2009. szeptember 23., szerda

Külsőrekecsin

1986-ban készült fotóját küldte el Ádám Gyula, tiszta barátságból, ez a küldözgetés már régi szokás nálunk, szeretjük egymásnak mutogatni az érdekes dolgokat, amik a kezünkhöz tapadnak.

Most fontosnak tartotta elküldeni ezt a szigorú képet, amelyen rajta van egy büszke külsőrekecsini asszony egész vagyona, öröksége, minden kincse: ott tornyosul a háta mögött, minden belefért a lencse látószögébe, legalább is minden lényeges, a lényegtelen dolgok nem látszanak, azokat árnyék fedi vagy a ráncok között bújnak meg, tény az, hogy egy egész világ van ezen a néhány négyzetcentiméternyi helyen, egy egész élet, egy egész sors, egy egész vagyon... De hiszen akkor ez egy világegyetem is egyúttal, a csángóság, a külsőrekecsini emberek világegyeteme, de ami a lényeg, az az öregasszony alakja: a szembenézős, a kemény, a csakazért is tekintet...

Sokáig elnézegetném e képet, de hát még lesz rá elég időm, hiszen beteszem ide a blogba, tanúságként, annak az apropójára, hogy Gyula ismét Külsőrekecsinbe készül, ezúttal azonban nem rejtőzve és nem titokban, mint ahogy 1986-ban tenni volt kénytelen, hanem a Hargita Megyei Kulturális Központ XIX. fotótáborának szakmai-művészeti irányítójaként, és bizony, helyismerettel rendelkező kalauzként is, hiszen ő oda hazamegy, őt ott ismerik, tisztelik, s ezért most azt szeretné, ha a kollégái is abba a helyzetbe jutnának, megkapnák azt az esélyt, hogy a rekecsiniek őket is ugyanúgy tiszteljék.

A táborról szóló rövid sajtóhíradásban olvasom - mert lám, ma már egy ilyen utazásról nyíltan hírt adhat akármelyik újságunk is - s továbbítom ezúttal barátaimnak:

A 2009. szeptember 25 - október 2. között tartott tábor a Bákótól délre, a Szeret folyó mellékvölgyében, dombok között, a Rekecsin patak forrásánál fekvő községben időzik majd. Sajátos földrajzi helyzete miatt egyike a leginkább hagyományőrző moldvai magyar településeknek. Az erős katolikus hittel rendelkező lakosság a mai napig az archaikus csángómagyar nyelvet használja. A fotósok e moldovai csángó falu múltjának és jelenének, mindennapjainak (betakarítások, szőlőszüret) és néprajzi értékeinek megörökítését tűzték ki célul. A tábor résztvevői: Bálint Zsigmond (Marosvásárhely), Veres Nándor és Ádám Gyula (Csíkszereda), Urbán Ádám (Budapest), Balázs Ödön (Székelyudvarhely), Fülöp Lóránt (Agyagfalva).

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése