Plakát

Egy jó fotó minden pénzt megér. Ez akkor is igaz, ha plakátot tervez az ember. Hát még, ha fotós eseményre hívja föl a figyelmet az a plakát...

Július 23-i beírásomban említést tettem egy csíkmenasági fotótárlatról, melyen szakszerűen feldolgozott fotódokumentumokat mutattak be a település családi portáiról összegyűjtött tábori emlékekről. A tárlat annyira jól sikerült és valósággal történelmi lelkiismeretévé vált a helyi közösségnek, hogy a szervezők - a Hargita Megyei Kulturális Központ, Hargita Megye Tanácsa, az Erdélyi Fotográfia Múzeumért Egyesület és a székelyudvarhelyi DTP Stúdió, a csíkszentgyörgyi polgármesteri hivatallal együtt - a kiállítást most a megyeközpontban is bemutatják, méghozzá augusztus 26-án, a Magyar Fotográfia Napján.

A tárlat azonban tágabb ölelésű, ugyanis a helyi érdekű dokumentumok mellett, az Erdélyi Fotográfia Múzeumért Egyesület gyűjteményéből először lesznek láthatók eddig még ki nem állított magyar és egyetemes fotótörténeti ritkaságok: Orbán Balázs, Veress Ferenc, Szathmári Pap Károly, Balogh Rudolf, Országh Antal, Erdélyi Mór, valamint Eugene Cuvelier, Nadar, Giacomo Caneva, Bonfils, Roger Fenton fotográfiái. Különös figyelmet érdemelnek Erdély első fotográfiái - ígérik a szervezők.

Az eseményt hírül adó plakát természetes módon építkezik a történelmi értékű helyi felvételek anyagából. Anélkül, hogy lényegbevágó adjusztálást ejtett volna a tervező a felhasznált anyagon. Az utólagos beavatkozás mértéke annyira minimális és a végletekig szakszerű, hogy a mai néző nem a stilizálást végzőkre, a tárlat látványtervezőire gondol elsősorban, hanem azokra a pillanatokra, melyekben emlékké merevedett egy csapatnyi harcba menendő eleven történelmi tekintet...

(Plakátterv: Ádám Gyula)

Mit hozott/vitt a tábori posta?

Csíkmenaságon a közelmúltban átfogó gyűjtés indult, hogy egy helyen tudják, felmérhessék azokat az emlékeket, mindenek előtt fotódokumentumok alapján, amiket a családok külön-külön őriznek a huszadik század meghatározó történelmi mozgásaival kapcsolatban. Teljesen természetes, hogy ezeket a fotókat, leveleket, okmányokat stb. elsősorban a tábori posta hozta/vitte: a távolra (harcba, mozgósítás alá) került férfiak az otthon maradt családot nyugtatták meg egy-egy róluk vagy csapatukról készült felvétellel, hogy élnek és minden gondolatuk az otthoniakon jár, az otthonmaradott asszonyok és gyermekek, nagyszülők a maguk gondjairól számoltak be a lövészárkok lakóinak, s küldtek képi emléket, hogy legyen mit elővenni egy-egy álmatlan éjszakán, békés pillanatban vagy éppen az ütközet előtt...

A gazdag dokumentumanyagból most, július 24-én Csíkmenaságon, egy átfogó Emlékműavató ünnepség keretén belül fotókiállítást rendeznek a helyi hatóságok, erkölcsileg és szakmailag pedig a Hargita Megyei Kulturális Központ, Hargita Megye Tanácsa, az Erdélyi Fotográfia Múzeumért Egyesület és a székelyudvarhelyi DTP Stúdió nyújtottak segítséget.

A dokumentumok feldolgozása, értékelése további szakmai feladat, de jó, hogy a gyűjtés megtörtént, mert így az emlékek élettartama kedvező módon meghosszabbodott. Az sem elhanyagolható eredmény, hogy a példán nagyon sok falusi önkormányzat felbátorodhat és szorgalmazhatja a településen belüli családi történelmek képi dokumentumainak a megmentését.

Illusztráció: a szombaton megnyíló kiállítás szakszerűen előkészített egyik darabja

Sárga

Három esztendeje, nagyjából a bontakozó tavasz e magasságában (pontosabban: május elején) a Hargita Megyei Kulturális Központ csíkmenasági fotótáborában alig öt fotóművész vett részt - az átlagos 7-12 fős csapatokkal szemben. Az volt akkor a pillanatnyi elképzelés, hogy a kis létszámú, de igen mozgékony csapat, igen rövid idő alatt maximális teljesítményt mutasson föl, s térképezze föl mindazt, ami megörökítésre méltó ebben az ízig-vérig hagyományőrző, nagymúltú alcsíki faluban.

A tábor hozama ezúttal is igen gazdagnak bizonyult. A vetített képeket a falu népének bemutató csapat egyik oszlopos tagja, a székelyudvarhelyi Magyari Hunor állította össze a vetítésre szánt válogatást, s közkívánatra majdhogynem kétszer is levetítette a hangulatos falutalálkozón. Magam is ott ültem a nézőtéren, az esti hűvösben nagykabát alá húzódva, de a vetítővászonról harsogva áradt mindaz, ami Csíkban a tavasz szokott lenni: a színek harsogása. A nekiszabaduló, megállíthatatlan zöld áradása és a benne futótűzként terjedő sárga tobzódás - a pitypang forradalma. Szinte nem volt fotós, aki kikerülhette volna ezt a kavalkádot. Úgy érezhették, hogy még ha ismételnek is, de meg kell próbálni minden oldalról, lehetséges helyzetből képbe hozni a zord csíki klíma folytán későn jövő, ám gyors és látványos lefolyású tavasz külsőségeit.

Magyari Hunor képe ennek a törekvésnek egy sajátos, rafináltan komponált, művészi megközelítése. A gyermekláncfű ezúttal nem vadon, hanem leszabályozva, mértanilag is tökéletes, a dárdahegy-alakzat folytán feltűnően kiemelkedő pozícióban mintegy rádupláz a teret leválasztó kertre. Az elkerteletlen táblán pedig a tavaszi munka szabályos, árulkodó nyomai nyugtatják meg a tekintetet, hogy a tavasz offenzívája nem vad lerohanásban, hanem az emberi szándékokhoz igazítva, azoknak megfelelően zajlik a csíkmenasági határban...

Persze, a tábor anyagából készült válogatást megtekintve, az illető napokban domináló sárga sajátos funkcióját és értelmezését még számos fotón megfigyelhetjük - érdemes végiglapozni rajtuk.

(Bővebb válogatást nyújt a tábori munkákból az a galéria, melyet a nemrég megszűnt Káfé honlap Képtárából sikerült rekonstruálni.)