Ez egy tipikusan reprezentativ fotó.Ami azt jelenti, hogy rajta van apai-anyai, ezzel van mit kezdeni, mert a megörökiteni kivánt valóságnak minden lényeges elemét tartalmazza.
Kászoni kollektiv gazdaság 1962-es alakulását hivatott megőrizni ez a fotó, amit Molnár Attila gyűjtött be az elmúlt években, sok évtizeddel az esemény után.
Meglehet, hogy az ábrázolt esemény szereplői közül egyesek már nem is élnek. Az idősebbek közül. A fiatalok még, talán. Mert van ott ifjú és idős, asszony és lány, férfi és legény, traktorista és fejő, meg brigádos - meg mindenki, aki felfért éppen az ültető gép hátuljára.
A traktor pihent. A barázdában. Amit egybeszántottak.
Ma mindenki köp egyet, amikor egy ilyen képet lát. Amikor azokat az időket emlegetik neki. De akkor mosolyogtak. A képen nagy a mosoly. Ezért reprezentativ. Mert azoknak az éveknek a boldogságát érzékelteti. A Kászonokban. Hogy végre, mi is beadtuk a derekunkat... (De milyen áron!) Hogy hanyatt vágtuk magunkat a jobb élet igérete előtt.
Mellesleg: a nagyüzemű, a kollektiv gazdálkodást ma is szorgalmazzák világszerte, csak a nagyüzemnek van esélye fennmaradni. Jó ez? Nem jó, de észszerű szabvány. Szomorúan igaz, mint e reprezentativ fénykép.
