![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEg19g6ovDeMlwGiTAfQCMkgank6HQoiRMJVBCc41P8Ufp6KYjqFVtE4L0QicakcrNazeRidXY-EhTQlGo7agpNzQIQ2zEPpQINwVVg7EOF7HZBEeXb8M4y67gUJ05A-bH7Q2abGHkteTUU/s320/fototanu_103.jpg)
Mindettől eltérően, özvegye súlyos jelenség a szó mindenféle értelmében. Mintha filmből lépett volna elő, egy olasz neorealista alkotásból. Mintha egy fotográfusi műhelybe tévedt volna, talpig özvegyi egyenruhába öltözve, lefátyolozva, ellátva minden kellékkel, ami a gyászhoz szükséges.
Van úgy, hogy bizony, nem csak formálisan gyászol az ember, aki elsősorban saját magát sajnálja: azt a megmásíthatatlan helyzetet, amelybe csöppent, ami nem olyan, mint amit megszokott, ami kifordítja eddigi énjéből, változásra kényszeríti, ami kényelmetlen, és olykor bizony fáj is, mint egy szoros cipőben a megdagadt láb vagy egy feldagadt zápfog...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése