Írott képek

Ezzel a címmel jelent meg 1997-ben (mily patinásan hangzik, ha azt írom: még a múlt század végén...), a Könyves Kálmán Kiadónál Móser Zoltán fotóalbuma, amely 77 portrét tartalmaz - a szerző szerint 3 királyt, 2 szentet, egy fejedelmet és sok-sok írót, költőt, néhány festőt, szobrászt s népdalgyűjtőt idézett meg képileg, s igyekezett hozzá fakuló emlékezetéből előkaparni a megfelelő személyes emlékeket.


Az album előszavából kitetszik: Móser fotóarchívuma több mint kincsesbánya. Csakhogy őt is utolérte az a csalhatatlanságnak nevezett ifjúkori betegség, amikor azt hisszük, hogy minden emlékünk megmarad, minden adat előhívható az idő kútjából. 


"Sokáig nem írtam naplót, s ezért néhányszor bajba is kerültem - indítja könyvét. - Sokáig a filmekre sem írtam semmiféle dátumot. Ugyanis mindegyikre, a felvételeimre, úgy tízezerig emlékeztem. De egyszer figyelmeztetett László Gyula: most még emlékszel, de mi lesz tíz, húsz vagy ötven év múlva? Akkor kezdtem katalógust csinálni, de elég felületesen, amire a néven és az évszámon kívül semmi nem került rá. Ezért most több esetben is ki kellett következtetnem, hogy mikor készültek ezek a felvételek..."


További támpontul Móser Zoltán azt is elmeséli egy-egy portrénál, hogy miképpen sikerült megközelíteni egy-egy személyiséget; legtöbbjükkel személyes kapcsolatot alakított ki, még ha legtöbbször futót is. Ez adja az emlékek egyedi sármját,  egyúttal viszont a felszínesség veszélyeire is figyelmeztet. Fotói emiatt minden esetben többek-jobbak-pontosabbak maradnak a hozzájuk fűzött adalékoknál! Még akkor is, amikor a magyarázat igyekszik többletinformációval szolgálni az alanyról. Számomra azonban Kallós Zoltán, Ladányi Mihály vagy Cseh Gusztáv portréi - e hármat ragadnám ki ötletszerűen - többet mondanak önmagukban is - az érzékeny, sérülékenységében is sorsát felvállaló alkotó emberről. Bár elismerem, hogy a Cseh Gusztávról írottak szerencsésen illenek a képi információhoz, ezért idézem:

"CSEH GUSZTÁV (1934-1985)
Bevallom, ez a kép kegyetlen megrendelésre készült. Cseh Gusztávot személyesen ugyan nem ismertem, de grafikáit, sorozatait igen. Vágytam is vele megismerkedni, és örültem, amikor telefonon kerestek, hogy volna-e kedvem találkozni vele és lefényképezni. Csak a folytatással volt akkor nem kevés gondom. Azért hívtak, mert az volt az utolsó alkalom, hogy fényképet készítsek róla. Ugyanis Budapesten kórházban feküdt, meg is műtötték, s közben a hozzátartozóknak elárulták, hogy rákos, tehát készüljenek fel a halálára. Ezt tudván, szinte remegett a kezem, amikor fényképeztem, s akadozott a beszélgetésünk menete is... Hogy ebből mi látszik, és mi nem, azt a kedves nézőre és olvasóra bízom. Én úgy látom, hogy a befelé forduló szomorúságom kívül más, vagyis a halál előszele még nem olvasható le a képről. Ezért, és csak ezért mertem itt közreadni."


Ui. Az idézett illusztrációk pusztán beszkennelt oldalak az albumból, de talán képesek jelezni a portrék erényeit.

Ladányi Mihály

Kallós Zoltán