A következő napokban így végiglátogatom eddigi (jó)ismerőseimet, s legyenek bejegyzéseim egy-egy névjegykártya jószándékomról, fotó iránti rajongásomról.
Klárik Loránddal kezdem a sort, hiszen azt hiszem, ő a legfiatalabb az általam nyilvántartottak között (igaz, a kör egyre jobban bővül!), és amennyire meglepett kamaszkorához mérten ritka érettsége, úgy ámulok el most, pár hónappal az első látogatásom után az azóta megtett út eredményeire.
Itt ez a csendélet, rajta a parázson sülő, totálképes sültszalonna-darabok. Azon túl, hogy ínycsiklandó, meglep, hogy merészen fekete-fehérben adja elő a témát. Pedig, gondolom, színesben akár reklámszépségű fotóra is futotta volna e kapitális példányokból. De megértettem, hogy a feladatban sokkal nagyobb hangsúly esik magára a fotográfiára, mint az érzékek kielégítésére. Pontosan, árnyaltan, tónusgazdagon mesélni a valóságról fontosabb feladat számára, mint kellemkedni. Végiglépkedve utóbbi képein ezzel a tanulsággal búcsúzom. Persze, Lóri már tovább is lépett azóta, panorámákkal kisérletezik.
Ez már egy új fejezet. Majd valamikor, egy későbbi látogatáskor meglátjuk, mire jutott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése