Ungvár

Balla D. Károly költőtársam és virtuális ismerősöm blogjában szerepel egy remek képösszeállitás a kárpátaljai Ungvár egykori arculatáról.

bdk szerint a több mint száz fotóból álló sorozat saját gyűjtemény, s számomra azt példázza, hogy mind nagyobb körben él bennünk a szándék és a tudat, hogy képarchivumok létesitésével, létrehozásával ki-ki hozzájárulhat saját szűkebb vagy tágabb környezete történetének felrajzolásához.

Ungvár nem csak hogy alig egy "kőhajitásnyira" van erdélyi tájainktól, de benne van a magyar nyelvterület egész történelmében, szellemiségünk egyik velünk együtt lélegző, neuralgikus pontja, amelyet érdemes legalább igy, internetes kapcsolás révén felfedezni.

bdk blogjából új és új utak vezetnek tovább nem csak Ungvár, de az egész Kárpátalja felfedezéséhez is.

Metró

Ez a kép mintha a közvetlen közelünkben, valahol Európában készült volna, annak is a keleti felében, ahol manapság is csak inkább ásnak és fúrnak, mintsem hogy a valamikori fúrásokra emlékezzenek - annyi évtizeddel utána.

Amikor már minden csak fotó és fakuló emlék.

Ahol ezt a képet kikapirgáltam a rovat számára, Torontóban, ebben az évben ünneplik ennek az iszonyú kiterjedésű nagyvárosnak a 175. évfordulóját. Ehhez pedig az is hozzátartozik, hogy az illetékesek minden lehető úton-módon számba veszik a város létesitésének és kiteljesitésének a történetét.

Ebben a fotó élszerepet játszik. Az itt látható jelenet, a feltúrt városközponttal (Yonge és Queens utcák találkozása éppen) 1948-ban készült, egy októberi napon, látható, itt is kevesebb a ténylegesen dolgozó, annál több a drukker, akik a korlátra támaszkodva nézik-nézegetik, miként illeszkednek azok az irdatlan vasgerendák egymáshoz, amelyek azóta is tartják a torontóiak lába alatt dübörgő "subway" alagútjait a beomlástól.

Figyeljük meg a munka univerzális gesztusait és ruhadarabjait! A metrónál dolgozók akár atyánkfiai is lehetnének, mint ahogy biztosan voltak is Toronto történetében tájainkról elszármazott-elmenekült-elüldözött emberek, akik, mivel idehaza nem tehették, az új világért tettek valami többet, jobbat, ami aztán megőrizte az ő jó hirüket, emlékezetüket.

Jól van-e ez igy? - nem tisztünk ezt firtatni, hiszen a múlt már irva és bekeretezve vagyon, mint egy kép a múzeumban, legfeljebb időnként letörlik róla a port.