ami e 120 képbe sűrített Romániából látszik, elmaradott, primitív és kiábrándító.

Pedig akkor épp az "olvadás" felé tartott az ország...

Vajon teljesen a múltat látjuk M. Monestier képein (aki saját kezű, francia magyarázatokat firkantott adiák kartonkeretei szélére), vagy felismerünk rajtuk a jelenre utaló reminiszcenciákat? És hol van a szerző, akinek az interneten mostanig nem sikerült a nyomára bukkannom...