Fotózás és trükközés

Szinte közhely, hogy a fotó és a trükk, mióta a világ, kéz a kézben járnak, mint jó testvérek. Annyi történt csupán, hogy a Photoshop megjelenése elhomályosította azt a gyakorlatot, amikor az analóg fotós, a maga rudimentáris eszközeivel manipulálgatta felvételeit.


Hany Farid amerikai fotográfus professzor szerint a fotótrükközés gyökerei Abraham Lincoln koráig nyúlnak vissza, amikor is a legendás amerikai elnökről sikerült egy olyan felvételt alkotni, melyen csak a fej volt az övé - a testet "kölcsönvették" egy méltóságteljesebb tartású alaktól (jobboldalt), a történelmi személyiség nagy dicsőségére. Olyan műtét volt ez, ami senkinek sem "fájt", ám mégsem vált alkotójának dicsőségére.


A trükközés, manipulálás azóta sem szűnt meg: ismeretes a személyiségek dokumentumfotóinak következetes meghamisítása - egyrészt esztétikai, másrészt politikai-ideológiai szempontokat követve. Sztálin itt látható bal oldali fotójáról például a mellette álló fiatal alak egy idő után kámforként eltűnt, helyette csak a folyó hullámzó vizét láthatjuk. Annyi történt, hogy az illető munkatárs (bajtárs) egy idő után kényelmetlen lett a vezér számára és könyörtelenül száműzték a fotótékából.

Múúú!

Szeretem nézegetni ezt a játékos, semmi kis fotót, a sepsiszent-

györgyi Fadgyas Tibor alkotását; azért is rakom ki ide a blogba, hogy emlékeztessen azokra az időkre, amikor a Photoshop még ismeretlen volt mifelénk, a képmanipuláló trükköket valósággal a lesötétített, vörös fényes laboratóriumokban kísérletezték ki, nagyon sokszor hályogkovács módjára és minden kéznél lévő segédeszközt, anyagot, vegyszert próbáltak hasznosítani, hátha valami érdekes sül ki a dologból?

Érdekes az mindig sült ki, legfeljebb az anyag- és időveszteség volt nagy. Fadgyas különösen szeretett játszadozni a negatívjaival, egész sor hatásos fotogrammot alkotva, melyek közül egyszer még válogatok a Fotótanúba.

Most viszont nézzük e három, pettyes bociját, akik egy eredetileg érdektelen, jellegtelen, szürke, szokványos, unalmas - ún. "vonalas", szabványos - képből nőtték ki magukat, a fotós örömére, aki játékosan, vastag festékcsíkkal rajzolta körül, mintha gyermekrajzot utánozna, az állatokat, a kopár legelőt vízszintes csíkokkal barázdálta, s ettől a beavatkozástól az egész egyéniséget, funkciót kapott: egy mű világból valóságos állatok néznek vissza ránk, ez pedig azt sugallja, hogy a díszletek néha sokkal életesebbek - mert lényegretörőbbek - a valóságos környezetnél. Így aztán egyhamar nem feledjük el e tehenek bődülését, mely szinte bennünket szólít meg: azonosuljunk a fotós tréfájával!