![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiEwx4SbOlzyiOmhrRu3nBgDmMWTKP43NSIlWIfBzCx73at68hKQPZVChs7FQZ_hExdMQTSqV8eYtmw4LnB6crHE-3UdWMoCCfo6mOrgKhz3RVy3cUvHnZPGWEq6E3W6MagEPXsAdPKLac/s320/unnep_fototanu_pusztai.jpg)
Pusztai Péter remek magánriportja az ünneplés belső elszabadulását rögziti. Minden laza mozdulat, minden elszabaditott gátlás, a gesztusokban kitörő öröm az ünnep lényegét hordozza bennünk. A kiürült, fetrengő üvegek, s velük együtt a kaotikusan hengeredő MI egy kiteritett textilián - elég a boldogsághoz. A pillanat fényéhez. Amikor nincs se előtte, se utána, csak a MOST van...
Ezért tud olykor a nevetés pillanatok alatt sirásba váltani, a remény kétségbeesésbe, a pompázó virág a vedlő hervadásba, a kisminkelt női arc a közönségességbe és egy torz vigyor a leggyöngédebb mosolyba...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése