Szabadság-szobor - bármi áron?

1918-ban, az iowai Dodge mezőn (Camp Dodge) 18 ezer, háborúba induló jenki katonát állítottak fel olymódon, hogy a levegőből a Szabadság-szobor formáját adják ki együttesen. Dicséretesek, lelkesítők is ezek a grandiózus élőképek, amelyek le akarnak képezni valamit, amit lehetetlenség az emberi testekkel elmondani, meg aztán nem is igen erkölcsös. Az egy, hogy az ember harcol a szabadságáért, de a világháborúk nem kimondottan erről szóltak és szól(ná)nak. Csak azért...

De az archív felvétel, mely a világhálón is kering, valódi. Dokumentum.

Festők a harcmezőn

A huszadik-

szazad.hu honlap, amely a letűnt század eseményeinek sajtóanyagaiból építi fel a visszajátszott XX. századot, egyre gazdagabb sajtófotó-anyaggal bővítette képtárát. A tematikus képarchívum mellett nekiláttak a korabeli képeslapokban megbúvó nagy mennyiségű archív riportfotót feldolgozni.

Itt bukkantam rá egy első világháborús harctéri idillre, amelynek mind a helyszíne, mind a szerzője ismeretlen, annyi derül ki, hogy magyar katonák - pontosabban a monarchiabeli sereg katonái - népesítik be az amúgy kopár terepet, amely minden bizonnyal harcmező - erre vall a háttérben meghúzódó, fegyverrel a kezükben szolgálatot végző őrszemek, amint a hátukat mutatják a szemlélőnek; de hát ez csöppet sem zavarja őket, ők otthon vannak a harcban, a fotós az, aki idegen ebben a felállításban, meg talán az az előtérben heverő-üldögélő, joviális négyes katona csoport, akik a harci cselekmények helyett vérbeli művészi tettekhez gyűrik fel a zubbonyuk ujját: festeni készülnek a harctéren. Ők a harcmező művészei, akik a küzdelem hevében is a művész szemével nézhetik a világméretű vérfürdőt, bajtársaik bajvívását és esetleges fűbe harapását, aztán majd szép csöndben megföstegetik, kicsinosítják, ha el nem kapja őket egy arra kószáló, fütyülő srapnell, mert a lövedékek nem válogattak, s ott hulltak célba, ahol nekik tetszett, válogatás nélkül.

...De ez még odébb van. Most még az idillt láthatjuk, a hátországnak szánt üzenetet: katonáink jól vannak, hősiesen küzdenek, az őrszemek résen vannak, a művészek föstögetnek...

Szarajevó forever?

Ez a kép kimondottan kuriózum, mint ahogy az 1914-es szarajevói merénylet is az volt - s maradt meg azóta is kitörölhetetlenül az időben.

A képet a huszadikszazad.hu portálon találtam, egy 1934-ből származó cikk kíséretében, amely elmeséli, hogy a derék katona, aki kackiás bajszával mintha lenézne miránk, nem más, mint Marossy Károly oravicai fordrászmester, aki annak idején helyszíni szemtanúja volt a Ferenc Ferdinánd ellen elkövetett bombamerényletnek és elfogta a bombamerénylőt. (A cikk szerint: "Ő fogta el ugyanis Szarajevóban 1914 június 28-án Czabrinovicsot, a bombamerénylőt, akinek nem sikerült megölni Ferenc Ferdinánd trónörököst. Fél óra múlva pedig ő mentette meg annak a Principnek az életét, akinek viszont sikerült leteríteni a trónörököst és a feleségét. ")

Egy hideg, egy meleg gesztusa után, akárhogy is történt, sikerült felhívnia magára a közvélemény figyelmét. Szaeajevóban borbélymesterként működött és kisfiával bámulta a látogató hercegpárt.

"Mikor meglátta a közelében lévő Czabrinovics kezében a bombát, feléje ugrott, mire az ijedtében rossz irányba vetette a pokolgépet, majd menekülni próbált és leugrott a patak négy méter mély medrébe, ahol a hátára esett. Marossy utána ugrott és abban a percben vetette rá magát, mikor a merénylő a brovningát akarta használni. Néhány perc múlva egy bosnyák detektív ugrott utánuk és le akarta lőni a bombavetőt. Mit csinál? - üvöltötte Marossy – élve kell elfogni! - Segített becipelni a banditát a rendőrségre, majd az uccára ment és abban a percben ért az Appel-quaire, mikor Princip Gavrilo gyilkos fegyvere eldördült. A tömeg rávetette magát a fanatikus diákra, széjjel akarták tépni, de Marossy kiszabadította a gyilkost, ahogyan mondja: - Tudtam, hogy élve kell elfogni... Ha széttépik a többi mindent erre, a halottra kent volna..."

Marossy lesz a nap hőse, orrba-szájba interjúvolják, a perben koronatanú, majd a háborúban népfelkelő hadnaggyá léptetik elő s állást ígérnek neki az udvarról. Majd vége a háborúnak, bekövetkezik Trianon, az ígéretek elszállnak, Marossy Pestre költözne, de nem jut munkához. A Margitszigeten bérelne fotószalont, de nem támogatják, más kapja meg a bérletet. Oravicán próbál szerencsét, de a harmincas évek válsága utoléri, az oravicai magyarok sem támogatják. Imádkozik, ne árverezzék el feje fölül a műhelyt. És hogy a merénylet 20. évfordulóján felolvasást tarthasson Budapesten...

Mindez nincs rajta a sajtófotón, de benne van a pakliban. A botcsinálta hősök mindig elhagyatva, megcsalatva végzik. Mint ez a szerencsés bombafogdosó...