Jégtörés (7)

Nem hittem, hogy ilyen hosszúra nyúlik ez a vallomás-fűzér, de most már menni kell előre, amíg a végére érek. Hosszú ideig gyűjtöttem magamban a gondolatokat, a mondanivalót. És ezalatt csak gyűltek, gyűltek a fiam képei, gyűltek a fotózni való alkalmak, s nem egyszer adódott úgy, hogy magam is jelen lehettem egy-egy kép születésénél.

Ilyenkor úgy mentünk egymás mellett, egymás közelében, mintha nem is tartoznánk össze. Én magam, gondolataimba mélyedve, a körülöttem felsejlő látványra figyelve. Néha valósággal vissza kellett fognom magam, hogy ne hozzam tudomására: amott, abban a tájrészletben, látványban figyelemre méltó témát látok... Hagytam, hadd fedezze fel ő magának a környezetet. Ha észreveszi, amit én megláttam, az jó. Ha nem, biztosan talál majd mást, ami az én figyelmemet kerülte el.

Kunbabák Ópusztaszeren

Grimm, Szeged

Kecskemét, Cifrapalota

Így is történt, meg úgy is.. De a legnagyobb elégtételt mindig az jelentette, amikor szavak nélkül, csupán csak a telepátiára gyanakodva (ha van ilyesmi közöttünk) "kitaláltuk" a másik gondolatait. Kapásból három ilyen téma ugrik be portfólióját nézegetve - mindhárom tavaly tavasszal készült, Kecskeméten, Szegeden és Ópusztaszeren. Nem kimagasló alkotások, témáikat sokan lefényképezték már, de olyan látványt rögzítenek, amely markánsan hordozza magán a hely szellemét. Jóértelemben vett emlékfotók, amiket azért visz magával az ember, hogy ne kelljen még egyszer a saját nyomába lépnie.

Fehéregyháza, 1999

Jócskán bejáratott kép ez az emlékfotó, amely 1999 júliusában készült, Oláh István akkori székelyudvarhelyi RMSZ-tudósító jóvoltából, Fehéregyházán, az ott rendezett hagyományos Petőfi-megemlékezés egyik kerek évfordulóján.

Ilyen felvétel száz és ezer és talán tízezer is készült már az évtizedek folyamán, glédába lehetne állítani valamennyit s még mindig akadna néhány, ami elkerülte a gyűjtők figyelmét.

Mert a Petőfi-ünnepség olyan, hogy egyszer meglegyint, s aztán nem ereszt. Az lenne most a feltűnő, ha hirtelenében elmaradna a népség-katonaság a júliusi rendezvényekről. Ha elfogyna az érdeklődés. Ha nem lenne, akik a bronz költővel szinte vállvetve, de mégis az ő árnyékában jelenlétükkel hitet tennének amellett, hogy hívei a költészet társadalmi elhivatottságának. Hogy a kigombolt dolmányos örökifjúban valami olyasvalakit lássanak, aki ők maguk is szívesen lennének, de talán lekésték a pillanatot, talán a pillanat nem volt olyan, hogy néven szólítsa őket, de lehet, egyáltalán nem is volt pillanat Petőfinek lenni.

Valahányszor fehéregyházi ünnepet kell illusztrálni, mindig ennél a képnél kötök ki a magam számára, ezt érzem igazán hitelesnek, szűkszavúságában mindent elmondónak. Az ünneplő tömeg és a költő néma egymásra találása - így fogalmaznám meg sugallatát, de inkább nem teszem, mert csak silányítom vele a tanúságot egy séma, egy lecsupaszított jelkép irányába.

Jobb, ha nem teszem.

Szüreti bálosok

Gyimesi archív, családi tulajdonban lévő fotóról az idő szépiájával néz reánk a gyimesi bálba készülők díszes társasága. Méghozzá nem is akármilyen táncmulatságra: szüreti bálra indultak viseletben, muzsikával a fiatalok. Valaki el is tépte ezt a fotót, mintha haragudott volna rá valamiért, vagy el akarta hányni mint értéktelen kacatot, de aztán valahogy meggondolta magát...

Miért is ünnepli a szőlő betakarítását a hegyvidéki ember, aki szőlőt csak akkor lát, ha a városban megveszi a piacon vagy az üzletben, esetleg elutazik a távolabbi domb- és síkvidékre? Talán éppen a sóvárgás, a vágyakozás az, ami a venyigén termett fürtöket értékessé teszi előtte? A képhez fűzött magyarázat a lehető legprózaibb, de tartozunk vele az igazságnak: "címe: Szüreti bálosok (1970 körül?), forrása Családi album - Karácsonyné Timár Éva (sz. 1952); lakhely: Hidegség (Gyimesközéplok, Hargita megye)."