2010. április 15., csütörtök

Fesztivál

Ádám Gyula blogjáról jelzés érkezett, hogy friss munka került fel... Az általam nyomon követett blogokról különben percnyi pontosságú értesítés jön, az embernek van lehetősége mérlegelni, válogatni, gondolatait a kínálathoz igazítani.

Ez a munka (Fesztivál) különösen felkavaró. Olyan, mint egy nagy darab, nyers valóság. Kimetszve térből és időből úgy, ahogy az éppen megesett. A szépítésnek minden külső eleme hiányzik róla: nincsenek színek, a fényeket is inkább csak a képen látható alakok inge-blúza-szoknyája szolgáltatja, mert a bőrszín is generálbarna, kávé- és füstszín elegye, a sokhelyt ledöngölt, itt-ott kiégett gyep is nyomasztó, szürke, viszont a szereplők viszonyulása e magát ridegnek mutató természethez a lehető legotthonosabb, a szó szoros értelmében földközeli.

Nem tudni, milyen fesztivált néznek ennyire megbűvölten és belefeledkezve, viszont azt látjuk, hogy a föld gyermekeiként viselkednek: az alvó, félmeztelen gyermekek békés álma, a mezítlábas férfi - az apa? - dísztelen majálisa, a háttérben ülő nőalakok laza társasága szépség és harmónia nyelvén szólítanak meg, miközben egy olyan kegyetlen valóságot is közvetítenek, amit mesterségesen szépíteni nem csak hogy nem szabad, de nem is lehet.

A kép arról beszél, hogy a világ olyan, amilyen: se nem szép, se nem rút, se nem gonosz, se nem jó. A rajta élők avatják olyanná, hogy otthon érezhessük magunkat benne. Vagy nem...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése