Fotónapló: Egy nyirfáról (10)

A nyírfa - a 2015-ös év utolsó napjai

Már-már azt hittem, befullad ez a napló-kísérlet, mert a hétköznapok annyira ismétlik önmagukat és oly kevés képi változatosságot nyújtanak egy négyzetcentiméter területen, hogy az ember képes egy-kettő feladni a bevállalt feladatot.
Így aztán gyűltek a napról napra elkészített bizonylatok, de nem volt szivem válogatni belőlük.
Közben megérkeztek az ünnepek, hazajött Péter fiam, akit a nyírfa látványából mindenek előtt a cinegék fogtak meg, karácsonytól kezdve őket figyelte s a különböző magatartásformákat igyekezett elkapni - természetesen teleobjektívvel. Kettőnk igyekezetéből állt össze ez a poszt, s nagyon várjuk a havat, a telet, ami képileg izgalmasabb a fakó fagynál, dérnél, ködnél.

A cinkék - 2015. december 27-én, 29-én és 31-én (CSP)

Fotónapló: Egy nyirfáról (9)

Balra fent: 2015-11-30. Jobbra fent: 2015-12-5
Balra lent: 2015-12-8. Jobbra lent: 2015-12-9

Telik az idő, múlik az esztendő: köd ül a tájon napokig, de közben volt hó is, meg olvadás, volt napsütés is, de leginkább sarki nappalra emlékeztető állandó homály. Nem lelkesítő cselekedet ilyenkor naplófelvételt késziteni, inkább csak a kötelesség vezeti az embert.. A látvány szinte ugyanaz, csak az árnyalatok, a homályok, a rajzok változnak, madarak jönnek-mennek. Ami állandó, az a nyirfa, mely akkor is ott van lemeztelenitett valójában, ha a köd elnyelni akarja a világot. Reméljük, nem teszi, vagy ha igen, csak ideig-óráig...

Fotónapló: Egy nyírfáról (8)

2015-11-21: a cinkék ekkor még vidáman kergetőztek

Végre, valami esemény a láthatáron!
Az történt, hogy tegnap, november 24-én lehullott az első hó. Előtte való napokban az ablakban álló etetőt látogató cinkék még azt hihették, hogy hosszú, szelíd őszben lesz részük, hirtelen fehérségbe ébredtek. De már napokkal előtte szoktattuk őket a fehér színhez: a konyhaablakra fehér, sűrű függönyt akasztottuk, hogy a reggeli lámpafény ne zavarja a reggelizésüket. (Amikor ugyanis érzékelik, hogy az ablaküveg mögött mozgás történik, óvatosan továbbállnak. És olyankor hoppon maradnak.
Tegapra azonban már megszokták a leeresztett függöny jelenlétét és bátrabbak lettek, mint voltak valaha. Gátlástalanul heccelődtek, kergetőztek, űzték el egymást az etető mellől - akárha valami csinytevő, vásott gyerekek lettek volna.
Aztán ma már a nyirfa is bekeményitett nekik, ami a fehér szint illeti: a fehér nyirfakérekgre fehér hó hullott, ráadásul a reggeli félhomály miatt a villanó is bekapcsolt, így minden hangsúlyosabb fényerősségben jelenik meg, már-már valószínűtlen festményként. Én perdig elképzelem, milyen lesz majd az, amikor a vézna ágak csak úgy roskadnak a hótól, roppannak a fagytól. Igen, idebent könnyű álmodozni...

2015-11-24: függöny került a konyhaablakra

2015-11-25: hó és villanófény + nyirfakéreg: festői hatás

Fotónapló: Egy nyírfáról (7)

A kihagyások immár szinte természetesek. A természet életében a változások más ütemhez igazodnak, mint a mi híréhségünk, újdonság-igényünk. Az ember habzsolja a váratlan eseményekről szóló beszámolókat, ki van éhezve a változatos látványra. Nyírfám azonban nem szolgál ilyesmivel. Látom: éli a maga életét, többnyire vegetál és ismétli önmagát, mint az öregek.

 2015-11-12

 2015-11-13

2015-11-16

November 12-én és 13-án, majd 16-án készítettem "látleletet" az ablakon keresztül. A madarak mindegyre berepültek a képbe, már nem is törődtek a kamerával, az ágak egyre csupaszabbak, már csak finom "metszetként" vannak jelen az ablak síkjában - átlátszó függönyt alkotva. A fényviszonyok rapszodikusan változóak, a felhőzettől függően, s amikor felragyog a délutáni napfény, olyankor mindent aranyba von. Igaszi "madarak órája" az a pillanat...

Fotónapló: Egy nyírfáról (6)

Néhány napig pihentettem a témát, bár minden nap szorgalmasan fotóztam az egyre rozsdásabb és kopárabb kis fácskát. Addig-addig, hogy a hét végén (november 7-8-9-én) látványosan el is vesztette koronájának nagy részét. Nem lett csupasz, de - megkopaszodott.

Balról jobbra: 2015-11- 07 -08 - 09

Amíg napsütéses őszi napok jártak, addig tartotta magát: de elég volt hétfőn, 9-én egy erősebb fuvallat a Hargita felől, amely aztán egész napon át kitartott, gyakorlatilag levetkőztette a nyírfát, olyannyira, hogy most már szinte minden belóg a képbe az út túloldaláról. A madarakat már nem is említem: szinte mindig ott tanyáznak a fán.

(Még annyit: olykor váltogatom a távolságot és a szöget, hogy bizonyos elemeket jobban kiemelhessek. Túlságosan unalmas lenne, ha a képkivágat statikus maradna.)

2. Székelyföldi Fotóbiennále

Vitos Hajnal (Csíkszereda) megérdemelt első díjat kapott az Épitett környezetünk
c. szekcióban - gratula!

Miután egy hónapja megnyílt Sepsiszentgyörgyön, láthatóvá vált november 5-étől Csíkszeredában is a 2. Székelyföldi Fotóbiennále kiállítási anyaga. No, nem a teljes, mert az csak a katalógusba fért be, a terem mérete gátat szabott a tárlatnyilvánosságnak. Mivel az elsőt is méltattam, ezt se hagyom szó nélkül. Pedig számomra csalódás. Ezzel a rendezvénnyel a székelyföldi fotózás kissé "belesimult a tájba". Nem azt mondom, hogy rossz dolog nyitni - sőt!

Míg az első rendezvényen csak négy országból (Románia, Magyarország, Németország, Szlovákia) érkezett benevezés (881 alkotás formájában), addig a mostani zsűri (Nagy Lajos, Balási Csaba, Ádám Gyula, Haris László, Herbert Gmeiner) közel kétszer annyi pályamunkát (1538) kellett felülbíráljon, amelyek 18 országból érkeztek. (Még felsorolni sem könnyű ezeket: Ausztrália, Bahrein, Belgium, Kína, Franciaország, Magyarország, India, Indonézia, Izrael, Olaszország, Lengyelország, Románia, Szingapúr, Szlovákia, Szlovénia, Törökország, Nagybritannia, Amerikai Egyesült Államok). A számok nyilván beszédesek, de nem árulnak el mindent. Nem vallanak arról, hogy a nyitással, a nemzetközi fotósrendezvények szabványkritériumainak az elfogadásával a székelyföldi fotóbiennále egy lett a sokezer közül, amit világszerte megrendeznek a föld bármely zegében-zugában és nagyjából ugyanazt a vizuális élményt hozzák közel, ugyanis a valamely nemzetközi tárlaton sikeres kép - érthető megfontolásból - slágerként megkísérli bejárni a világot, alkotója úgy véli, hogy nem árt biztosra menni, s így a mennyiségi nyitás sajnálatosan magával hozza az egyneműsitést is.

Pedig egy jó, karakteres fotószalonnak éppen az eredetiség, a még nem látott vizuális benyomások a valódi értékei - párhuzamosan a helyi tehetségek felkarolásával, buzdításával. Harmadik nekifutására talán a székelyföldi biennále is megtalálja azt az arany középutat, mely tárva tartja az ajtót a nagyvilág előtt, de új alkotásokra ösztönzi a benevezőket. Még akkor is, ha a nemzetközi tárlatok egyik fő ambíciója (és motorja) a professzionális ranglétrán való előrejutásban szerepet játszó pontszerzés; amiért sokszor az alkotók mindent, még a szakmai szempontokat is képesek föláldozni.

A mostani rendezvény különben három szekcióban hirdetett benevezési lehetőséget: 1. Hagyomány, 2. Épített környezetünk, 3. Szabad téma. A zsűri tagjai egy-egy saját alkotással, szimbolikusan szintén jelen voltak a tárlat összképében. A katalógus pedig - következetesen csinos és elegáns, akár az első. És ez sokat jelent a folytonosságban, az arculatépítésben!

Fotónapló: Egy nyírfáról (5)

2015-11-04

Már két napja sürögnek-forognak a cinkék az etető körül. Nagyjából azt az időt használják ki, amikor a délutáni fényviszonyok arany fénybe vonják a nyírfát. Nem csoda, ha mindkét napon - november 3-án és 4-én is - könnyedén sikerült elkapni egy-egy gyanútlan látogatót: éppen abban a pillanatban repültek a képbe, amikor elkattant a zár.

Fotónapló: Egy nyírfáról (4)

2015-10-29

Hét végén világítani-rokonlátogatni jártam a Mezőségen, a nyírfa azalatt háborítatlanul élte őszies napjait. Indulás előtti napon még készítettem egy állapotképet: szép, napsütéses délután volt, feleségem megrakta a madáretető alját napraforgó maggal, hogy ha távollétünkben a cinkék rákapnának a nassolásra, makkor akadálytalanul tehessék. A múlt csütörtöki reggelen már mínusz 7 fok senyvesztette a lombkoronát, mely tovább ritkult, s már az autóforgalom is át-áttűnik a megsokasodott lombréseken.
A hétfő, vagyis a tegnap már fokozottan őszies arcát mutatta: a délutáni nap párásan bágyadt volt, de az alkony előtti búcsúnapsütésben gyülekezni kezdtek a naptól búcsúzó madarak: egyikük észrevehető valamelyik ágon. S látható a napraforgó mag kupacán is a fogyasztás mértéke.
Amúgy most már minden rehggel zord és vacogtató. Az ablak alatti autók deresen vacognak, a nyírfa még maradék lombját hullatja. És a madarak kedvelt gyülekezőhelyévé válik.

2015-11-02

Fotónapló: Egy nyírfáról (3)

2015_10-26

Hagytam kissé telni az időt, emiatt felgyűltek a kommentálni valók.  Csíkszeredában vagyunk, s a ma reggeli fagy után elmondható: beköszöntött az ősz. Mínusz 7-8 lehetett, a gépkocsik tetején-szélvédőjén becsületes  rétegben állt a dér, a fák egy része egyből ledobta a leveleinek a felét - nem így a nyírfa, aki szintén vesztett a lombjából, de még tartja magát.
Mikor feltámad a szél, bizony, ki-kitép a frizurájából egy-egy maréknyit...
Ugyanakkor megjelentek az ágain reggelente az énekes madarak, különösen a széncinke, s figyelik a konyhaablak peremét. Azt hittem, emlékeznek még tavalyról az ablak balfelén álló műanyag etetőre, de ezt nem hiszem, ez már egy új nemzedék, inkább az történt, hogy az alsó szomszéd elkezdte kiszórni a magot az ablakpárkányra, ami közvetlen vonzóerőt jelent számukra.
Tény, hogy készülődünk a hidegre. Ami azt jelenti, hogy a szúnyoghálót is sarokba állíthatjuk, hiszen most már feldobta a talpát a legedzettebb szúnyog is odakint. Remélem...

2015-10-27

2015-10-28

Fotónapló: Egy nyírfáról (2)

2015-10-25.

Alig telt el egy nap, újra jelentkezem. Így van ez az elején: minden rezdülést fontosnak vél az ember. Annál is inkább, mert látszólag könnyű a dolgom: a képkivágás adott (az ablak kerete), a beállítás automata, különösebb képszerkesztő eljárást nem kell alkalmazni (az egy körülvágást leszámítva, ugyanis nem állványról dolgozok). A képdokumentumot meghatározza még az ablak elé illesztett szúnyogháló, amely alig észrevehető maszkként viselkedik a képen, de jelen van és befolyásolja a színárnyalatot. Ami máris észrevehető a tegnap és a ma között, az a lombozat enyhe megritkulása. A tegnapi borús idővel szemben ma ismét rásegített a napsütés a lomb bearanyozódására, de a ritkás lombok között már kezdenek előtűnni a lombon túli látvány elemei, amelyek késő ősszel és télen majd teljességükben is megmutatkoznak.

Fotónapló: Egy nyírfáról (1)

Konyhaablakom előtt áll egy csinos nyírfa. Nem mondom, hogy olyan, akár egy menyasszony, mert eléggé koros, viszont, ahogy látom, agyongyötrik a szelek. Sokszor elnéztem, miként mutat az ablakkeretben évszakonként, havonként, sőt, hetente vagy akár naponta is változó koronája. Tegnap délutántól úgy határoztam, hogy végigkísérem lombvesztését, téli életmódját, majd újabb lombosodását. Dátumot nem tűzök magam elé, mert az megmerevítené a (fotó)játékot. Egyelőre itt van kettő napi látlelet (kamerafelvétel?):

2015-10-23

2015-10-24

Vasile Dorolți: Az angyalok börtöne (egy fotóriport története)

Tétovák, bármiféle identitás híján, de az öröm még szikrákat gyújt a szemükben, a kommunista Románia árvaházai nyilvánosan is a szigorú idomítás szerint dolgoztak. Szomorú mosoolygásuk mögött egy hazug és agresszív történelem valósága áll, amely félelmet keltve, sok mindentől megfosztva a rosszba taszít. Vasile Dorolti egy részét mutatja meg annak, mit jelentettek egy fotóművész számára a '80-as évek. Készültek valódi fotók a kommubnizmus idején is, de a fiókba rfejtették őket, jobb időkben reménykedve. Kevesen vállalták annak kockázatát, hogy nyilvánosság elé álljanak velük. Az itt következő, a szerző szavaival bemutartott fotóriportot többszörösen is díjazták, beleértve a diktatúra éveit is. (E. S. / Photomagazine, nr. 40, 2008 december-január)

Kolozsvár, 1980

Sietős léptekkel tartok a bentlakástól az egyetem felé. Azon a diaporámán jár az eszem, amit sürgősen le kellene adnom a Megéneklünk, Románia keretében. Szükségem volna két-három, rendőrökről készült fotóra, akkoriban milicistáknak nevezték őket... Amikor a Croco sarkához értem - a kolozsvári egyetemisták híres mulatóhelyéhez, mintha isteni elrendelés lenne: két milicista irányítja ott a forgalmat. Hamar előveszem táskámból a Praktika gépemet és kettőt kattintok; takarékos vagyok, a film akkor sok pénzbe került... Aztán nekiiramodok, nehogy elkéssek az órákról, de alig telt el három perc, egy milícia gépkocsi csikorogva fékezett mellettem. A két milicista ugrott ki belőle, rámszólnak, adjam oda nekik a fényképezőgépet, kinyitják, s oda a felvétel. Kiver a verejték, s arra gondolok, hogy még a gépemet is elveszítem, de a milicisták szó nélkül visszaadják, visszaülnek az autóba és elporzanak. Azt hiszem, akkortól elkezdtem félni...

Szamosújvár, 1985

A munkatelepre ingázom. Ötkor kelek, hatkor indul a vonat, este hétkor indul hazafelé a vonat, nyolcra hazaérek. Mikor elindulok, a gyermekek még alszanak, hazatértemkor már alszanak. A város aprócska, tiszta, közönséges. És mégis, egy derűs őszi napon valami fölkelti a figyelmemet: egy csoport óvodás gyermek vonul a parkbeli játszótérre, és mindannyian egyformán vannak öltözve! A teringettét... hogyan sikerült a szülőknek ugyanolyan kis sapkát, tréningruhát és cipőt venniük. A rejtély gyorsan megoldódik: árvaházi gyerekekről van szó, én meg hosszan nézek utánuzk, amint illedelmesen, fegyelmezetten és hallgatagon átkelnek az úttesten...

Gondolom, nem lepődnek meg, ha elmondom, hogy néhány nap múlva masszív fából készült, 18. századi széles kapun át bejutok az óvodáskorú gyermekek otthonába? Este volt, vacsora után, s tudtam, hogy ilyenkor a "szervek" (igazgatók, gondnokok stb.) nincsenek munkahelyükön, s csak két nevelőnő van jelen, családi ismerőseim. Az étkezőteremben álomszép jelenetet látok: egy pirospozsgás, gesztenyebarna hajú, babaarcú, szeplős kislány éppen etetett egy mulatt gyermeket, aki olyan volt, mintha csokoládéból gyúrták volna. A kislány volt a mama, a mulatt meg a gyereke, aki szófogadóan mindent elfogyasztott a tányérjáról, pedig már a harmadik porció volt előtte... Később, az épület magas falainál körbefogtak a gyerekek, akik hátat fordítottak pótmamáiknak (az árvaházban valamennyi nevelőnő "mama" volt: Flavia mama. Ileana mama stb.) és nekem szegezték a kérdést. "Te kihez jöttél? Kit akarsz hazavinni?"

(A folytatáshoz kattints a További bejegyzések-re!)