Testvér-fotók: Strázsák

Szász Adrián fotója

Egyre csak gyűlnek a tárgyi bizonyítékok arra nézvést, hogy a fotográfia képvilágában erőteljes interferenciák, egymásba játszások, ismétlések, újra felfedezések mutatkoznak. Ne csodálkozzunk: a zene sem kivétel ez alól, s ha jól megnézzük, az irodalom is át- meg át van szőve vendégszövegek nehezebben észrevehető elemeivel.


Blogom 2009. április 25-i bejegyzésében (Strázsa) Szász Adrián egy tengerparti fotója kapcsán vetettem papírra néhány sort a pillanatképek, a krokik hasznáról, szerepéről a fotográfiában. 


Most viszont egy orosz fotográfiai honlapon (prophotos.ru) bukkantam rá az ott illusztrációként idézett fotó "testvérpárjára" (Fotó: Jurij Krimonoszov ). A képek akár ikrek is lehetnének, hiszen egyazon korszakban készültek - a huszadik század második felében, az "épülő-szépülő" osztály nélküli társadalom romániai, illetve oroszországi közegében; s talán az is lehet, hogy egyazon tenger partján, hiszen a Fekete-tenger amolyan közös ló - s nem csak az oroszokkal...

Jurij Krimonoszov fotója

Szász Adrián képén a strázsa még aktív, felelőssége tudatában áll és figyel, s úgy tűnik, semmi sem kerüli el a figyelmét. Jurij Krimonoszov parti "őrsége" viszont már magába roskadt, "kardjába dőlt", megadta magát a sorsnak. Ezen túl, persze, sorra fedezhetjük fel a különbségeket is: a ruházatban, illetve a tenger hullámzásában. A romániai fotón még minden harcos és élénk, az orosz testvérfotón már nyugalom van, beletörődés és nosztalgia...

Herkules

Szász Adrián egyfajta állandó témának tekintette a fasorsot. Felfedezte - s ebben nem volt egyedül -, hogy a fák világában millió és millióféle alakzatra bukkanhat az ember.

(E felismerés élteti többek között a gyökérszobrászat és más, a fa természetes állapotát és formáit kiaknázó művészeti ágak művelőit.)

Frappáns formaleleményei közül érdekes ez az erdei Herkules. Erőtől duzzadó vonalai-idomai torzságuk, élettelenségük, kiszikkadt rostállapotuk folytán egy dermedt, élettelen világból üzen. A muszklikból mintha rákos daganatok árnya nőne egyre nagyobbra.

A természet minden lehetséges alakot megformáz, minden elképzelhető ki- és szétnövést, burjánzást, sarjadást engedélyez és támogat. A fotós, ha a természet végtelen birodalmában kóborol, millióféle csodára számíthat. Olyasmire, amilyenekből Szász Adrián esszéi között még jónéhányra bukkanunk a Fa és társai elnevezésű portfólióban.

Strázsa

Szász Adrián előszeretettel űzi a fotóriport műfaját. Azt a lehetőséget, hogy a fényképész nem csupán egyetlen képbe sűrítheti bele mondanivalóját, hanem kihasználva a fotózás jellegéből adódó, irígylésre méltó képrögzítő sebességet, ugyanannak a valóságnak, eseménysornak vagy életközegnek a sokféle oldalát, részletét mutassa föl, mintegy átmenetet képezve a fotó és a film között.

Ez a bősz tengerparti strázsa részlet egy nagyobb tengerparti sorozatból, amelyek a huszadik század második felének mindennapi fürdőzési gesztusait rögzíti. Amikor a jónép úgymond fillérekért eláraszthatta a fövenyt, nyilvánosság elé tárva a a maga köznapiságát, darabosságát és mindenfajta viselkedési norma felettiségét.

Érdekes, minél zsúfoltabb egy tengerparti napozó, annál inkább úgy viselkedik rajta az ember, mintha tök egyedül lenne ott, a mindenség uraként, akár ez az oszlopszerű, szinte mozdíthatatlan strázsa az amúgy néptelen parton...

(Szász Adrián fotóriportjai itt láthatók.)

Panoráma

Szász Adrián energetikai mérnök sokáig élt Bukarestben, s szabad ideje nagy részét hobbijának, a fotóművészetnek szentelte. Ott található a XX. század ötvenes-hatvanas éveinek klasszikus fotósai között, akik szinte kötelező módon vannak jelen minden jelentősebb országos vagy nemzetközi tárlaton.

Egy jó hangulatú otthoni látogatás után termékeny kapcsolat alakult ki Szász és az Előre között. Élet- és riportképei mellett különösen értékeltem útiképeit. Szerencsénkre-szerencséjére, volt alkalma beutazni a világ jó pár országát. Az itt látható isztambuli palota kapuja csak egyike ama számtalan fotós tanúságának, amivel kalandozásai nyomán az Előre archívumát gazdagon ellátta. Sosem a kép tárgya a különös, a sajátos, az eredeti felvételein, hanem a látásmód egyénisége. Szászt például nem az Eiffel-torony grandiózus felkiáltójele érdekli, hanem a békaperspektíva geometriája. New Yorkban nem a metróutazás életképeit örökíti meg, hanem egy agyonfirkált metrókocsit. Rodin szoborcsoportjából nem az egész érdekli, hanem hogy a művészet hogyan harmonizál a valódi női szépséggel.

Az isztambuli császári palota irreálisan díszes, patinás kertkapuja és kerítése, mely a hánykolódó tengerre nyílik, magában is műremek. Olyan fotó, amelyhez nem kíváénkozik még 100 féle, Isztambult ábrázoló részlet, variáns. Benne van egy makrovilág egész lényege...