Élt 73 évet...

Ilse L. Herbert szomorú szívvel tudatja, hogy férje,

László Ferenc,

a zenetudományok doktora, Szabolcsi Bence-díjas zenetörténész, egyetemi tanár,

a Román Mozart Társaság alapítója és tiszteletbeli elnöke,

az Osztrák Becsületkereszt és a Magyar Köztársasági Érdemrend kitüntetettje,

2010. március 17-én, életének 73., házasságának 48. évében elhunyt.

Boldog ember volt, mert rendületlenül hitte az igét: „Tudjuk pedig, hogy azoknak, akik Istent szeretik, minden javokra van” (Róm. 8, 28).

2010. március 22-én 10.30 órakor temetjük a kolozsvári Házsongárdi temetőben.

Özvegyével együtt gyászolják:

leánya, László-Herbert Éva és gyermekei, Dániel és Anna,

fia, László-Herbert Péter feleségével, Ralucával, és gyermekükkel, Nórával,

fia, László-Herbert Márk,

nővére, Sárossy Lászlóné László Éva férjével, gyermekeikkel és unokáikkal,

fivére, László Miklós feleségével, gyermekeikkel és unokáikkal,

fivére, László Kálmán feleségével, gyermekeikkel és unokáikkal,

nagynénje Vidovszky Ferencné Juhász Márta,

unokatestvérei, László Ferenc Csaba, László Attila, László András, Vidovszky Ferenc, Fazakas Lászlóné Vidovszky Márta és Vidovszky Gábor, valamennyien családjukkal,

valamint elhunyt unokatestvérei, Szécsi Istvánné László Ildikó és László Péter hátramaradt családtagjai,

sógora, Hans Peter Türk, fiával és fia családjával,

továbbá számos rokon, barát és tanítvány.

Virág és koszorú helyett kérjük, támogassák adományukkal a Román Mozart Társaságot (Societatea Română Mozart),

amelynek bankszámlaszáma (IBAN): RO78 BTRL 0130 1205 9599 83XX (RON).

Ilse L. Herbert, Str. Voltaire 14, RO-400130 Cluj, Románia

*

Pár perce kaptam ezt az értesítőt. Tudtuk róla, hogy nagybeteg. Hogy szenved. És szenvedéseinek a végét várta. Közös munkánk, barátságunk emlékére Ádám Gyula portréját tűzöm ide fotótanúnak, hogy a zene rajongó tudója 2007-ben egy igen sikeres Régizene Fesztivált vezényelt le Csíkszeredában. Örült a sikernek, a zenészek örömének. Őrizze meg őt számunkra ez az arc...

Kodály

Neve már-már áruvédjegy (amiért József Attila annyira neheztelt a korra, de hát ez van...), többen ismerik külföldön, mint gondolnánk - zenei oktatási módszere révén.

A Magyar Fotográfiai Múzeum most értékes fotógyűjteménnyel örvendezteti meg mindazokat, akik egy-egy érdemes témáról (eseményről, személyről, tájról stb.) szeretnek minél több látnivalóban részesülni.

Kodály Zoltán (1886-1967) élete és munkássága most honlapon is felidézhető, a legjobb magyar fotósok által megörökítve s a múzeum munkatársai által összegyűjtve...

A honlapon is elérhető gyűjtemény-bemutató bevezetőjében Tóth Balázs Zoltán megjegyzi: amennyire ismert Kodály mint zeneszerző és pedagógus, fotós ábrázolásáról kevesen tudják, hogy igen magas művészi színvonalat képvisel - éppen azáltal, hogy szerencséje volt a legjobb magyar fotográfusokkal.

S közöttük is Vámos Lászlóval, akinek Kodály-portréiról így vallott a neves pályatárs, Gink Károly (1969-ben):

"Ezekből a képekből érzem, hogy Vámos nem egy felületes fotográfiai délután alkalmával készült felvételeket mutat itt be, hanem hogy ezzel az emberrel szinte együtt élt, ezt az embert gondjaiban, bánatában, örömeiben is, napokon, heteken keresztül kísérte. Ezekben a képekben benne van az a nagy tisztelet, az az emberi alázat, ahogy Vámos László Kodály Zoltánt tisztelte, szerette."

Az itt látható Vámos-képen aztán minden rajta van: a Kodály-mítosz és a valóság is, a maga festői zsúfoltságában. A szép, vonzó férfi és az örök gyermek is. Az újra és újra életre kelő fekete-fehér legenda...

(Köszönet a galéria felfedezéséért Molnár Attila barátomnak.)

Brassai csellója

Ez a kép pár napja készült, az idei csikszeredai Régizene Fesztiválon, amikor is Kostyák Előd gordonka-

művész egy olyan csellón játszott a közönség előtt, amely valamikor a nagy kolozsvári polihisztor, Brassai Sámuel tulajdonában volt, s amit ő végrendeletileg - óriási és igen értékes könyvtárával együtt - az unitárius egyházra hagyományozott.

Egy ilyen régiséget, amelyen több mint egy évszázada nem játszottak, restaurálni kellett és újra hangzóvá, működőképessé tenni, amit a Bécsben élő Márkus Barbarossa János erdélyi származású hangszerkészitő végzett el.

Ádám Gyula eseményfotója a hangszerbemutatóról a lényeget csipi el: azt, amikor nem csak hogy megszólal, de művészi szinten és tökéletes hangzással megszólal az új életre keltett hangszer, amelyet a kutatók máris kettőzött figyelemmel vizsgálgatnak, hiszen kiderült, hogy Brassai Sámuel, akinél a zene szeretete egyik fő helyen állt sokrétű életében, nem is akármilyen szintű zenész lehetett, hiszen a restaurátor megfigyelései szerint "kopások azt mutatják, hogy a hangszeren majdnem kizárólag egy személy játszott, ebből arra lehet következtetni, hogy Brassai valószínű, hogy ezt a kiváló hangszert valamelyik bőkezű pártfogójától kaphatta ajándékba. Ez persze csak feltételezés. A csellón látszik egy 40, 50 éves profi játék, vagyis hogy ugyanabban a tartásban egy kiforrott technikával játszottak rajta." Az 1835-ben gyártott cselló a harmadik legrégibb ilyen hangszer a magyar nyelvterületen, s tulajdonosa kiváló hangszeres, annak ellenére, hogy kortársai közepesen zenélő muzsikusnak, amatőrnek tartották.

Samunak keresztelt csellója most új ihletésű hangokkal irja a maga történetének következő fejezetét. A hangszert most, a felújítás után ugyanis nem akarják ismét elzárni, hanem pályázati úton szeretnék odaítélni fiatal csellistáknak...

Régizene

Ádám Gyula fotóművész egész könyvet állithatna össze azokból a képeiből, melyek a csikszeredai Régizene Fesztivál eseményeit dokumentálják hosszú évekkel visszamenőleg.

A rangos zenei esemény féligmeddig hivatali megbizatása miatt köti le a figyelmét, de ezen túl a művész ott volt, ahol e rendezvényt kitalálták, éltették, fejlesztették és némi kényszer-megszakitásokkal évről évre megrendezték.

Július 19-én megnyilt az idei fesztivál is. Egy hét tömény örömzenélés, régizenei stilusban kezelt hangszerkezelési nyári kurzusok, templomi és szabadtéri koncertek, kamarazenekarok és együttesek - ezt igéri a csikszeredai kulturális élet egyik utolsó nyári rendezvénye (szervezi a Hargita Megyei Kulturális Központ). Utána már csak az őszi eseménynaptár lép életbe, a zene egy hónapi vakációra megy, de minden évben gyűlnek, csak gyűlnek a megörökitett zenei pillanatok, előadói portrék, ellesett pillanatok - épp csak a dallamokat kell nekünk hozzáadnunk...

(A képen a Csikszeredai Kamarazenekar idei nyitóhangversenyéről készült panorámakép a csiksomlyói kegytemplomban.)