Hajdú D. András, az origo portál fotósa, aki 6 kategóriában is nyert a 2011-re meghirdetett, év elején lezárt 30. Magyar Sajtófotó pályázaton, s a tavalyi év magyar fotóriporterének kiáltották ki, holnap, csütörtökön, március 29-én a Mai Manó Házban állít ki régebbi munkáiból.
Érdemes figyelemmel kísérni eddigi és ezutáni munkáját is, gyakorlatilag nyolc éve dolgozik professzionális képzettségű fotósként, s az origo olvasói - tudtommal nem kevesen vannak - értékelhették témaválasztásának sokszínűségét, teljesítményének látványos felívelését. Mindig örömnek tartok egy feltűnő és beérő fiatal tehetségről szólni, munkáit értékelni. Olyan ez a mi világunk, hogy az eddiginél tízszer annyi fotós sem lenne sok ahhoz, hogy hiteles panorámává álljon össze mindaz, ami emlék, benyomás, tény és látvány életünkben.
Izelítőül néhány képe megtekinthető az origo galériájában, egyet pedig ide is kiteszek, hogy ne csak a s szavak értelme, de a képvilág sugallata is megérintse az idelátogatót.
2012. március 28., szerda
2012. március 22., csütörtök
Helikopter Sanyi visszatér
Tegnap este őszinte öröm ért: levelet kaptam H. Szabó Sándor légifotóstól, aki rábukkant a blog róla szóló soraira és megköszönte, hogy törődtem sorsával. Majd mellékelt egy hosszabb beszélgetést, amit Batki Zoltánnal (a helikopteres repülés rajongójával és internetes pártolójával) folytatott tavaly december közepén, s amelynek során megismerhettem fotóssá válásának történetét (http://www.hhelikopter.hu).
Tanulságos, az interjú mentén haladva elmesélem.
Első fotóját 10 éves korában készítette: a nagymamát fényképezte, aki akkor szakácsnő volt. A nagymamának és kolléganőinek tetszett a kép, a kisfiú kedvet kapott a folytatáshoz.
Légifotós csak azután lett, hogy munkahelyéről, a Magyar Távirati Irodától kiküldték egy rendőrfőkapitányi fogadásra, készítsen pár eseményfotót. Ezt követően a társadalmi kapcsolatok osztályvezetője Dr. Csányi Klára rendőr alezredes asszony azt kérdezte tőle, tudna-e légifotókat készíteni a rendőrévkönyv számára, mire ő igen-nel válaszolt, bár teljesen idegen volt számára ez a terület.
Körülményes volt elkészíteni a kért felvételeket, 4-5 alkalommal hiába ment be a légirendészeti bázisra, nem jött össze a legifotózás, különböző okokra hivatkozva hazaküldték. Aztán végre sikerült: az Mi-2-es helikopter, Szász Lászlóval a pilótaülésben fölrepítette. Előzőleg leszerelték az ajtót, hogy ne zavarja a fotózást. A készülék, repülés közben, istenesen zörgött, nem volt valami bizalomgerjesztő. A pilóta szólt, menjen közelebb az ajtóhoz, aminek aztán meglett az eredménye: a Dohány utca táján elszállt a papucsa, a Deák-tér felett pedig a szemüvege is. Leszállást követően nagyon félt, mivel előzetesen felhívták a figyelmét, hogy a gépből semmi nem eshet ki, ha mégis megtörténik, akkor jelenteni kell, mint repeseményt. Az "eseményt" megúszta, s bár zokniba szállt ki a helikopterből, és úgy ment az autójához, de ez szerencsére nem tűnt fel senkinek.
Két évtizeden át dolgozott azután együtt a légirendészekkel. Összeszokott csapat alakult ki, a rendőrségi pilóták is ráéreztek, mi kell ahhoz, hogy jó képek születhessenek. Úgy fordultak a géppel, hogy a lapátok ne lógjanak bele a felvételbe. Igazi gyors csapatmunka volt...
Helikopter Sanyinak - ezen a néven keresett meg e-mailban - az eltelt húsz évben voltak kemény helyzetei is, amelyek után úgy érezhette: mindannyiszor sikerült újjászületnie. Egyszer, amikor az MD 500 E helikopterrel Kiliti repteréről felszálltak, a Balaton fölött elment az olajuk. A pilóta, ugyancsak Szász László, előbb nem szólt semmit, később figyelmeztette utasait: mindhármuknak ki kell ugraniuk a gépből! Előbb a fotós ugrik, majd az operátor, végül a pilóta! Aki az utolsó pillanatban úgy vélte, mégis megpróbál leszállni Balatonfüreden. Alig értek földet, a hajtóműből hatalmas fehér füst tört elő. Helikopter Sanyi akkor idegességében egy egész csomag cigarettát elszívott...
Legkeményebb kalandja egy ferihegyi katasztrófa: a gép iszonyatos erővel bepörgött a levegőbe, a becsapódást követően a hajtómű süvített, majd a gép pattogott a rotoragy csonkon. Nagy csodának számított, hogy a helikopter nem robbant fel, a DHL munkatársai szabadították ki a túlélőket a roncsból.
Sanyi majd minden, Magyarországon használatos helikopter típussal repült már. Szerinte minden helikopterből jó fotózni csak felszálljon, illetve leszálljon. De igazából azért mégis az MD 500 a csúcs: a gépbe remekül ellehet helyezkedni, ezáltal kivalló képeket lehet készíteni. Lényeges, hogy az MD 500 -nál a hajtóműhő hátra távozik, így nem keletkezik hőkép.
Ami a szakmai teljesítményét illeti, Helikopter Sanyi 2950 repült órát összesített, amivel világviszonylatban ő az első légifotós. Második helyen egy japán légifotós áll, akinek 900 repült órája van.
Nyár folyamán rendszerint a Balatonnál tartózkodik. Egy idtteni munkanapjáról mondja:
"Reggel 7-kor kelek, elmegyek vásárolni, majd reggeli készítés a csapatnak, délelőtti-délutáni repülések. Az ekkor készített anyagok szortírozása a Légirendészetnek, Országos Rendőrfőkapitányságnak, MTI-nek. A válogatást követően elkészíteni a napi híranyagot az MTI számára, majd ennek elküldése. Természetesen itt külön kell választani az álló-, illetve mozgóképet. Általában hajnalban fejezem be a munkát, több alkalommal ébredek arra, hogy elaludtam munka közben és rádőlők a billentyűzetre, ami sípolni kezd."
Ennek ellenére, az elmúlt húsz évben csak kétszer fürödhetett a Balatonban.
Többször kitüntették, fotói számos pályázaton nyertek, de minden munkájára büszkén tekint. A legbüszkébb viszont arra, hogy két évtizedet töretlenül együtt dolgozott a légrendészettel, ahol be-, illetve elfogadták. "Számtalan elismerést kaptam: vörös iszap katasztrófa során nyújtott munkámért, sajtófotópályázat 2010 természettudomány kategória első díja, katasztrófavédelmi elismerések árvízi munkák során, miniszterelnöki elismerések, határőrségi elismerések, stb. A legbüszkébb arra vagyok, hogy szülővárosom Hatvan, elismerte munkámat, a polgármesterétől díszoklevelet kaptam." - mondja H. Szabó Sándor, aki a H betű révén nevében hordja szülőhelye nevét.
Az MTI-től 26 letöltött munkaév után egyszerűen kirepítették. Pedig sokat dolgozott nekik, s úgy emlékszik vissza munkahelyére, hogy ott sok jó emberrel találkozott. A felső vezetés értékelte munkáját, csak a közvetlen főnökeivel volt nézeteltérése: mindig tudni akarták, éppen merre repül. Annak ellenére, hogy elmagyarázták neki, hogy egy állami, rendvédelmi szerv helikopterének úticélja, feladata mindig szolgálati titkot képez, ezért a fotós nem árulhatja ezt el, még az MTI-nek sem. Úgy tűnt, nem is igen akarják megérteni a munkáját. Úgy gondolták, csak össze-vissza repked az országban, sokan irinykedtek rá.
A hirtelen leépítés után több média megkereste, hogy szívesen alkalmaznák a világ legtapasztaltabb légifotósát. De megkereste őt az Országos Rendőrfőkapitányság, s felajánlásuknak Sándor nem tudott nem-et mondani. "Repülhetek továbbra is, teszem, amihez értek, a szakértelmemre szükségük van. Az ORFK munkatársa lettem és főfeladatom a légifotózás. A médiától sem szakadtam el. Az ORFK vezetése lehetőséget adott arra, hogy ha van időm és energiám, akkor a sajtó számára eljutathatom a publikus légifelvételeket, természetesen ingyen." - zárul H. Szabó Sándor vallomása, aminek ezúttal is nagy szeretettel adok helyet ezen a helyen.
2012. március 19., hétfő
Jó híreim
1. Az elmúlt napokban nagy örömmel olvastam Völgyi Attila fotóriporter blogján, hogy H. Szabó Sándor, az MTI-től se szó, se beszéd menesztett légifotós újra szakmájában dolgozhat, vagyis újra a levegőből készítheti értékes felvételeit, csak immár nem a hírcentrum (???!) kötelékében, hanem az Országos Rendőrfőkapitányság égisze alatt - ugyanazon a helikopteren, amelyen éveken át megbecsült vendégként repülhetett. Jó az ilyen deus ex machína színezetű híreket hallani, valahogy visszaadják az ember hitét abban, hogy sem gürcölése, sem addig felépített életeszménye nem volt hiábavaló. Sokáig tartó, hasznos repülést, Sándor!
2. Miklós Csongor örökmozgó fiatal fotós (egyebek mellett) blogján nagyszabású vállalkozás tető alá hozásáról számol be. Hírének érdekessége: nem csak becsületszóra kell elhinnünk, amit állít, hanem mindjárt be is léphetünk virtuális szülőfalujába, Csíkmadarasra, s a nyitólapról elérhető különböző falurészletekben, utcákban, sikátorokban panorámatechnikával kíváncsian elidőzhetünk egy mai felcsíki falu valóságában. A szakmát nemrég hivatásosan is tanuló fiatalember kemény munkát fektetett e projektjébe, amely bevallása szerint még sok csíszolást igényel - éppen, akár egy falukép, amelynek szépségeit nem lehet eléggé gyarapítani és örökidőkig konzerválni.
![]() |
| A térlép - természetesen - csak a Csongor blogjáról aktív... |
Címkék:
H. Szabó Sándor,
légifotó,
Miklós Csongor,
panoráma
2012. március 13., kedd
Örök témák...
...között említhetjük a nőt és gyermeket, a virágzó természetet és általában a tájat. Én most melljük sorolnám a Titanic-ot is, mert bármennyi hajó is süllyedt el azóta a világtengereken, a "legnagyobb óceánjáró" száz esztendeje bekövetkezett tragédiája ma is hátborzongató sláger.
A jútubon valaki összegyűjtötte egy alig 4 perces video erejéig azokat a fotódokumentumokat, melyekbe belesűríthetők a jégheggyel megmérkőzött óriásgőzös pusztulásának legkifejezőbb mozzanatai, képi elemei. Nézzük meg a videót is és maradjanak itt kimerevítve az általam válogatott pillanatképek is, melyek mindannyiunk fölött ott lebegő "memento mori" szerepét töltik be...
A jútubon valaki összegyűjtötte egy alig 4 perces video erejéig azokat a fotódokumentumokat, melyekbe belesűríthetők a jégheggyel megmérkőzött óriásgőzös pusztulásának legkifejezőbb mozzanatai, képi elemei. Nézzük meg a videót is és maradjanak itt kimerevítve az általam válogatott pillanatképek is, melyek mindannyiunk fölött ott lebegő "memento mori" szerepét töltik be...
2012. március 8., csütörtök
Mindenkire rájön egyszer a nőnap
Még az amarylliszekere is, az erkélyünkön. Amelyek nagyjából az év első hónapjaiban szoktak igazán pompázni. Február elejétől örökítem meg őket, mindenfajta művészi igény nélkül - éppen csak a dokumentálás kedvéért. Hiszen egy idő után elpusztulnak. Szépségük oda lesz. És hiába nyílnak ki újra és újra, mindig más és más alakot öltenek. Ők a reinkarnáció elevenen látható példái. Gondoltam, nőnapra ide rakhatok egy szeszélyes válogatást.
2012. március 2., péntek
Fotózás és trükközés
Szinte közhely, hogy a fotó és a trükk, mióta a világ, kéz a kézben járnak, mint jó testvérek. Annyi történt csupán, hogy a Photoshop megjelenése elhomályosította azt a gyakorlatot, amikor az analóg fotós, a maga rudimentáris eszközeivel manipulálgatta felvételeit.
Hany Farid amerikai fotográfus professzor szerint a fotótrükközés gyökerei Abraham Lincoln koráig nyúlnak vissza, amikor is a legendás amerikai elnökről sikerült egy olyan felvételt alkotni, melyen csak a fej volt az övé - a testet "kölcsönvették" egy méltóságteljesebb tartású alaktól (jobboldalt), a történelmi személyiség nagy dicsőségére. Olyan műtét volt ez, ami senkinek sem "fájt", ám mégsem vált alkotójának dicsőségére.
A trükközés, manipulálás azóta sem szűnt meg: ismeretes a személyiségek dokumentumfotóinak következetes meghamisítása - egyrészt esztétikai, másrészt politikai-ideológiai szempontokat követve. Sztálin itt látható bal oldali fotójáról például a mellette álló fiatal alak egy idő után kámforként eltűnt, helyette csak a folyó hullámzó vizét láthatjuk. Annyi történt, hogy az illető munkatárs (bajtárs) egy idő után kényelmetlen lett a vezér számára és könyörtelenül száműzték a fotótékából.
Hany Farid amerikai fotográfus professzor szerint a fotótrükközés gyökerei Abraham Lincoln koráig nyúlnak vissza, amikor is a legendás amerikai elnökről sikerült egy olyan felvételt alkotni, melyen csak a fej volt az övé - a testet "kölcsönvették" egy méltóságteljesebb tartású alaktól (jobboldalt), a történelmi személyiség nagy dicsőségére. Olyan műtét volt ez, ami senkinek sem "fájt", ám mégsem vált alkotójának dicsőségére.
A trükközés, manipulálás azóta sem szűnt meg: ismeretes a személyiségek dokumentumfotóinak következetes meghamisítása - egyrészt esztétikai, másrészt politikai-ideológiai szempontokat követve. Sztálin itt látható bal oldali fotójáról például a mellette álló fiatal alak egy idő után kámforként eltűnt, helyette csak a folyó hullámzó vizét láthatjuk. Annyi történt, hogy az illető munkatárs (bajtárs) egy idő után kényelmetlen lett a vezér számára és könyörtelenül száműzték a fotótékából.
Címkék:
Hany Farid,
Lincoln,
Photoshop,
Sztálin
2012. február 24., péntek
Blogvizitek (37) - 7 zile
Vagyis a naptári 7 nap. Rendhagyó blog, nagybányai fotósok kezdeményezéséből, akik közösen alakítják, mindegyikük személyes, szuverén hozzájárulásával azt a "történetet", amit világunkról fontosnak tartanak álló vagy mozgóképben elmondani. Ha nem is látni a blogon az utóbbi időre utaló fokozott aktivitást, a benne eddig elraktározott értékek figyelemreméltóak.
(A csoport 1999-es létrejöttének története van: hat napi közös táborozás-fényképezkedés után egy hetedik napi közös tárlaton felmutatták a Termést. Vagyis megpihentek, akár a Teremtő...)
A csoport egyik tagjáról (Dorolti Vasile) többször is szó volt már a Fotótanúban, most egy másik markáns alkotót ajánlok vendégeim figyelmébe (amúgy az egész bloggal együtt, ahol az ember kedvére találhat új és új felfedezni valókat). Gicu (Gheorghe) Şerban 1973-ban született, a közös blogba integrált lapja szerint rajong a normális emberekért, szereti ezt a világot ahogy van, fényeivel és árnyaival, s közöttük a számtalan árnyalatú szürkével. Érdemes végigböngészni sorozatokba foglalt képes történeteit, amelyek közül személyesen A fekete tó címűt emelném ki - ebből ragadtam ki néhány jellegzetes képet. Úgy érzem, a sorozat mindent elárul készítőjének esztétikai elveiről - a fotósnak nem csak az egészről, de a részletekről sem szabad egy szemernyit sem hazudnia!
(A csoport 1999-es létrejöttének története van: hat napi közös táborozás-fényképezkedés után egy hetedik napi közös tárlaton felmutatták a Termést. Vagyis megpihentek, akár a Teremtő...)
A csoport egyik tagjáról (Dorolti Vasile) többször is szó volt már a Fotótanúban, most egy másik markáns alkotót ajánlok vendégeim figyelmébe (amúgy az egész bloggal együtt, ahol az ember kedvére találhat új és új felfedezni valókat). Gicu (Gheorghe) Şerban 1973-ban született, a közös blogba integrált lapja szerint rajong a normális emberekért, szereti ezt a világot ahogy van, fényeivel és árnyaival, s közöttük a számtalan árnyalatú szürkével. Érdemes végigböngészni sorozatokba foglalt képes történeteit, amelyek közül személyesen A fekete tó címűt emelném ki - ebből ragadtam ki néhány jellegzetes képet. Úgy érzem, a sorozat mindent elárul készítőjének esztétikai elveiről - a fotósnak nem csak az egészről, de a részletekről sem szabad egy szemernyit sem hazudnia!
2012. február 16., csütörtök
Blogvizitek (36) - BLOGDOGVAGYOK
![]() |
| Dozvald János: ReneMonaSzeánsz / Ecsetek |
VAGYOK), mert így - remélem -, hosszabb távra leckét kaphatok a valóságos fotókritikából. A bloggazda ugyanis nem csak mesteri fotós, hanem vérbeli előadó, újságíró, esztéta, s bár magam sem vagyok fiatal, amolyan bátyának tekinthetem, ami alkotói tapasztalatait illeti.
Különösen megkapott az a kérlelhetetlen finomság és tárgyszerűség, amivel a boncolt témához közeledik. A szó szoros értelemben élveztem azt a módot, ahogy a Mai Manó Házban rendezett Duna-kiállítást kivesézte (Duna? Mi a Manó!). Egyáltalán nem utasította el, csupán dehonesztálta. beállította rajta a valós fényeket-árnyakat.
Valami hasonlót művelt Korniss Péter új kiállításával (Embertelen és emberes). Mélyen tiszteli, becsüli, értékeli a pályatárs tehetségét, utánozhatatlan teljesítményét, de hajthatatlanul megfogalmazza fenntartásait is - anélkül, hogy az bántó vagy éppen igaztalan legyen.
Kellenek ezek a példák, minták ahhoz, hogy az ember nyitott szemmel és két lábbal járhasson a földön. Ehhez a bloghoz, melynek még sok rejtett, más irányba is kutakodó (pl. Diaporáma, Gondolkodom, Fürdőszoba stb.) szekciói is vannak még sokszor fogok visszatérni, s ez nem csak üres ígéret a részemről, hanem - szükséglet és öröm.
Trófeaként ReneMonaSzeánsz c. kiállításának Ecsetek című darabját hoztam magammal.
Címkék:
blogdogvagyok,
Dozvald János,
fotókritika
2012. február 9., csütörtök
Ketten, Párizsból
Párizs sok jó emberünket csalta el s tette egyúttal naggyá, hogy onnan aztán visszaszálljon ránk az örökségük, amennyiben megérdemeljük.
Ergy Landau (Landau Erzsi, 1896-1967) és Nora Dumas (Kelenföldi Telkes Nóra, 1890-1979) életművével most ismerkedhetünk közelebbről: a budapesti Biksady Galéria mától kezdve február elejéig e két világhíres magyar fotóművésznő életművének jelentős részét mutatja be a nagyközönségnek.
Landau 1923-tól választotta munkaterepnek Párizst - olyannyira, hogy 1954-ben Franciaország, a nyitott könyv címmel kiváló albumot állított össze csendéleteiből, életképeiből. Telkes Nóra kalandosabb úton került Párizsba: miután ott járt egyetemre, az első világháború idején internálták, majd Amerikába ment. Ott ismerkedett meg francia férjével, akivel 1928-ban visszatért Franciaországba s vidéken telepedtek le. Ott készíti legjobb fotóit a francia parasztéletről.
Később Telkes Nóra a Landau Erzsi asszisztenseként dolgozik, együttműködésük (1929-től) a női világ sokoldalú bemutatására, annak megannyi árnyalatára összpontosul. A mostani budapesti tárlat a két jeles fotográfusnő dokumentarista munkáiból mutat be reprezentatív gyűjteményt.
![]() |
| E. Landau: Család a napozón (1950) |
![]() |
| E. Landau fotója Ady Endréről a halottas ágyán |
![]() |
| N. Dumas fotója |
![]() |
| A két fotós: E. Landau (b) és N. Dumas (j) |
2012. február 5., vasárnap
Mao-nyomok fotósa
A fotózás mint üzenet- és tanúság mentő tevékenység az egész világon működik. Működtetője az alkotói kíváncsiság és a lelkiismeret. Mifelénk, ahol élek, a székelyföldi életvitel múltból örökölt legutolsó morzsáit rögzítik immár egy évtizede rendszeresen és módszeresen az erre kapható fotográfusok. A Kínában élő Wang Tong (sz. 1967), aki jelenleg a National Geographic folyóirat kínai kiadásának az igazgatója következetesen örökíti meg a nagy ütemben megújított kínai valóság egyre ritkább múltbeli maradványait. Egyik ilyen izgalmas projektjére a Wang folyó versei c. blogon hívta fel a figyelmet a beírást jegyző Studiolum, amely annak jár utána, hogy a nagy Mao, a kínai kultúrforradalom atyja annyi évvel a halála és ideológiai kalandjának bukása után is milyen vizuális nyomokban él tovább. Képgyűjteménye, amelyet 2006-ban állított össze és részben itt is megtekinthető, remek kollekciója annak a folyamatnak, amivel az idő gyors ütemben kikezdi az emberi élet akár közelmúltbeli nyomait is. A fotográfiai leletek egyúttal remek felvételek is egy valóság-elkötelezett fényképész életművében.
2012. január 31., kedd
Beszéljen a statisztika
Másodszor nézek be tüzetesebben a blog motorházának teteje alá - az első összegzés tavaly március 17-én esett meg - , amire egyrészt a féken tartott, de el nem űzhető kíváncsiság sarkallt, másrészt annyi hónap után nyilvánossá tenni egy olyan toplistát, aminek a létrehozói kizárólag a blog látogatói. Ezért is tartozik rájuk mindaz, ami alább következik.
Az, hogy heti összegzésben milyen kedveltségi sorrend (pontosabban látogatási gyakoriság) alakul ki az egyes bejegyzések között, folyamatosan leolvasható a jobboldali oldalszél Népszerű bejegyzések rovatánál. Ámde, hogy miként alakult a blog létrejötte óta megjelent teljes anyag népszerűségi indexe, arról csak a blogtulajdonos referálhat. Meg is teszem, minden különösebb kommentár nélkül - ugyanazok a tanulságok érvényesek, amiket tavaly március 17-i bejegyzésemben (Egy kis statisztika) már felsoroltam.
Minden időpont (2009. május – 2012. február)
1. Torzó (André Zsuzsa)
Látogatók száma: 1061
2. Cigány temetés Madarason (Ádám Gyula)
Látogatók száma: 551
3. Exhumálás (Magyar Rendőr, Urbán Tamás)
Látogatók száma: 296
4. Ádám Gyula: Nehéz teher
Látogatók száma: 254
5. Nagyasszony (Keleti Éva)
Látogatók száma: 215
6. Lángoló ugrás (World Press Photo, Lakatos Péter)
Látogatók száma: 173
7. Éji akt (André Zsuzsa)
Látogatók száma: 172
8. Díjfosztás (Sorin Onisor)
Látogatók száma: 165
9. Blogvizitek (17) - Miklós Csongor
Látogatók száma: 153
10. Megvolt az ezer (Ádám Gyula)
Látogatók száma: 135
Láthatjuk, hogy a mostani lista nagyjából megfelel a tavalyinak, helyenként a megfelelő be- és előretörésekkel (az 5., 7. és 10. helyen szereplők esetében).
2012. január 28., szombat
Korniss folytatja
Öröm a fotóművészet kedvelőinek, de öröm magának a fotográfusnak is, amikor egy nagy formátumú alkotó képes kitörni abból a megrögzött világból, mely őt eljegyezte a megismerés és a felmutatás varázsos sikerével. Mostanig úgy néztem Korniss Péter világára, mint zárt egységre, mely elkötelezettje a fekete-fehér tartománynak, mintegy klasszicizálva magát a népélet huszadik század végi krónikásának szerepében.
Sejtem, hogy az alkotó Korniss erősen vívódott a kiállításokra invitált, albumokat megjelentető, a megbecsült, az értelmezett, már-már kanonizált Kornissal. Hírek szerint - hiszen a január 26-i, Várfok Galériában megtartott tárlatnyitóra nem jutottam el - a Folytatás című kiállítása ezt a vívódást hivatott feloldani. Ebben segített neki az a Jerger Krisztina (művészettörténész), aki az 1998-as, a művészt a siker szárnyára emelő nagy tárlatot gondozta a Műcsarnokban. A Folytatás Korniss régi és új fotográfiáit szembesíti, illetve illeszti egységbe. A szintézis értékelőjeként Colin Ford, a brit Nemzeti Fénykép, Film és Televízió Múzeum (ma Nemzeti Média Múzeum) alapítója, egykori igazgatója a megnyitón azt hangsúlyozta, hogy Korniss és a hozzá hasonló alkotók művészetét az egészséges, csillapíthatatlan kíváncsiság és a példás műgond, a szakszerűség avatja egyetemessé - akkor is, ha partikuláris értékeket emelnek be a látványba.
Ádám Gyula helyszíni képsora a tárlatnyitás hangulatáról és a korniss-i "folytatás" képeiről baráti fotótanúság.
Sejtem, hogy az alkotó Korniss erősen vívódott a kiállításokra invitált, albumokat megjelentető, a megbecsült, az értelmezett, már-már kanonizált Kornissal. Hírek szerint - hiszen a január 26-i, Várfok Galériában megtartott tárlatnyitóra nem jutottam el - a Folytatás című kiállítása ezt a vívódást hivatott feloldani. Ebben segített neki az a Jerger Krisztina (művészettörténész), aki az 1998-as, a művészt a siker szárnyára emelő nagy tárlatot gondozta a Műcsarnokban. A Folytatás Korniss régi és új fotográfiáit szembesíti, illetve illeszti egységbe. A szintézis értékelőjeként Colin Ford, a brit Nemzeti Fénykép, Film és Televízió Múzeum (ma Nemzeti Média Múzeum) alapítója, egykori igazgatója a megnyitón azt hangsúlyozta, hogy Korniss és a hozzá hasonló alkotók művészetét az egészséges, csillapíthatatlan kíváncsiság és a példás műgond, a szakszerűség avatja egyetemessé - akkor is, ha partikuláris értékeket emelnek be a látványba.
Ádám Gyula helyszíni képsora a tárlatnyitás hangulatáról és a korniss-i "folytatás" képeiről baráti fotótanúság.
Címkék:
Colin Ford,
Jerger Krisztina,
Korniss Péter
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)

















































