Kiapadhatatlan cigány-téma

Normantas Paulius fotója

Eseményszámba megy az a pár napja megnyílt nyíregyházi fotókiállítás, amelyen Normantas Paulius litván fotóművész közel száz fotón mutatja be a magyarországi és az indiai cigányság életének néhány jellegzetes mozzanatát, karakterét. Eseménnyé nem a téma avatja a tárlatot, hiszen a cigányság élete, szokásvilága, látványos környezete világszerte  "menő" téma, s nagyon fel kell kötnie a gatyáját annak a fotósnak, aki jelentőset kíván mondani e téren; főként olyasmit, amit még nem mondtak el.


A 63 esztendős litván művész jelenleg Magyarországon él, eddig kilenc expedíciót szervezett Ázsiába: felkereste és megörökítette a volt Szovjetunió területén élő finnugor népeket, járt Kőrösi Csoma Sándor és Stein Aurél nyomában, emellett végigjárta Benyovszky Móric kamcsatkai száműzetésének útját. Kalandozásai során  Kambodzsa, Mianmar, Vietnam és Nepál számos településén is fotózott. Kitartó, hétpróbás alpinista, 11 fotóalbum szerzője,  Balogh Rudolf- és Pro Cultura Hungarica-díjas, s mostani tárlata azt próbálja képileg dokumentálni, mennyiben összetartozóak, illetve különbözőek a cigányság indiai és magyarországi gyökerei. Mindenre elszánt, kalandkedvelő dokumentarista, s nem mellesleg költő is, aki a litván fotóművészet legjobbjaitól tanulta a mesterséget, majd amikor első sikereit elérte, elmondása szerint nagyra becsült mentora, Vitalijus Butyrinas így bocsátotta útjára: "Paulius, most már eléggé érted a fotográfiát, most már mindenkit el kell küldeni a francba... Még engem is." 


A Fotóművészetnek adott 2004-es interjúból kiderül, hogy Normantas Paulius a lehető legjobb iskolát járta ki a nyolcvanas évek Szovjetuniójában, hiszen a szovjet fotót annak idején éppen a litván fotográfia fémjelezte: "Amikor Moszkva Nyugat-Európában, Amerikában vagy Japánban reprezentálni akarta a szovjet fotót, többször is előfordult, hogy száz százalékban litvánok állítottak ki, csak néhány alkalommal került be egy-két lett vagy észt. Az oroszok persze soha nem azt mondták, hogy a kaunasi Alekszandras Macijauskas, hanem azt, hogy a szovjet. Ha megnézed a régi vagy a mai fotós enciklopédiákat, mindig találsz bennük tíz-tizenkét litván nevet. Litvániában félmilliós zsidó diaszpóra élt, és a fotósok között is minden második ember zsidó volt, nívós szalonfotográfusok, műtermi fényképészek, mesterek, ami erős alapot jelentett. Nálunk nagy dolognak számított fotóművésznek lenni, Litvániában már huszonöt évvel ezelőtt sem kellett bizonygatni, hogy a fotográfia a művészet egyik ága. Az első fotómúzeum már 1972-ben megnyílt az észak-litvániai Siauliai-ban, az ötödik legnagyobb városban, amikor valaki egy privát gyűjteményt ajándékozott az egyesületnek..." Ilyen hagyománnyal és hátszéllel az ember nyugodt szívvel fényképezhet akármit, biztos, hogy nem másokat fog ismételni, hanem a saját útját járja.