Tegnap este őszinte öröm ért: levelet kaptam H. Szabó Sándor légifotóstól, aki rábukkant a blog róla szóló soraira és megköszönte, hogy törődtem sorsával. Majd mellékelt egy hosszabb beszélgetést, amit Batki Zoltánnal (a helikopteres repülés rajongójával és internetes pártolójával) folytatott tavaly december közepén, s amelynek során megismerhettem fotóssá válásának történetét (http://www.hhelikopter.hu).
Tanulságos, az interjú mentén haladva elmesélem.
Első fotóját 10 éves korában készítette: a nagymamát fényképezte, aki akkor szakácsnő volt. A nagymamának és kolléganőinek tetszett a kép, a kisfiú kedvet kapott a folytatáshoz.
Légifotós csak azután lett, hogy munkahelyéről, a Magyar Távirati Irodától kiküldték egy rendőrfőkapitányi fogadásra, készítsen pár eseményfotót. Ezt követően a társadalmi kapcsolatok osztályvezetője Dr. Csányi Klára rendőr alezredes asszony azt kérdezte tőle, tudna-e légifotókat készíteni a rendőrévkönyv számára, mire ő igen-nel válaszolt, bár teljesen idegen volt számára ez a terület.
Körülményes volt elkészíteni a kért felvételeket, 4-5 alkalommal hiába ment be a légirendészeti bázisra, nem jött össze a legifotózás, különböző okokra hivatkozva hazaküldték. Aztán végre sikerült: az Mi-2-es helikopter, Szász Lászlóval a pilótaülésben fölrepítette. Előzőleg leszerelték az ajtót, hogy ne zavarja a fotózást. A készülék, repülés közben, istenesen zörgött, nem volt valami bizalomgerjesztő. A pilóta szólt, menjen közelebb az ajtóhoz, aminek aztán meglett az eredménye: a Dohány utca táján elszállt a papucsa, a Deák-tér felett pedig a szemüvege is. Leszállást követően nagyon félt, mivel előzetesen felhívták a figyelmét, hogy a gépből semmi nem eshet ki, ha mégis megtörténik, akkor jelenteni kell, mint repeseményt. Az "eseményt" megúszta, s bár zokniba szállt ki a helikopterből, és úgy ment az autójához, de ez szerencsére nem tűnt fel senkinek.
Két évtizeden át dolgozott azután együtt a légirendészekkel. Összeszokott csapat alakult ki, a rendőrségi pilóták is ráéreztek, mi kell ahhoz, hogy jó képek születhessenek. Úgy fordultak a géppel, hogy a lapátok ne lógjanak bele a felvételbe. Igazi gyors csapatmunka volt...
Helikopter Sanyinak - ezen a néven keresett meg e-mailban - az eltelt húsz évben voltak kemény helyzetei is, amelyek után úgy érezhette: mindannyiszor sikerült újjászületnie. Egyszer, amikor az MD 500 E helikopterrel Kiliti repteréről felszálltak, a Balaton fölött elment az olajuk. A pilóta, ugyancsak Szász László, előbb nem szólt semmit, később figyelmeztette utasait: mindhármuknak ki kell ugraniuk a gépből! Előbb a fotós ugrik, majd az operátor, végül a pilóta! Aki az utolsó pillanatban úgy vélte, mégis megpróbál leszállni Balatonfüreden. Alig értek földet, a hajtóműből hatalmas fehér füst tört elő. Helikopter Sanyi akkor idegességében egy egész csomag cigarettát elszívott...
Legkeményebb kalandja egy ferihegyi katasztrófa: a gép iszonyatos erővel bepörgött a levegőbe, a becsapódást követően a hajtómű süvített, majd a gép pattogott a rotoragy csonkon. Nagy csodának számított, hogy a helikopter nem robbant fel, a DHL munkatársai szabadították ki a túlélőket a roncsból.
Sanyi majd minden, Magyarországon használatos helikopter típussal repült már. Szerinte minden helikopterből jó fotózni csak felszálljon, illetve leszálljon. De igazából azért mégis az MD 500 a csúcs: a gépbe remekül ellehet helyezkedni, ezáltal kivalló képeket lehet készíteni. Lényeges, hogy az MD 500 -nál a hajtóműhő hátra távozik, így nem keletkezik hőkép.
Ami a szakmai teljesítményét illeti, Helikopter Sanyi 2950 repült órát összesített, amivel világviszonylatban ő az első légifotós. Második helyen egy japán légifotós áll, akinek 900 repült órája van.
Nyár folyamán rendszerint a Balatonnál tartózkodik. Egy idtteni munkanapjáról mondja:
"Reggel 7-kor kelek, elmegyek vásárolni, majd reggeli készítés a csapatnak, délelőtti-délutáni repülések. Az ekkor készített anyagok szortírozása a Légirendészetnek, Országos Rendőrfőkapitányságnak, MTI-nek. A válogatást követően elkészíteni a napi híranyagot az MTI számára, majd ennek elküldése. Természetesen itt külön kell választani az álló-, illetve mozgóképet. Általában hajnalban fejezem be a munkát, több alkalommal ébredek arra, hogy elaludtam munka közben és rádőlők a billentyűzetre, ami sípolni kezd."
Ennek ellenére, az elmúlt húsz évben csak kétszer fürödhetett a Balatonban.
Többször kitüntették, fotói számos pályázaton nyertek, de minden munkájára büszkén tekint. A legbüszkébb viszont arra, hogy két évtizedet töretlenül együtt dolgozott a légrendészettel, ahol be-, illetve elfogadták. "Számtalan elismerést kaptam: vörös iszap katasztrófa során nyújtott munkámért, sajtófotópályázat 2010 természettudomány kategória első díja, katasztrófavédelmi elismerések árvízi munkák során, miniszterelnöki elismerések, határőrségi elismerések, stb. A legbüszkébb arra vagyok, hogy szülővárosom Hatvan, elismerte munkámat, a polgármesterétől díszoklevelet kaptam." - mondja H. Szabó Sándor, aki a H betű révén nevében hordja szülőhelye nevét.
Az MTI-től 26 letöltött munkaév után egyszerűen kirepítették. Pedig sokat dolgozott nekik, s úgy emlékszik vissza munkahelyére, hogy ott sok jó emberrel találkozott. A felső vezetés értékelte munkáját, csak a közvetlen főnökeivel volt nézeteltérése: mindig tudni akarták, éppen merre repül. Annak ellenére, hogy elmagyarázták neki, hogy egy állami, rendvédelmi szerv helikopterének úticélja, feladata mindig szolgálati titkot képez, ezért a fotós nem árulhatja ezt el, még az MTI-nek sem. Úgy tűnt, nem is igen akarják megérteni a munkáját. Úgy gondolták, csak össze-vissza repked az országban, sokan irinykedtek rá.
A hirtelen leépítés után több média megkereste, hogy szívesen alkalmaznák a világ legtapasztaltabb légifotósát. De megkereste őt az Országos Rendőrfőkapitányság, s felajánlásuknak Sándor nem tudott nem-et mondani. "Repülhetek továbbra is, teszem, amihez értek, a szakértelmemre szükségük van. Az ORFK munkatársa lettem és főfeladatom a légifotózás. A médiától sem szakadtam el. Az ORFK vezetése lehetőséget adott arra, hogy ha van időm és energiám, akkor a sajtó számára eljutathatom a publikus légifelvételeket, természetesen ingyen." - zárul H. Szabó Sándor vallomása, aminek ezúttal is nagy szeretettel adok helyet ezen a helyen.
Jó ezt a hírt hallani, volt szerencsém egy előadását végig hallgatni és a fotóit nézni, hát lebilincselő!!
VálaszTörlés