Több mint negyedszázada készült ez a felvétel Siklódon. Az archívumban található bejegyzések szerint az azonosítója "Balázs Piroska öltöztetésA hetvenen túli, marosvásárhelyi mérnökembernek, aki majd egész életét, napi munkájával párhuzamosan a fotó művelésében töltötte le, gazdagabbnál is gazdagabb életműve van, mindenek előtt néprajzi jellegű fotókból. A műfajt olyan következetességgel, hozzáértéssel és magas szinten műveli, hogy az utóbbi évtizedekben a tudományosság és a dokumentarizmus szinte magától párosul a művészi megjelenítés ihletett lendületével. Az Előrénél, később a Romániai Magyar Szónál dolgozva, majd nemrég legutóbbi, Lélekőrző falvaim (HMKK-könyvek, 2009) című albumánál bábáskodva, folyamatosan nyomon kísérhettem B.Zs. művészi kiforrását és az általa megörökített világ kiteljesedését. A hozzám eljutott és megőrzött kópiák - amelyekből látványos portfóliót láthatnak itt - híven őrzik tanúságának hitelét az elmúlt évrtizedek népéletéről.