2012. július 5., csütörtök

Pálosi

Nyugodjon békében - mondom, hallván a hírt, hogy Pálosi Ferenc Marosvásárhelyről távoli fotóportyára indult, ahonnan már nem is tér vissza. Az 1932-ben Szászcsáváson született fotós a vásárhelyi fotóklub egyik egybetartó tagja volt. 1969 óta fotografált, s amolyan fegyelmezett, minden iránt érdeklődő "mezei" képíró lévén, a körülötte zajló élet apró, de jellemző jegyeit örökítette meg. Szülőhelyéhez különös szeretettel közeledett, s barátai, kollégái mesélik, hogy ott készült fotóit sosem mulasztotta el bemutatni falustársainak. Fáradhatatlanul készült a soron következő falunapokra, amit július 29-én tartanak, de már csak a kollégái által az emlékére készített szászcsávási fotográfiák fogják őt megidézni. Az Előréhez, majd a Romániai Magyar Szóhoz küldött felvételeit, akárcsak emlékét, őrzöm.Sajátos fotós-szemléletével sokoldalúbb, gazdagabb lett szemünkben a világ...


Pálosi Ferenc egyik legjobb fotója
Kollégái által készített felvétel: Pálosi Ferenc fotográfiái

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése