A pünkösd előtt zárult csíkmadarasi fotótábor vendége volt Kása Béla fotográfus a Martonvá-
sárhely közeli Tordasról. A tábor törzstagsága már csomagoltforma, amikor az etnofotóiról, s különösen népi zenészportréiról híres képíró megérkezett és a maga diktálta iramban nekiindult fölfedezni magának a felcsíki községet.
Terepismerete, fotós tapasztalata, kommunikációs készsége már többszörösen bizonyított, s elég végiglapozni személyes alkotói portáljának portfólióit, hogy az ember rádöbbenjen arra: az életrajz tömör, kopogó mondatokba foglalt információi halvány jelzései annak a felfedező munkának, amellyel a népi muzsikusok, a vándorcigányokéletét és környezetét megismeri, bejárja és képileg rögzíti.
Közben maga is zenél, folklórt gyűjt, bejárja az erdélyi Kalotaszeget és Mezőséget, Moldvát és a Gyimeseket, de Indiát se hagyja ki a sorból, ahol ugyancsak az ősi kultúrák utolsó óráinak nyomait kutatja.
Itt közölt képe (Magyarpalatkai zenészek, lavórral - 1993) a dokumentarista etnofotós precízségén túl nagyfokú érzelmi azonosulást is kifejez - az egyszerű, lepusztult kerítés előtt üldögélő, muzsikáló pózt felvevő zenészke "orgonasípját" nyers humorral toldja meg a melléjük állított, rozsdás fenekű mosdótál, amely nem csupán dekoráció egy tűnőfélben lévő világból, hanem mintegy cégérként felhívja a figyelmet a dolgok múlandóságára, amely nem csupán pusztulást, szétmállást eredményez, hanem beszédes emlékeket is.
