Medgyesi névjegyek: Urbán Ádám

Urbán Ádám: A helyzet (27. Hmkk-fotótábor)

A Budapesten élő fiatal fotóművészt (többször írtam már munkáiról korábbi bejegyzésekben) - akár csak táborbeli társait - láthatóan mélyen megrendítették a Medgyesen és környékén tett kiruccanásaikon a kiskapusi felhagyott üzem telephelyén látottak. A kegyetlen végpusztulást külsőségekben - mindenre rátelepedő gyászfeketében - láttató szennyezett emberi/ipari környezet túlélőit, az általános reménytelenségben is reménykedve guberálók, valósággal ásatást végzőket ábrázolva ezt a férfiportrét különösen beszédesnek és mélyértelműnek tartom. Maga a tény, hogy nem a táj látványelemeit, hanem az embert helyezte a kép középpontjába, amint félig a meddőbe süllyedve, a turkáló ásatástól szennyezett tenyereit mutatja ("nincs egyebem, csak ez a két kezem..."), egyetlen képbe tudja sűriteni akár azt a vészkiáltást is, amit évtizedek óta a környezetvédők hallatnak Kiskapussal kapcsolatban, amelynek koromüzeméről Al Gore Mérlegen a föld c. könyvében megemlíti: "a fákat és a füvet annyira belepte a korom, mintha tintába lennének mártva. A helyi orvos arról számolt be, hogy még a lovak is csak két óráig maradhatnak a városban, azután el kell őket vinni, különben elpusztulnak." E sorok 1992-ben láttak napvilágot. Nézzük a mai látleletet: húsz év múltán mi változott?

A PéldaKÉPek feladják a leckét

Menet közben kiderült, hogy Urbán Ádám olyan alaposan felkészült a magyar fotográfia nagyjait felvonultató sorozata kidolgozására (az előzményekről lásd a pár nappal korábbi bejegyzést) , hogy nem átallott riportfilmet készíteni valamennyi fotográfussal, akiről portrét készített. A filmen valamennyien rövid, érzékletes élménymagyarázatokkal elmondják, hogy a fényképezéshez előkészített kedvenc képük milyen ihletre, körülmények között és szándékokkal készült. E közvetlen hangú beszámolók kitűnő leckét jelentenek mindazoknak, akik fényképezőgépet vesznek a kezükbe - a történetek módszert, tapasztalatot, tudást és akár inspirációt is jelenthetnek annak, akinek füle van meghallani a két tucatnyi üzenetet.

A riportfilm (Operatőr: Urbán Ádám, Vágó: Lantos Balázs) megtalálható a jútubon, játékideje kb. 35 perc. Az alábbi linkre kattintva elérhető:

http://www.youtube.com/watch?v=DM-iLRSP-1g

PéldaKÉPek

A budapesti Urbán Ádámtól kaptam rövid, örömteli híradást. Levelén látszik, hogy lelkesülten fogalmazta. Íme: "A magyar fotóművészet talán utolsó nagy nemzedékének tagjait kértem arra, hogy életművük legkedvesebb felvételével együtt fényképezhessem őket. Képsorozatom szereplői mindig is a példát, a követésre méltót, az eredetiséget, az igényességet jelentették számomra. A PéldaKÉPek sorozat szereplőinek képein nőttem fel, a valóság iránti érzékenységtől és tisztelettől a látásmódig sok mindent ellestem és megtanultam tőlük. E nemzedék tagjai képviselik számomra azt a szakmai és az emberi mércét, amelyre mintaként tekintek, valahányszor fényképezőgépet veszek a kezembe. Az ifjabb fotográfus generáció tagjaként bízom benne, hogy kiállításom képei méltó bizonyságát jelentik a sorozatban szereplő fotóművészek iránti őszinte tiszteletem."

A hvg honlapján szereplő kiállítási képekhez vezető linkre lépve, megnyílik előttünk a Mai Manó Házban kiállított sorozat: remek portrék, nagyszerű miliők, emberközelbe hozott alkotói egyéniségek. Valamennyi képen látszik készítőjük szakmai alázata és szenvedélyes ragaszkodása azokhoz az emberekhez, akik között ott van az édesapja is, a gazdag fotóriporteri tapasztalattal rendelkező képíró - és még annyian mások. 

Néhány portrét a fotótanúba is átmentünk, a szerző utólagos elnézését és egyetértését kérve.

Déri Miklós - Cím nélkül - 1993

Balla Demeter - Pipacs csokor - 2002

Drégely Imre - Hippodrom - 2008

Friedmann Endre - Fogságból a szabadságba, Vietnam - 1973

Haris László - Törvénytelen avantgárd - 1971

Keleti Éva - Ruttkai és Latinovits otthonában - 1971

Urbán Tamás - Bódulat - 1981-84

"Névjegyek" / 2

Ha már a kommunikáció gyorsaságával hencegtem a reggel, akkor ne átalljam azon melegében jelezni, hogy az Urbán Ádám által küldött "névjegyek" is szerencsésen megérkeztek, a köszönet tehát immár neki is szól. Ádámmal ritkábban váltunk levelet, ezért most mindjárt két munkával is jelezte számomra, hogy ismét Erdélyben járva kedvére van és respektálja azt a szellemet, ami a HMKK-fotótáborokat életben tartja, értelmessé teszi.

Szeretem az Urbán Ádám-féle képi tisztaságot, a komponálás feszességét, ami a témától függetlenül mindig ott dominál a képein. A Bolyai tanító s az általa renováltatott egykori iskola a háttérben olyan harmóniában uralják a látványt, hogy rajtuk kívül minden más csak a beillesztéshez szükséges viszonyítási pont.


A kisdisznódi hegyi templomot dekoratívan körbefogó rés egy romos épület falán amúgy bevett fotográfusi eljárás, ám a kivitelezés módja és a központi téma kiemelése annyira természetes módon kínálja fel a megoldást, hogy a fotósnak nincs is mit töprengenie - csak el kell fogadnia a magát mindig alkalmas pillanatban újra termő konvenciót.

A kulisszából

Urbán Ádámot nagy öröm érte a minap, szóvá is tette fotós blogjában: neves fotográfiai portál (Photogpraphy

served.com) vetett szemet képsorozatára, amit a cirkusz világából, még pontosabban a kulisszái mögül készített, s amely a Függöny mögött címet viseli.

Pedig Urbán Ádám nem mindennapi fotográfus. Valósággal a családi hagyományból táplálkozva jegyezte el magát a képírással, s bár pályája sok mindenben eltér édesapja, Urbán Tamás törekvéseitől, a művészi eszmények tekintetében lassan, de biztosan közelednek egymáshoz apa és fia.

Cirkuszi sorozata az egyik legbeszédesebb pontja ennek. Az a mód, ahogyan Urbán Ádám becserkészte a témát - mintegy elmerülve a cirkusz mindennapi életében, előbb ismerkedve és megbarátkozva, s utána mintegy belülről fölfedezve azt, ami az artistáknak a mindennapi megélhetés alfája és ómegája, küzdelem és robot, pálya és predesztináció -, erősen hasonlít Urbán Tamás kipróbált, sok emlékezetes képi híradással járó módszerére. Ezáltal pedig sok olyan életmozzanatot sikerült megörökítenie, amire a kívülről szemlélődő, alkalmi fotósnak sose nyílna lehetősége.

A sorozatból kiemelt kép hátterében az üres cirkuszi nézőtér tátong, a porond közepe táján egy bámész artistával, aki szinte közönyösen, a hétköznapi látványnak kijáró flegmával tekint a kép középpontjában háttal álló vékony artistalányra, akinek kígyóteste körül a pörgő karikák mozgásának ívei fénylenek, a csillogó-villogó csoda rétegződő, illó látványa, ami a reflektorfényben elkápráztatja a nézőt, az üres porondon, a kelletlen gyakorlás próbaidejében csak ügyesség, fogás, trükkös látvány, rutin...

A kép tartalmának e jól megkülönböztethető hármas rétegződése együttesen adja a szokatlant és a jól komponált, felépített látványt, amit csak az képes ilyen precízen és minden mozzanatra kiterjedően rögzíteni, aki famulusként is eljegyezte magát vele...

Medvetánc

A kép szintén Külsőre-

kecsinben készült, mint a pár napja bemutatott többiek is. E felejthetetlen, teljességgel spontán életképet (riportot? - fontos-e egyáltalán műfaji skatulyákba gyömöszölni valamit, ami önmagáért beszél?) Urbán Ádám követte el, a XIX. HMKK-fotótábor ad hoc alkotócsoportjának ötödik tagja, aki zsúfolt munkatempót, szoros határidejű megrendeléseket hagyott későbbre csak azért, hogy a nagyvárosoktól távoli moldvai csángó településen lelassíthassa élete iramát, hogy kiszakadjon a rohanásból, a kötöttségekből, s nyugisabban élhessen annak, ami életének célja: a fotográfiának. Nem az alkalmazott fotónak, hanem annak, amely a meglévő világból új világot teremt anélkül, hogy hűtlen lenne a mintához, amitől képtelen elszakadni.

Kérdésemre, hogy számos kedves képe közül mit fűzne e három kópé szívből eljárt "medvetáncához", az alábbiakat írta:

- Minden ott készült kép egy kedves pillanatot őriz a külsőrekecsini emlékeimből. A gyerekek játéka múltidéző volt. Mostanában a városi és vidéki fiatalok vagy a computer vagy a playstation előtt ülve játszanak. Nagyon megfogott az a tény, hogy itt még nem az interneten tartják a kapcsolatokat, hanem sokkal közvetlenebbül...

A művész szűkszavúsága és lényegre tapintása még inkább fénybe vonja a felvételt, s a rajta szereplők a szavakon túl, gesztussal és mozgással, önfeledt arcjátékkal adják a tudtunkra, hogy számukra a játék még az együtt töltött, vidám, gondtalan perceket/órákat/napokat/heteket stb. jelenti, hogy amihez egy sorsát átélő gyermek hozzáér, abból derű, mulatság, örömérzés támad.

Urbán Ádám ilyen képeket őriz s tart becsben Külsőrekecsinről. Fotóblogján hazatérte óta is szinte naponta osztja meg látogatóival messziről hozott fotótanúságait.