Potyautasok - mint testvérképek

Nagy P. Zoltán: Potyautas

Patinás, agyonidézett, ám meg nem unt képe Nagy P. Zoltánnak úgy tűnik, alkotói telitalálat volt a maga idejében és a maga helyén, amikor a digitális technika még csak ébredezett valahol - és nem éppen a tájainkon! -, de ma is tökéletesen kifejezi azt az életérzést, amikor az ember hagyja magát vinni egy tőle idegen erővel, teljességgel rábízza magát, egyé olvad a szállítmányként hordozott terűvel, a kukoricagóré-halommal. A fotós láblógató emberének minden fontosabb önmagánál: megelégszik a szekér hátsó felével, ott is a rúddal, minden egyebet átenged annak, ami életét és sorsát meghatározza: a föld termékeinek.


Nem tudom, Kovács László-Attila hasonló című fotográfiája mikor készült, de kidolgozottsága, finom részletei a digitális korról árulkodnak. Jellemző rá, hogy távolról sem tartalmaz annyi filozofikumot, mint akaratlan "testvérfotója", s inkább kuriózumként, jól elkapott - igaz, mesterien kidolgozott - életképről, helyzetről vall, mint a földközeli emberi sorsról magáról. Ezért nem tűnik ismétlésnek, déja vu élménynek, még így, egymás mellett szerepeltetve sem a két testvért, akik más-más generácioók üzenetét hozzák számunkra az egyre mélyebbé váló időalagútból.

Kovács László-Attila: Potyautas

Gyémántjubileum - fotón

Pusztai Péter barátomtól (Montreal) történelmi értékű fotó fényképét kaptam a reggel, mely II. Erzsébet angol királynő legelső külföldi látogatásakor készült, Ottawában, 1951 október 8-án. A képen magán szokványos történet: a kormánypalotában a vendéglátók ebéden fogadják az angol uralkodó párt (a kép versoján pontosan látszik az angol nyelvű magyarázat).


Érdekes, hogy 1957-ben Erzsébet királynő megismétli kanadai látogatását, s akkor a roppant ország számos vidékét bejárta. Útja során szívesen emlékezett vissza 1951-es útjára, annak eseményeire. Azóta is, több mint egy tucadszor fordult meg Ottawában, s talán nincs olyan területe a brit korona befolyásának, ahonnan ne lenne konkrét élménye arról, miként élnek alattvalói, de még inkább, hogy milyen lelkesedéssel fogadták.


A fotóajándék másik erőssége: a királynő visszaidézett, bájos szépsége, amin most már csak elmerengeni lehet, de amire annyi és annyi fotótanúság maradt meg az eltelt hatvan évből...

Érettségi fénykép helyett

Ádám Rebeka: Tükrözés

Úgy ismertem meg Rebekát, mint a neves fotográfus lányát. Akkoriban ötödik osztályos volt, és a csíkszeredai Tanulók Házában ügyeskedett, egyebek mellett a fotókörben is, a legfiatalabbak között. Egy bemutatkozó tárlatuknak amolyan világra segítő keresztapja voltam, egy évtizeddel ezelőtt Székelyvarságon készített képeikről lelkesen írtam, ahol csak tudtam - többek között itt is (Tanulók a tanyavilágban)..


Rebeka nőtt-növögetett. A fotográfia érdeklődésének némileg a peremére szorult. Új kihívások jöttek életében: a hangszeres zene, az éneklés, a néptánc. Édesanyja révén, húgával együtt sokféle hagyományőrző művésztevékenységbe belekóstolt, valamennyi próbálkozása egy-egy ígéretes sikerrel járt. Tavaly a Csíkszeredai Régizene Fesztivál meghívott zenei előadóként láthattam viszont a színpadon - már elbűvölő nagylányként, szívszorítóan tiszta, üde hangjával kitöltötte körülöttünk a Mikó vár udvarterét. Valamivel korábban hallottam csángó dalokat énekelni édesapja, Ádám Gyula visszhangos fotótárlatának megnyitóján.

Ádám Rebeka: HMKK-fotótábor, Karcfalva

Aztán hallottam, hogy környezetvédelmi tárgyú fotópályázatokra is benevezett, sőt a HMKK-fotósulik negyedik évadjára is beiratkozott. Azt gondoltam akkor, útja visszakanyarodik a fotóhoz, s örömmel írtam egyik diplomamunkájáról is a Fotótanú-ban. Korábban találkoztam vele HMKK fotótáborban is, majd láttam modellként besegíteni a fotósuliba. A cselekvő művészi tevékenység világában eltöltött gyermek- és ifjúkor zárul le holnap. Rebeka elballag. Tavaly, egy vele készült interjúban azt próbálta elmagyarázni, hogy sok tevékenység jelent örömet a számára, de nehéz eldöntenie, melyik az, amire érdemes lenne egész életét feltennie. Egyelőre mindenben a szabadság, az élményszerű önkifejezés örömét kereste. Nem lesz könnyű meglelni a legjobb utat. Érettségét bizonyítandó, csángóföldi zenei élményeit rendszerezte értékes, eredeti dolgozattá, amely máris forrásértékkel bír. 


E sorokkal most csak azt szeretném neki sugallni, hogy vannak, akik fokozott figyelemmel követik életének, majdani pályájának alakulását. Immár nem csupán a család nagyleánya, nem csak a helybeli művészeti iskola egyik büszkesége, hanem olyan közösségi jövőígéret, aki néhány emberöltőnyit tovább visz majd az előtte járók beteljesületlen álmaiból.

Ádám Gyula fotója Rebekáról

Versért - paparazzik

Kissé elaludtam, így csak ma bukkantam rá Völgyi Attila fotóriporter blogján arra a figyelmes, érzékeny bejegyzésre, amivel a költészet napját megtisztelte. Igaz, némileg hízott a májam, mert hogy a fotótanú-n készülő, gyüldögélő antológia anyagából válogatott egy verset (ráadásul éppen az enyémet - a Légifotóst, amibe időközben mások - szintén fotósok -  is "beleszerettek"), mintegy felhíva a figyelmet a már összegyűlt anyag fontosságára. Igazság szerint nincs szívem lezárni a készülő kötetet, pedigh már egy tekintélyes könyvre való anyag összegyűlt s már az illusztrációkat is összeválogattam hozzá, de valahányszor nekilátnék a szerkesztésnek, ismét rábukkanok néhány új, érdekes, fotóval kapcsolatos írásra és akkor jön az újabb halasztás, a végső határidő kitolása.


Köszönet a bejegyzésért! Cserében itt látható Völgyi Attila Paparazzik c. fotója, amely Budapesten ügyködő amerikai lesifotósokat ábrázol, kemény munkában.

"Elballagott" a hetedik évad

A tárlat kicsiben. Belépés az utolsó bekezdésben lévő
hivatkozásról

A hét közepén elbúcsúztak tanáraiktól a HMKK 7. fotósulijának hallgatói. A bejelentkezettek közül végül is nyolcan vitték végig következetesen a szándékot, hogy öt hétvégén megkísérelnek a lehető legtöbb fotográfusi tudnivalóra szert tenni. Így aztán szerdán bizottság elé állt (névsor szerint) Czompók Gyula, Dászkel János, Duma Róbert, Fazakas Gabriella, Fülöp József, Ilyés Mónika, Kusztura Katalin, Szávuly Attila, s megtörténhet, hogy hamarosan viszontláthatjuk nevüket - természetesen munkáik alatt - valamely fotográfusi fórumon, kiadványban vagy tárlaton.


Közös megegyezéssel, diplomamunkáikból - szubjektív válogatásom alapján - 2-2 fotót emeltem ki egy virtuális közös tárlat anyagaként, ami első hivatalos jelentkezésükként is betudható. Míg a vizsgáztatásra vártak, rendre véleményt is mondtak a tanultakról és a kurzus hatékonyságáról. Csupa bizakodó megállapítás: " Jó volt, szép volt minden, de még csak a kezdet..."; "Egyesek kevesebb tudással érkeztek, de öröm volt látni, hogy a kurzus végére látványosan fejlődtek..."; "Eddig csak fotóztam: kezembe kaptam, és pár fotót készítettem. Most viszont kezdem megérteni az optikákat, a beállítások fontosságát..."; "Megérttette velem, hogy a fényképészet több mint technikai megoldások sorozata..."; "Ha valamit lehet jobbítani, akkor azon csak az idő segíthet..."; "Amit kaptunk, az egy kóstoló..."


Ugyanígy, a hetedik évad virtuális tárlata is kóstoló mindabból, ami terv, elképzelés, kitartás és ígéret a SZÁNDÉK-ból.

Zajlik a (fotós)élet

Márton Ildikó: A műhely gyermekei

Most, hogy lelassult a fotótanú pulzusa, némileg kapkodva markolászok az elsuhanó témák után. Nosztalgiával állapítom meg: erről is írni lehetett volna, meg amarról is, de nincs mentség, a jármű (az élet) halad, a táj meg elsuhan mellettünk...


Így fedjeződött be öt hét után a 7. HMKK-fotósuli s azon veszem észre magam, hogy az elmúlt vasárnap már a hallgatók vizsgamunkáinak előkészítésénél asszisztáltam.


És hol vannak azok a hírek, amelyek eljutottak hozzám Bruce Willis budapesti forgatásairól, illetve a lesifotósok rohamáról, miután a kiöregedett, de még figyelem felkeltő filmcsillag oly sikeresen bujkált a kamerák elől! 


Emlék már a backamadarasi fotótábor, ahol pedig vendégként is megfordultam. Részt vettem a tábor végi, jó hangulatú, a helyiekből is nagy vidámságot kiváltó házivetítésen, nyugtáztam a fotósok ígéreteit, hogy hazaérkezve máris kiválogatják a blog részére "kóstolójukat". Aztán arra ébredtem az elmúlt napokban, hogy hárman is szavuknak álltak - Baranyi Ildikó, Márton Ildikó és a régi jó cimbora, Bálint Zsigmond. Egy-egy remek "tábori" képüket máris megosztom a kíváncsi olvasóval, nyugtázván, hogy külön-külön és együttesen is pontos látleletre törekedtek, egy átalakulóban lévő, még midig patriarchális életforma meghatározó képi elemeiből emeltek ki egy-egy részletet, mozzanatot...

Baranyi Ildikó: Kíváncsiság

Bálint Zsigmond: A játszma

Hetedszer is fotósuli

Mármint a HMKK háza táján. Az évente két alkalommal rendezett, öt-öt hétvégen tartott professzionális fotótanfolyam rendszerint új és új meglepetésekkel szolgál. Állandó tanárai és szervezői (Márton Judit, Ádám Gyula, Erdély B. Előd, Molnár Attila és Veres Nándor) szerint mindenik csapat más és más jellegzetességeket mutat; e mostanit úgy jellemezhetjük, hogy kevesen vannak, de szinte egységesen jó irányba húznak. E megállapítást ma már én is megengedhetem magamnak, hiszen immár a negyedik hétvégének ugrottak neki a tegnap s mutatták be "házi feladataikat" a témavezető Veres Nándornak. A jóízű, kötetlen beszélgetés tulajdonképpen egy kis asztal körül folyt, amire a hallgatók rendre kiteregették riportképeiket s a tanfolyamvezetővel közösen alaposan átbogarászták valamennyi teljesítményt. Annak ellenére, hogy a képfeldolgozásba még csak ezután kóstolnak bele, szép számú jó, sőt nagyon jó képet láthattunk, s azon fotók se voltak kevesen, melyeket néhány értő fogással használhatóvá lehet adjusztálni. Külön érdekessége volt a megbeszélésnek a színes és fekete-fehér technikák jellegzetességei összehasonlítására elvégzett páros fotók kielemzése: egyazon színes képnek f/f változatával együttes bemutatása szemléletesen rámutatott a kétféle megjelenítési mód közötti különbségekre, előnyökre és hátrányokra. Érzésem szerint a beszélgetés alapvetően hozzájárult ahhoz, hogy a fotografálással ismerkedők már a kezdetektől érzékelhessék, hogy a fotótechnika, a fényképezés egész szabályrendszere nem öncélú bűvészkedést, hanem határozott esztétikai érdekeket szolgál.

Fazakas Gabriella színes és f/f tanulmánya: Spenót tükörtojással

"Szívek" harca

Kovács László Attila

Nem olvastam, de azt mondják elődeim, valamikor népszerű ponyva címe volt a Szívek harca. Azóta is használatos mind a világirodalomban, mind a filmiparban, de ez a bejegyzés most tényleg a szívekről szól - azokról, melyeket a székelyföldi fotósok lencsevégre kaptak városon és falun egyaránt.


A Hargita megyei önkormányzat Műemlékvédelmi Közszolgálata ötödik fotópályázatának volt témája a szív, amely népszerű és visszatérő motívuma ma is a székely építő- és díszítőművészetnek. A sokféle alakban és stílusban megnyilatkozó szívözönt hivatott hát dokumentálni az a pályázat (Szív-motívumok a Székelyföldön), melynek anyagából egy hete tárlatot rendeztek Csíkszeredában. Jó dolog, hogy a pályázaton jeles fotósok is részt vettek, így a gyűjtemény dokumentációs jellegéhez jelentős művészi érték is adódott. A szervezők jóvoltából több tucat pályamunka kópiája került hozzám, abból válogattam szemnek-léleknek tetsző galériát, mintegy jelezni a közönség felé, hogy mennyiféle szívet lehet gyűjteni itt, mifelénk. A galériába itt lehet belépni, de a figyelem felkeltése végett a blogban is megidézek néhány fotóst, akik több trófeát is elvittek.

Vitos Hajnal

Bándi Enikő

Veres Nándor

Tábor - huszonötödször

A kocka el van vetve, hiszen a beharangozás megtörtént: 25. fotótáborát tartja a jövőhéten a Hargita Megyei Kulturális Központ (HMKK), ezúttal a Maros megyei Backamadaras vendégei a meghívott, illetve az egy heti kiruccanásra vállalkozó fotográfusok.  A tábor művészeti vezetője Bálint Zsigmond marosvásárhelyi fotográfus, résztvevői pedig Ádám Gyula és Márton Ildikó Csíkszeredából; Baranyi Ildikó Bukarestből; Both Gyula és Tordai Ede Marosvásárhelyről; Erdély Bálint Előd Székelyudvarhelyről; Kovács László Attila Sepsiszentgyörgyről és Miklós Csongor Csíkmadarasról. 


A fentihez hasonló táborok hasznáról most csak annyit, hogy nemrég közel száz oldalas, szép kiállítású, magánkiadásban megjelent album járt a kezemben a salgótarjáni Homoga József fotóival (Erdélyi tájak, erdélyi emberek), amelyek a művész kizárólag a HMKK-táborokban készült gazdag egyéni anyagából valók. Homoga két ízben is vendége volt a székelyföldi fotósoknak: Csíkdánfalván (2008), illetve Csíkmadarason (2010) gyűjtött anyagot. A képek mellett el is meséli táborozása körülményeit, s kötete bizonyítja, hogy a HMKK által elképzelt táborokban időzni csöppet sem laza szabadidős foglalkozás, hanem alkotó munka a javából! Az alábbi képeket az albumból válogattuk.

(Lásd még Homoga Józsefről a Fotótanú-ban:  itt.)

Elment Koncz Zsuzsa / 71 volt

Nagy fotós távozott. Mi, emberek, ez a törvény, rendre elmúlunk. Az ő fotói biztosan maradnak. És marad az ő kissé fáradt, szerény mosolya, amivel a világot nézte.  S amivel ifj. Schiller Alfréd a magyar fotó egyik nagyasszonyának portréját ránk testálta. Beütjük a nevét a keresőbe és remekebbnél remekebb képek garmadáját csodálhatjuk. A magyar színház és táncművészet egész világa megörökítődött az ő keze által. Nyugodjék békében!

A nyolcszázadik

Egy a 25-ből: Arany Ferenc Bozóttűz c. fotója

Kivártam ezzel a bejegyzéssel, mert nem szerettem volna, ha köznapira sikeredik és elsikkad a többi között. Igaz, az ezredik jobban megérdemelné részemről a különleges figyelmet, de sebaj, ha ott leszünk, majd állok elébe.


Addig is, a nyolcszázadik fotótanúsághoz érkezve egy olyan, naponta bővülő-gazdagodó-alakuló, egyelőre beláthatatlan galériára hívnám fel a figyelmet, amit erről az oldalról is el lehet majd érni, s a Minden napra 1 fotó elnevezés alatt fut.


Azok a fotók kerülnek ebbe az internetes tárlatba, amelyek hasonló címmel napról napra bevezetik nemrég elkészült webhelyem (Urszu 2) címlapját - ezáltal is jelezve, hogy a fotográfia, annak művelői  mily nagy becsben állnak nálam. A fotók között szerepelnek majd olyanok is, melyek korábban a Fotótanúban is felbukkantak valamilyen összefüggésben, de nagyon sok új, frissen készült munka is, amelyek egymás mellé rendelve olykor többletjelentést kölcsönöznek egymásnak tartalmi-hangulati-stílusbeli interferenciájuk révén.


Egy első tárlatnézésre invitálom most e blog látogatóit az immár 25 munkát számláló élő galériába, mely rendszerint minden este új és új fotográfiával gyarapodik. Az új fotó pedig egyetlen napig díszhelyen szerepel webhelyem címlapján.


(A galériára való belépés jobboldalt, a legfelső linkről lehetséges.)

Húsvéti üdvözletem

Kissé elkényelmesedtem az utóbbi hetekben (hónapokban?). Az okokra most nem térnék ki, s remélem, hogy az eddig felgyűlt archívumban - 798 bejegyzésből válogathat az ide látogató - mindenki talál kedvére való problémafelvetést, információt.


Nem szeretném elmulasztani a nagyhetet, hogy ne köszöntsem olvasóimat a közeledő Húsvét alkalmából. Ehhez egy számomra klasszikus fotót választottam, amelyet néhai Imreh Albert papolci népi fényképész készített a lehető legegyszerűbb eszközökkel és számomra a természetközelség és a fotográfia bölcsőközeli hagyományainak a megtestesítője. Címe: Látogató érkezett (egyes helyeken: Roham előtt) , és megtalálható abban a galériában is, mely a blog jobboldalán szereplő Legfontosabb galériáim élén szerepel (A béna fotós).