Sajtófotósok öröme

Tegnap vált ismertté a XXXI. Magyar Sajtófotó Pályázat eredménye. Nagy esemény, nagy öröm - következetesen mindig a fiatal fotósok szoktak (de hiszen ők is hivatottak erre!) előretörni. A legújabb nagydíjas: Reviczky Zsolt, a Népszabadság munkatársa, aki sorozatban örökítette meg a MALÉV halálát, nem mindennapi embereinek-szakember gárdájának a végbúcsúját. Megrendítő képek, a fotós maximális beleérző képességével. Három, általam kedvelt mozzanatát a sorozatnak itt felvillantom, a nyertesek galériáját pedig a látogatók figyelmébe ajánlom - a népszabi online galériája révén - itt lehet belépni. Különben teli van a net az eseménnyel, de sebaj - a jó kép n-szer is jó kép marad!

Revicky Zsolt: Isten veled, Malév! (részlet a sorozatból)

Tréfás hóemberek

Az index portál szórakoztató játék gyanánt tréfás, eredeti elképzelésű hóemberekről készült fotók beküldését szorgalmazta olvasói között. A legtöbben saját tervezésű és kivitelezésű csudabogaraikat örökítették meg jól-rosszul kamera segítségével. Akit a "választék" érdekel, nézze végig a sebtében begyűjtött galériát, a magam részéről néhány, figyelmemet fölkeltő furcsaságot emelnék ki a pakliból. Ez az az eset, amikor a szerzők kevésbé fontosak a látványnál, amit megörökítettek - egy olyan valóságról, amit az első néhány meleg nap nyomtalanul egyenlővé tesz a földdel...

Hóasszony

Hó-pofák

Hó-paraszt

Hóhányó hóember

Polgármester mint mecénás

Egy garantáltan Sepsiszentgyörgyön készült felvétel - ma már a
fotótörténethez tartozik: néhai Bartha Árpád fotója

Nem mindennapi hír, kissé hagytam is érlelni magamban, de most szóvá teszem: Sepsiszentgyörgy polgármestere személyesen indított fotópályázatot Facebook-oldalán A legszebb fotó Sepsiszentgyörgyről címmel. Nincs sok kitétele: bárki benevezhet, a lényeg az, hogy a felvétel Sepsiszentgyörgyön készüljön.

Ekkora művészi szabadsággal élni ritkaságszámba megy, ezért csak biztatnék minél többeket, hogy éljenek a lehetőséggel. Igaz, ehhez Sepsiszentgyörgyre kell valahogy utazni (kivéve azokat, akik már ott élnek), de talán megéri. Ráadásul a pályázat minden évszakban megismétlődik. A téli szezonra szóló március elsején zárul, s évszakonként kizárólag egy-egy fotóval lehet benevezni.

Néhány további technikai részlet:


A beérkezett képeket egy szakemberekből álló bizottság bírálja el. A pályamunkákat az antalarpad75@gmail.com email címre lehet elküldeni, ezeket a polgármesteri hivatal munkatársai folyamatosan feltöltik az oldalra.

A fotóhoz a készítő nevét, telefonszámát kell mellékelni és azt, hogy hol készült, mit ábrázol a kép. Egy pályázó évszakonként csak egyetlen fotót küldhet. A téli fotókat március elsejéig lehet beküldeni.
A fotókat nagy felbontásban kérik. A legszebb képekből képeslapokat készítenek és kiadnak egy képes albumot.

NG 125

Némileg részletezve: a legendás National Geographic mostanság töltötte be a 125 évet. Első reakciónk mindjárt, hogy - az Isten éltesse! Őt is, meg aki kitalálta, s nem kevésbé azokat, akik az eredeti elképzelések mentén viszik tovább a hagyományt. 

A boston.com internetes lap "nagy kép" (the big picture) rovata 23 képből álló nagyszerű sorozatot szán annak dokumentálására, hogy a lap, és a mögötte álló felfedezői vállalkozás miként tett eleget hivatásának a világ bármely pontján, minden körülmények között. Érdemes végigpörgetni a 125 éves laptörténelemből kiragadott mozzanatokat (valamennyi remek fotó is egyben!), én most csak kettőre hívom fel a figyelmet.

Az egyik Oskar D. von Engeln 1909-es felvétele egy, a NG által szervezett alaszkai expedícióról. A képen az látszik, amint a fotográfus negatívjait mossa a jéghegyekből származó kristálytiszta vízzel.

A másik fotó 1948-ból való és Howel Walker riportert ábrázolja munka közben egy, a szállásául szolgáló barlangban az NG ausztráliai feltáró útján. 

A böngésző nézegetés közben alkalmunk van elgondolkozni azon, hogy mit adott hozzá a színes, majd a digitális kor a lap mai munkásságához, illetve mi az, amitől szinte végérvényesen megfosztotta a hajdani lapszámok fekete-fehér képvilágát.

Képmutató ima

Botrány (újabb) - s nem csupán a művészvilágban. Az, hogy Maurizio Cattelan olasz szobrász ismét megbotránkoztatta a közvéleményt egy újabb szobrával (korábban a milánói tőzsde épülete előtt felállított, égnek tartott óriás középsőujj, később a meteorpbecsapódást szenvedett pápa fura szobra osztotta meg körülötte s művészete értelméről az emberiséget), csak ürügynek számít ahhoz, hogy eltöprengjünk azon, s talán színt is valljunk: illik-e a varsói gettó egykori területére egy olyan szobrot eltűrni, mely az elmélyülten imádkozó Hitlert ábrázolja?

Amennyiben ragaszkodunk a valóság minden apró részletéhez (márpedig erről szól végül is a "fotótanúság"), akkor azt is tudnunk kell, hogy a kisméretű szobor pontos lelőhelye a Varsó központjában álló Ujazdówski kastély, annak is egy eldugott, fakapuval elzárt, kukucskálva épp csak hogy szemmel becserkészhető kapualja, s rajta a sokatmondani akaró felirat (amit csak az tud elolvasni, aki a szobor közelébe férkőzhet): „Bármelyik vétkes, valaha gyengéd, bűntelen és védtelen gyermek volt”.

Miért-miért nem, a szobrot a médiában különféle beállításokban ábrázolják. Van, hogy a valódi környezetében felállítva láthatjuk, másszor meg hatásosan, méreteit meghazudtolva, beállítva egy terem közepébe. A kérdés az, hogy a  sokkoló tényen túl tudunk-e valamilyen értelmes tanulságot megfogalmazni a művész gesztusával kapcsolatban? Feltehetően Hitler, amennyiben nem volt hitetlen, amúgy is imádkozott. Nem a szertartással volt baj az ő esetében - fűzhetnénk tovább a gondolatot -, hanem azzal, hogy az imái nem arról szóltak, ami egy igaz hívő embertől elvárható lenne. Imák voltak, vannak, és lesznek. És sajnos, rémtettek is...

Az év fotói a HVG-n

A Heti Világgazdaság (ma már inkább csak HVG) honlapjának Nagyítás szekciójában évről évre összegyűjtenek a világ fotóterméséből az esztendő eseményeire jellemző, kitűnő fotókat, különféle kategóriákban. (Aki rendszeresen látogat el oda, annak az alábbiak nem sok újat mondanak, de nem is nekik szól az alábbi bekezdés, hanem az olyanoknak, mint én, akik eseményszerűen és ritkán csodálkoznak rá egy-egy jó webhelyre, kezdeményezésre.) Év végén valószínűleg elérhető lesz majd a leguizgalmasabb eseményfotók gyűjteménye, illetve a legviccesebb felvételek tárháza. Egyelőre be kell érnünk az idei legjobb természetfotókkal, illetve a parányvilágot bemutató makrófotók galériájával. De mert a Nagyításban egyéb érdekes-tanulságos látnivaló is van, profi szakmai színvonalon megoldva, kitartóbb és ismételt böngészésre ajánlom ezt a honlapot.

Kedvcsinálónak a Fotótanú-ban elégedjünk meg két sikerült felvétellel. Az egyiket Dr. Arlene Wechezak készítette a Nikon fotópályázatára, címe: Vörös alga - Ptilota.

A másik Nagy Zoltán Gergely alkotása, címe: Tánc az élen. (És a hozzá fűzött magyarázat: A romániai Csalhó-hegységben még a nagy hó sem űzi le a meredek sziklákról a zergéket, hiszen az alacsonyabban fekvő erdőkben farkasok várnák őket. Lenyűgöző látvány, ahogy tériszony nélkül keresik az élelmet, és élik az életüket a Kárpátok és a vadon igazi szimbólumai – a zergék.)

Nyári emlékkel...

...üdvözlöm barátaimat, látogatóimat. Ötven éves egyetemi találkozónk volt a nyáron Kolozsvárott, s egy délelőttöt kedvenc pihenőhelyemen, a Botanikus Kertben töltöttem. Amatőr gépemmel, aminek segítségével inkább újságoldalakat, régi szövegeket szoktam fotózni, magammal hoztam néhány kedves látványt is onnan, ahová évtizedek óta nem volt alkalmam betennem a lábam. Karácsonyra, évbúcsúztatóra s újév köszöntőre készülődve, beleturkáltam feneketlen képtáramba s valamiért éppen ezt húztam ki a többi közül. Valahogy megtetszett: úgy éreztem, éppen azt a hangulatot fejezi ki, amit most sugallani szeretnék, néhány perccel a hivatalos "világvége előtt"...

Mitől (lesz) érdekes egy szokványosnak tűnő pályázat?

Ehhez, elemzés végett, jól jön egy nemrégiben lezárt székelyföldi fotópályázat (Udvarhely este), amit négy hivatalos közeg (Udvarhelyi Info Egyesület, a székelyudvarhelyi Polgármesteri Hivatal, Művelődési Ház és a székelyudvarhelyi RMDSZ) közösen írt ki 2012-re. Az ilyen, ún. felsőbb támogatással indított rendezvények általában hidegen szokták hagyni a számításba jövő alkotók "krémjét", amennyiben a szándékok megfogalmazása, a kivitelezés határai, a művészi elvárások világosak, vonzóak, nem fulladnak általánosságokba, közhelyekbe.

A szervezők ezúttal elkerülték a pályázati kiírások klasszikus buktatóit, s mindenek előtt az újító, kreatív látásmódra való törekvésre, a sémáktól való elszakadásra, ízig-vérig művészi gondolkodásra buzdítottak.

Meg is lett az eredménye.

Nem, mintha nem futottak volna be a pályázatra formális, egyenesen giccses, képes levelezőlap kultúránál megrekedt ízlésű éjszakai városrészletek. Viszont befutottak a díjazni való, a szervezők és a zsűri által is szívesen fogadott, színvonalas alkotások. Azáltal, hogy a versenybe komoly, kreatív tapasztalatokkal rendelkező fotográfusok sem átallottak benevezni, egyből megugrott az elvárásnak megfelelő színvonal, s a pályázati anyagból rendezett, november 26-án megnyílt tárlaton még hangsúlyosabbá válhatott a minőségi és az amatőrizmus jegyében született képek közötti erős kontraszt.

A pályázat másik érdekességét az adta, hogy az első díj odaítélése után a zsűri is nagyon meglepődött, amikor kiderült: a szakmailag legjobban értékelt munkát egy 10 éves ifjú ember készítette! Ez minden tekintetben valódi szenzációnak számít, s számomra nagyon tanulságos, hogy a zsűri tagjai (Bálint Zsigmond, Ádám Gyula, Csáki Jenő, Balázs Attila, Elekes Gyula, Jakab Áron Csaba) miként értékelték a pályázati alkotásokat (és csakis azokat, függetlenül az alkotók személyétől!):

I. díj: Curcubet Mátyás - Anyu nem tudja

Az első helyezett fotó egy szép példája a fénnyel írott képnek. A sikátorban vagy udvarbelsőben egyetlen fényforrás varázsolja elénk az esti Udvarhely hangulatát. A tűzfal, kockakő és lakóház hármasát bevilágító sárga fény egy nagy U betűt rajzol ki, melyben egy fiatal hölgy alakját fedezhetjük fel, akinek a személye kiváncsivá teheti a szemlélőt és továbbgondolkodásra sarkal. Egyedi látásmód, szép kompozíció és hangulatos fény-árnyék játék teszi a dobogó legmagasabb fokára ezt a fotót. (Balázs Attila)

II. díj: Fülöp Lóránt - Extreme 1

Az extrém, ami a cím és a kompozíció abszolut harmóniája. A figyelmet a mozdulatlanul ülő alak vetíti fel a repülő alakra. A kifele néző ülő hölgy meg perdít egyet a dinamikán. Merész megoldás, mert fordítva is elsülhetett volna (a dinamika rovására mehetett volna) (Ádám Gyula)

III. díj: Erdély Bálint Előd - Életfa

Mesebeli látásmóddal és magasfokú technikai tudással Paradicsomi hangulatot idéz fel Erdély Bálint Előd, Életfa című fotográfiája. Egyfajta allegória a modern Ádám és Éva bűnbeeséséről, akik a tudás fájáról nem almát szakíthatnak éhségük csillapítására, hanem fényt! Az alkotást szemlélve az az érzésünk támadhat, hogy ez a mesebeli gyümölcsfa a fotográfusoknak terem alkotó erőt adó fényt. Jó példa a fotográfus fejében megszületett és igényesen, - nem kis munkával - megalkotott fotóra. (Balázs Attila)

Reménység-díj: Orbán Csaba - Talán a következő

Merész, friss, fiatalos, szinte egy amerikai kisvárosi hangulatat idézi... Egy kis odafigyelessel talán előbbre is juthatott volna, ha az alaknál több konkrétum kirajzolódott volna. (Ádám Gyula)
A következő pillanatban, a csomagot elengedve, hisz úgy se lesz már utazás, előhúzza a szájharmonikát, és máris szól egy szívbe maró blues. Mert bánat van elég. Rohanó világunk, néhány fénycsóvát hagyva, újra elsuhant mellettünk, és hiába a bőrönd, újra ittfelejtett. A világ végén, a gyomos töltés oldalában. (Csáki Jenő)

Példamutató az a nyitottság, amivel a szervezők a pályázatot kezelték, minden lehetséges eszközzel tájékozttatva az érdeklődőket a zsűri értékeléséről, a pályázat alakulásáról és a tárlaton bemutatott képekről.

Átlátható pályázat, élő pályázat = érdekes pályázat.

Ui. Szerintem ez a négy kép már megérte az egész kiírást!

Vonatkozó linkek:
A pályázat kiírása
A pályázat értékelése és galériája

Találgatós

Szeretem a Skandikamerát, a stockholmi Hegedűs Zsolt (egyik) fotóblogját. Ebben képes feladványokat állít össze saját felvételekből, melyeket legtöbbször nem is túl nehéz megoldani, viszont a helyes válaszig eljutó kommentekben sok a humor és az információ. Különösen azokat a feladványokat szeretem, melyek elmenyitogató szándékuk mellett művészi élményt is tartalmaznak.

Az egyik ilyen, nemrégen közzétett képsora az Egy város és egy név. Ki kellett találni, hogy a három képből álló sorozat mely várost és mely személyiséget idézi bennünk.A választ ha az idézetből nem is tudjuk meg, az iskolaépület falán elhelyezett tábláról biztosan - bár a felirat némileg elmosódott, nehezebben kivehető. A felismerés azonban csak az első lépés a művészi élményhez: Radnóti iskolájára és az előtte álló emlékszoborra ismerve, már nem a feladványra gondolunk, hanem a meggyilkolt költőre, aki maradandó gyöngyírásos sorokban hagyta hátra számunkra a szerelem és a szeretet himnuszait.

Amikor még volt "kicsi Párizs"

Nae Ionescu: A körúton

Ez az időszak - nem mi mondjuk, tősgyökeres bukarestiek állítják, a két világháború közötti időszakra tehető, amikor felgyorsult az európai modernizáció a román fővárosban s keveredett a keleti bazár-hangulattal. E vegyes életérzésnek hiteles képi krónikása volt a mára többnyire elfeledett Nicolae (Nae) Ionescu fotográfus, aki életével szinte az egész huszadik századi román életet befogta (1903-1974), annak teljes esemény-kavalkádjával. Fénykorában jól ismerték: karrierje felfelé ível. Egyedül az első világháború veti vissza némileg, amikor is megélhetéséért szedőnek áll be egy bukaresti nyomdában, ahol írókkal, szerkesztőkkel megismerkedvén, további ösztönzést kap tanulmányai folytatására. 1927-ben a Királyi Hadsereg Fényképészeti Szolgálatának tagja, ekkor hivatásszerűen fotózik Bukarestben és az egész országban. Enciklopédikus hajlama már ekkor kiütközik: tervbe vette, hogy az összegyűjtött gazdag anyagból egy fotográfiai múzeumot nyit. Megnősül, felesége hozománya segíti abban, hogy fotólabort nyit az akkori legmodernebb eszközökkel. 1930-ban Párizsba megy, s előbb a Lumiere üzemekben, majd a Pathé Nathan gyárban dolgozik, tapasztalatot gyűjt. Hazatérve a bankjegynyomó intézetben alkalmazzák. Egyetlen kitétele van: nyáron két havi szabadság illeti meg, amikor is fotózással foglalkozik.1937-ben Eugen Lovinescu felkínálja neki az Adevarul műszaki igazgatói posztját. 1940-ben a legionáriusok zsidópártolással vádolják, mert számos zsidó kollégáját mentette meg az üldözéstől. Ugyanakkor megmenti a szerkesztőség székházát attól, hogy merénylők felgyújtsák. Ezért később a kommunisták számolnak le vele. Elhagyatva, csöndesen dolgozgatva, kollégái segédjeként, álnéven dolgozik bizonyos lapoknak s rendezgeti készülő "fotómúzeumának" anyagait, amelyek végül - a művész halála után - az Akadémiára szállnak (özvegye jóvoltából).

Nae Ionescu: Fokhagymaárus

Én magam egy barátom jóvoltából találkoztam vele, aki meglepett egy, a Nae Ionescu 1925-1935 közötti bukaresti képeiből készített prezentációval. Nemsokára az interneten fölfedeztem a képsor forrását is: azt a pár perces kisfilmet, melyben a képek hátterében Jean Moscopol és Cristian Vasile zeneszerzők jellegzetes muzsikája szól és visszavisznek majd száz évvel korábbra - nem csak az időben, hanem a szellemi és fizikai térben is.

A PéldaKÉPek feladják a leckét

Menet közben kiderült, hogy Urbán Ádám olyan alaposan felkészült a magyar fotográfia nagyjait felvonultató sorozata kidolgozására (az előzményekről lásd a pár nappal korábbi bejegyzést) , hogy nem átallott riportfilmet készíteni valamennyi fotográfussal, akiről portrét készített. A filmen valamennyien rövid, érzékletes élménymagyarázatokkal elmondják, hogy a fényképezéshez előkészített kedvenc képük milyen ihletre, körülmények között és szándékokkal készült. E közvetlen hangú beszámolók kitűnő leckét jelentenek mindazoknak, akik fényképezőgépet vesznek a kezükbe - a történetek módszert, tapasztalatot, tudást és akár inspirációt is jelenthetnek annak, akinek füle van meghallani a két tucatnyi üzenetet.

A riportfilm (Operatőr: Urbán Ádám, Vágó: Lantos Balázs) megtalálható a jútubon, játékideje kb. 35 perc. Az alábbi linkre kattintva elérhető:

http://www.youtube.com/watch?v=DM-iLRSP-1g

Nyolc évad "tárlata"

Néhány napig ülepedni hagytam a fotósuli-témát, látogatták is jócskán az utolsó bejegyzést - nem csoda, engem is mindig érdekeltek az új nevek, új arcok, új bemutatkozások. Még akkor is, ha sokszor csalódással járnak. Ami új, az új - és magában hordozza a reményt.

Ennek ellenére, nem ültem tétlenül, ugyanis kíváncsi lettem, hogy a nyolc évadot letudott HMKK-fotósuliban végzettek milyen összbenyomást képesek nyújtani egy nagy, közös bemutatkozás keretében. Ehhez viszont össze kellett gereblyélnem a nyolc, más-más időben és koncepcióval felépített évad-galériát, a végzettek névsorát s összehangolnom egyetlen nagy bemutatkozássá. A nehézséget az okozta, hogy a harmadik évad 19 hallgatója közül csak egyesektől sikerült beszereznem a vizsgára készített portfóliót - a következő hetekben megpróbálom kerülőutakon pótolni ezt a hiányt -, a többi szépen összeállt és szinte-szinte önmagától beszél. Sokat nem is kommentelnék a továbbiakban: minden egyes évadot a végzősök névsora vezeti be, s könnyen előfordulhat, hogy a továbbiakban még szükségünk lesz erre a forrásra, hogy a jövő (csíkszeredai) fotósainak gyökereit esetlegesen fölfedezhessük közöttük.

Jó böngészést a továbbiakban!

(Az alább látható képek csak globális képek a galériáról. A valódi fotók az alattuk lévő linkről érhetők el.)

Az összesített galéria elérhető itt!