![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjbAbpAa7MFYrrSvx-GeITXBepWVUYdswz_yCB5QAJQcL7HLPo6TGJLPmPUMTuoykmjcBurfNhOofzzGVRIzqOzaWoHOLcNvzxoOmGSlOwW0z-1Pt9r3M6Qah0c9b4ftMAARZQrrKUy0gQ/s320/selloesnagymosas.jpg)
Leginkább a finom, rafinált humor az, ami a leghosszabb lejáratú. Amikor a tréfát akár még komolyan is lehet venni. Ilyen ez a tavaszi, vízparti pillanat, amikor a mólón álló, patinás sellőszobrot úgy állítja be (kivágás, látószög és mélységélesség pontos megválasztásával), mintha a korlátvasra aggatott, száradó (búvár)öltözék az ő levetett ruhatárát képezné. A jelenetet óvóan fogja körül, pontosabban zárja le felülről két behajló, még rügyet alig bontó ág, s a színek kavalkádja szerencsésen emeli ki a háttér semleges, inkább hűvös acélosságát, a tavaszi borzongással megtörő, felkavaró víztükröt. A különféle vonalak játéka, sokfelé irányultsága tágra nyitja a látványt és életre kelti azt, ami az ember számára tulajdonképpen csak holt természet és holt anyag. Mesébe oldja a tavaszt, amely e képen túl épp olyan köznapian szokványos, mint körülöttünk minden elszalasztott, fel nem ismert pillanat.
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlés