Furcsa fonoda

Bevallom: Várday Béláról elkönyveltem, hogy a halk, szép rajzú természeti alakzatok, fények, hangulatok fotósa. (Amit jól csinálni, magas szinten, egyáltalán nem szégyen, sőt!)

Most viszont blogjában megörvendeztetett egy ritka meglepetéssel: barátja segítségével bejutott a lepusztult csíkszeredai fonoda elhagyatott épületébe. Az ilyen és ehhez hasonló helyszínek amúgy könnyen elérhetők Kelet-közép-Európában, ahol annyira hevesen erőltették az arányos iparosítást. Az ebek harmincadjára jutott betonépítmények ma fantasztikus, szürreális helyszínek - jobbik esetben diszkóknak, raktáraknak és egyéb "közösségi" helyeknek kiképezve.

A Várday által választott helyszín azonban szívszorítóan magára hagyott, holt vidék. És holt tér. Ebből hoz vissza érzelmünkre-értelmünkre hatva egy csokornyit a fotós. Köszönet érte. Kellenek az ilyen visszacsatolások közelmúltunkhoz. Hogy ne feledjük: miben éltünk, mit hagytunk magunk mögött - és mit veszítettünk.

(Az egész sorozat megtekinthető a szerző blogján)

Homoródalmási anzix

Nyár végén fotográfiai jelentőségű eseményre került sor a községben: a hagyományos Barlang-fesztiválon bemutatták Mi idetartozunk a földhöz... Homoródalmás múltja és jelene dokumentumokban, szavakban, képekben című albumot (Pro-Print, Csíkszereda, 2013), amelynek két főanyaga - Oláh Sándor és Mihály János történelmi dokumentumösszeállításai - mellett helyett kapott közel 50 oldalnyi fotó, amelyeket az elmúlt években a községben rendezett HMKK-fotótáborok gazdag anyagából válogatott a könyvet tervező és kivitelező Ádám Gyula fotográfus. A kötet külcsíne mindenképpen jót tett a jobbára szöveges anyagnak, a fotók pedig sűrítetten képi valóságra váltották a szövegek világát. Szerencsés egymásratalálás, szerkesztői telitalálat a párosítás. Sok szép képet láthatunk az albumot lapozva. Ízelítőül íme néhány...

Ádám Gyula fotója

Erdély B. Előd fotója

Katkó Tamás fotója

Kovács László Attila fotója

Márton Ildikó fotója

Miklós Csongor fotója

9000 elesett katona sziluettje...

...tarkítja a normandiai tengerpart egy részét, miután Jamie Wardley és Andy Moss brit művészek egy lelkes önkéntes csapattal emléket állítottak az 1944-es normandiai partraszállás elesett hőseinek. A második világháború egyik döntő, sorsfordító eseménye a fotográfiában számos emlékezetes nyomot hagyott - emlékezzünk csak Robert Capa híres, sokat idézett helyszíni képsorára - , ám a művészek mostani vállalkozása is jócskán lencsevégre került. A látványos képsort, amelyből néhány jellemző elemet mi is átveszünk, teljességében az Érdekes világ című portálon lehet elérni.

...és Capa Partraszállás-a

Robert Capa - A játékos

Capa: A játékos

A világhírű magyar származású fotográfus, Friedmann Endre alias Robert Capa  “szerepeit” kutatja a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) Robert Capa - A játékos című, kedden nyílt kiállítása.

A több mint 160 fotót felvonultató tárlat azt szeretné megmutatni, mi volt Robert Capa - mondta a sajtóbemutatón Fisli Éva, a tárlat kurátora. A látogatók így általa és róla készített felvételek, valamint korhű installációk segítségével a művészt egyaránt megismerhetik mint emigránst, fotóriportert és haditudósítót, mint játékost és hőst. A rendezők arra is hangsúlyt helyeztek, hogy bemutassák a fotók keletkezésének kontextusát: a közönség így láthatja, milyen formában kerültek Capa felvételei a korabeli olvasók elé.

A harmincas évek második fele a képes magazinok születésének időszaka - emlékeztetett Fisli Éva, hozzátéve: néhány fotónál az is nyomon követhető, hogyan vágták meg, retusálták őket vagy egy új képfelirattal hogyan változtatták meg az értelmezési kontextust.A tárlathoz Doku-tér is tartozik, ahol a látogatók elmélyülhetnek a Capa-irodalomban is.

Csorba László főigazgató felidézte: a Nemzeti Múzeum évek óta őrzi az úgynevezett Capa-mestersorozatot, amelyből az ország számos városába vitt el válogatást, de mindeddig a gazdag gyűjteménynek még csak harmadát tudta bemutatni.

Capa a budapesti metrón. Fotó Földi Imre/MTI

Néhány napja a budapesti 2-es és 3-as metró utazói is találkozhatnak Capa-képekkel a szerelvényekben, a magyar külképviseletekre egy Capa-tablókiállítás készült, októberben Rómában, majd 2014 februárjában Firenzében nyílik Capa-kiállítás a Nemzeti Múzeummal együttműködésben - számolt be a jövőben tartandó kiállításokról.

 (A Lenolaj/MTI nyomán)

Capa múzeum nyílik Budapesten

Fotótörténeti szempontból fontos hír, hogy a magyar fővárosban Robert Capa száz esztendős születésnapjára fotómúzeum nyílik a jeles fotós tiszteletére és emlékére. A tervet már jó ideje dédelgeti a szakma, de csak most került döntésre a kérdés, s egyesek szerint sok még a tisztázatlan részletkérdés. De mert egy intézmény jó működése mindenek előtt sok-sok kicsi apróságon szokott állni vagy bukni, nem árt ezekre is odafigyelni. Jó jel, hogy a bejelentést a Magyar Fotográfia Napja tájékán tették az illetékesek, a kellemetlen viszont az, hogy egy már ismert, bejáratott képtárat neveztek át (Ernst Múzeumból lett Capa Központ) ahelyett hogy új intézményt létesítsenek. Az átkeresztelést azzal indokolták, hogy az utóbbi időben a fotó dominált a tárlathelyiségben - no de hát a fotóművészet része a képzőművészetnek, így a másik oldal. Tény, hogy szervezési-politikai csatározások folynak a kérdés körül. Szegény Capa, ha tudná, hogy mire használják föl az ő életművét és szakmai tapasztalatát, a nehéz pénzeken megvásárolt fotográfiai hagyatékot, biztosan keresne magának biztosabb és otthonosabb helyet magának. Így csak reménykedhetünk, hogy október 21-éig, Capa születésnapjáig a dolgok még letisztulnak, mint ahogy az új bor kiforrásához is szükség van némi időre. Jó, hogy az itt látható üres termet fotósok szakmai fantáziája kell hogy megtöltse élettel...

Muszájból fotózott

Ezt derítették ki Constantin Brâncuşi-ról, s az utóbbi években vándorkiállítással demonstrálták is a zseniális szobrász fotográfusi tevékenységét. A "kiderítés" nem máról holnapra történt: a múlt század hetvenes éveinek elején már tanulmány jelent meg a kolozsvári Steauában (Ioan Cuciurcă: Brâncuşi fotograf), de akkor a közvélemény valahogy átsiklott rajta. Most viszont érdeklődéssel látja, hogy a derék művész muszájherkulesként vette kézbe a fényképező gépet: azzal akarta megörökíteni szobrait. Kezdetben egy fotóst bízott meg a feladattal, de elégedetlen volt, ahogyan az visszaadta a szobrok látványát, s elkönyvelte magában, hogy hiteles felvételt csakis ő maga tud készíteni. Ettől kezdve munkáját hűségesen kiegészítette a fotográfia. Ma is megcsodálhatjuk azt a módot, ahogyan A madár (Pasărea) c. kompozícióját megörökítette, méghozzá a huszadik század elején, illetve ahogyan a lefotózott térben elhelyezte a Végtelen oszlop tervét. E fennmaradt fotón jól látni, hogy milyen jól illett a szobrászkézbe a kamera: mindennapi haszontárggyá vált. Egy művészi teljesítmény elmaradhatatlan megörökítőjévé.

A Végtelen oszlop látványterve - fotón

Man Ray: Brâncuşi és kutyái

"Muzeul de fotografie" (Blogvizit)

S.E. Nagy tél a követség utcájában

Ez a hangzatos cim szerepel Alex Galmeanu 2006-ban alapitott, kissé nehézkesen nyiló blogja felett, ami román nyelven Fotómúzeum-ot jelent. Aki böngészni kezd benne, nehezen hagyja abba: adat- és témagazdagsága lenyűgöző, eredetisége nem különben. Olyan fotóanyaggal ismerteti meg az embert, ami nem illusztrálja, hanem kiegésziti, gazdagabbá teszi tudásunkat, képi benyomásainkat.

Legutóbbi gyűjteménye egy, az 1984-86 között a bukaresti amerikai nagykövetségen dolgozó S.E. felvételeiből mutat be bő válogatást az akkori évek Romániájáról. A képekben sűritve benne van a korabeli Bukarest minden jellegzetes életmozzanata, illetve azok a vidákek, melyeken a szerző követségi munkatársként megfordul. Gazdagon illusztrált például az erdélyi népélet és táj, eredeti fotódokumentumokat láthatunk Elie Wiesel Nobel-dijas iró máramarosszigeti találkozójáról, továbbá a külsőségekben is megragadható Ceausescu-kultuszról, a zsúfolt élet szürke sivárságáról, a sorbanállók néma tömegéről, a kirakatok szegényes dekorációjáról...

S.E. Vajon mit osztanak? 

Egy korábbi bejegyzés Arne Lind svéd fotográfus asszony 1974-es bukaresti felvételeiből gyűjt össze egy csokrot, aki tucatnyi svéd turistával együtt propaganda kiránduláson vett részt a művelődési minisztérium meghivására. A fotós egyetlen napot tartózkodott a román fővárosban, de észrevett mindent, ami több mint harminc évvel korábbi életet nyomasztóvá és lapossá tette. Szavak, jelzők nélkül tart tükröt egy korszaknak, amelyet sokan szeretnének elfelejteni, s vajmi kevesen megérteni.

Arne Lind fotói

Repülj, Sólyom!

Amilyen tragikus és lehangoló volt ama hir, hogy megszűnik a Malév - annyi évtizedes hirnév és tekintélyszerző munka után -, olyan reménykeltő volt egy nemrégi közlemény, amiben azt olvashattuk, hogy talpra állni készülődik az új nemzeti légitársaság, a Sólyom Hungarian Airways, mely egy év múlva virágzó tevékenységről kiván beszámolni. Egyelőre csak a cég alapitásról szólt a hir, de kiváncsi természetű újságirók már utána néztek, milyen ingatlanból kiván útnak indulni a repülésre termett Sólyom. A JogiQblog munkatársai a Google Maps fotós szolgálatát igénybe véve, megkereste az alapitó okiraton szereplő cégcimet, s az alábbi lerobbant ház fotóját fedezte fel:

 Cegléd, Bercsényi utca 45

Volt, aki fölvetette , hogy a Google-szolgáltatás fotója 2011-ből datálódik, elvileg tehát megtörténhet, hogy azóta pompás palotát rittyentettek a megadott cim alatti telekre. Amit el lehet ugyan megjegyzésként fogadni, de kevés a valószinűsége annak, hogy másfél év alatt ekkora változás történjen az itt látható, erősen családias jellegű ceglédi kisutcában.

Hajóerdő?

Micsoda sors jutott a hajdani hadihajónak! Azt hiszem, se épitői, sem egykori harcosai még csak álmodni sem álmodtak róla, hogy az elhagyott, berozsdált, lepusztult, hulladéktemetőben felejtett SS Ayrfieldre egyszer még csodálkozva fog felnézni a világ. Márpedig ez történt.

A roncs a Sidney közelében lévő Hornebush öbölben vesztegel évtizedek óta. 1972-ben vonták ki a forgalomból a világháborús "veteránt" s vontatták a hirhedt hajótemetőnek számitó öbölbe. Mindenki arra gondolt, hogy a lassan múló idővel a temetőben felejtett relikviákat szép csendesen elmorzsolja az idő.

Nem igy történt. A csodát két fotós: Bruce Hood és Andy Brill fedezte föl, akiket érdekelt a hajótemető sorsa és látványa. A talált látványnak azóta is a csodájára járnak a világ minden tájáról: hangulatos erdősáv hajtott ki a hajótestből. Annyira egyedi és meglepő, hogy mindjárt belekerült a Wikipédiába is. (Az öbölről bővebben - itt.)

Óriásfotók a román parlamentben

Előbb Karcfalva főterén, majd a csikszeredai Játékszin előtti placcon, most meg a román parlament impozáns folyosóin láthatók azok az óriásfotók, melyeket Ádám Gyula fotóművész (HMKK) válogatott össze a IV. Székelyföldi Napok tiszteletére a Hargita Megyei Kulturális Központ fotótáboraiban részt vett számos fotóművész hozzájárulásával. Az eljárás, a technika széles körben alkalmazott már külföldön, az első - sikeres - próbálkozások után nálunk is könnyen meghonosodhat. 

A vonatkozó fotókat a maszol.ro képriportjából kölcsönöztem.

A túlélő szökőkút és társai

Robert Capa fotója

A blog 2011. április 9-i bejegyzésében írtam arról az Orosz naplónak nevezett könyvről, amit John Steinbeck és Robert Capa állítottak össze az 1947-ben a Szovjetunióban tett több hónapos látogatásuk nyomán. Egy szerencsés véletlen folytán most kezembe kerülhetett maga a könyv is (magyar nyelven megjelent 2009-ben a Park Könyvkiadónál), s megcsodálhattam Capa mind a 70 fotóját, amit a nagy prózaíró szövegeihez készített. Az éppen befejeződött háború okán "munkanélkülivé" lett Capa szívesen vállalta a szovjet kalandot - éppen akkoriban jelentette meg, fotós emlékeivel fűszerezve, Kissé elmosódva címmel, legjobb háborús fotográfiáit -, s képeiből az derül ki, hogy bár már a béke éveiben jártak, Steinbeck-kel szovjet földön lépten-nyomon a háború iszonyú sebeibe botlottak. Különösen a portré és a helyzetkép az, amiben Capa a szovjet világ hangulatát "hozza" s érdemes megtudni, miként vélekedett a nagy író a fotós művészetéről, annak korai halála után: 

„Capa fényképezni tudta az indulatokat, a vidámságot, a szív gyilkos fájdalmát. Még a gondolatot is. Egy világot tudott ábrázolni, és ez a világ Capa világa volt. Figyeljük meg, ahogyan egyetlen hosszú út és egy magányos emberi alak képében az egész végtelen orosz tájat megragadja. Nézzük csak, ahogyan optikája egy ember szemén keresztül képes bepillantani az elméjébe... 
Mindig Capa mellett voltam, amikor fényképezett. Módja lett volna koldusokat, sorban állókat, német hadifoglyokat, titkos területeket (vagyis az épülő gázvezeték munkálatait) fotózni. De nem készített ilyen fotókat, és fényképezés közben egyáltalán nem volt rá jellemző a riporteri meggondolatlanság."

Capa több mint négyezer fotóval a tarsolyában hagyta el Oroszországot. A legjavából hetven - örökre fennmarad Steinbeck könyvével együtt.

A könyv közepe táján van néhány oldal, amit nem Steinbeck, hanem maga Capa írt. E pár oldalba sűrítve a fotós a maga sokszor szürreális utalásaival hitelesen elmondja mindazt, amit számára az oroszországi kaland emberileg-szakmailag is jelentett.

Jogos panasz
Robert Capa írása

Egyáltalán nem vagyok boldog. Tíz éve, amikor elkezdtem azzal keresni a kenyeremet, hogy embereket fényképezek, akiket kis horogkereszttel díszített repülőgépek bombáznak, láttam kis vörös csillaggal díszített gépeket, amelyek lelőtték a horogkereszteseket.

Fotósuli, 9. évad

Poézis - fotóban. A szerzőt megtudja, ha
végignézi a virtuális tárlatot is

Minden (majdnem) úgy megy, mint a karikacsapás. Kilencedik alkalomra már bejáratottá vált a Hargita Megyei Kulturális Központ professzionális fotósulija. Hogy miben különbözik ez a sokféle fotótanfolyamtól és fotós iskolától? Abban, hogy azon kevesek közé tartozik, amelyek hivatalosan is elismert képesítést nyújtanak a hallgatóknak. Ezért a kitüntető figyelem is a részemről. Meg aztán: helyben van, úgy köszöntenek be hozzám, mint az évszakok: egy tavasszal, egy ősszel. Ez a legutóbbi április 12-én rajtolt és május 30-án végződött a szokásos kollokviummal. A résztvevők száma az átlagosan optimális: 12. Írásbeli és szóbeli között elvégeztem a szokásos közvéleménykutatást a tanfolyamról, szemelvények a véleményekből alább - természetesen, név nélkül.

* Minden tetszett, az elmélet s a kirándulás is. Többet adtam volna viszont a programokból: Photoshop, Lightroom. Minden nap elején egy órát szántam volna erre. (Férfi - F)

* Jobb lett volna, hogy a stúdiófotózások után a feldolgozásra koncentrálunk. Amúgy nagyon tetszett, nagyon szerettem...A pénzt megérte, ha újra be kellene iratkozni, újra megtenném. (Nő - N)

*  Jó hangulat, tetszett a barátságos légkör, javasolnék egy bevezető órát, napot, a fogalmak tisztázására, hogy mindenki azt és úgy értse, amit és ahogy kell... Azt hiszem, még egyszer el fogok jönni, hogy kiegészítsem a tudásomat. (F)

* Örvendtem, hogy megismerkedtem a fotózással és az emberekkel. Nekem ez nagyon új volt, kíváncsi voltam, hogy működik a frissen vett gépem. (N)

* Amit szintén tárgyaltam volna, az a hagyományos fotográfiának a műszaki részét és egyáltalán a fotóesztétikát, a szabályaiból többet felvillantani... Voltak dolgok, amiben nem értettem egyet az előadókkal, azt szóvá is tettem, de ezért nem volt baj.  (F)

* Az információk rögzítése nem megoldott, kellene legyen egy minimális keret, amit megkapunk... Zavart, hogy az előadók nem tudták a gondolatmenetüket végigvinni, mert vegyes társaság volt, s olyan kérdések adódtak pl. a haladók részéről, amit a kezdők nem értettek és fordítva. (F)

* Ami a konkrét vizsgafotóimat illeti, jobbat is el tudtam volna képzelni, de a munka miatt nem tudtam alaposan odaállni. Meg nincsenek is nekem még olyan komoly fotóim, ami a művészet felé irányuljon. Eddig úgy volt, ha mentem valahová a haverokkal, hát fényképeztem. Csak úgy... (F)

* Személy szerint a gyakorlat érdekelt, s ebből nekem egy kicsit több kellett volna. (F)

* Arra számítottam, hogy valami iskolás tanfolyam lesz, aztán kellemesen csalódtam, mert az egyetemi laborfoglalkozásra emlékeztetett...  A tanfolyam előtti fotóimat nézve saját magamon látom a fejlődést. Elővettem a régebbi munkáim és olyan értékeket, meglátásokat fedeztem föl rajtuk, amiket annak idején nem is tudtam végiggondolni. (F)

* Stimuláló erővel hatott rám. Még arra is rájöttem, hogy a fotótörténelem igazából mennyire érdekes. Nem tudom, lesz-e gyakorlati haszna a diplomámnak, de majd kialakul a jövőben. (F)

* Azzal jöttem ide, hogy tanuljak. A tanfolyam elindított ezen az úton. (F)

Szokás szerint, a vizsgamunkákból ezúttal is összeválogattam egy szubjektív "tárlatot" (megtekinthető itt), illetve frissítettem az eddigi évadokat közösen bemutató mega-kiállítást (itt látható). A szöveg melletti illusztráció szerzőjét majd megtalálják, ha végignézik a virtuális kiállítást - számomra ez nyerné meg az évad amúgy nemlétező "nagydíját".